Pesti Srácok

Elfogadta a kongresszus: Tóth Bertalan az MSZP EP-listájának vezetője (PS-videó!)

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke vezeti a szocialisták európai parlamenti (EP-) listáját. Az MSZP szombati budapesti kongresszusa 72 százalékos többséggel fogadta el a listát. A pártelnök azonban kifejtette: nem kíván Brüsszelbe menni. Ennek értelmében a szocialisták listáján csupán "húzónévként" szerepel, őt követi Ujhelyi István, majd Szanyi Tibor. Bár stábunk nem kapott engedélyt a rendezvényen való részvételre, a kongresszus végén Horváth Csaba és Bangóné Borbély Ildikó is válaszolt kérdéseinkre. Részletek a videóban!

Tóth Bertalant, Ujhelyi Istvánt és Szanyi Tibort követi Tüttő Kata, az országos elnökség tagja, Kálló Dániel, a Független Diákparlament képviselője, majd Harangozó Gábor elnökségi tag. A következő a listán Gurmai Zita, az elnökség tagja, a nőtagozat vezetője, Mester Barnabás, a párt uniós szakértője. A kilencedik és a tizedik helyen két volt uniós biztos: Andor László és Kovács László szerepel. Tóth Bertalan elmondta: a most elfogadott listát nem tekintik véglegesnek, ahhoz ugyanis más pártok csatlakozását is várják. A Párbeszéd már jelezte is, hogy velük közösen kíván indulni az EP-választáson - közölte az MSZP elnöke, majd jelezte: nem kívánja felvenni brüsszeli mandátumát, sőt, a visszalépéstől sem zárkózik el, ha erre szükség adódik a későbbi egyeztetéseken.

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták választmányi elnöke a lista ismertetését követő beszédében sorsdöntőnek nevezte az EP-választást, mivel az szerinte Magyarország, az EU, a baloldal és a mindenkori ellenzék történelmi sorsát is meghatározza majd. Az ellenzéket ugyanis lényegében a politikai rendszer egészéből, a teljes parlamentarizmusból kizárták - mondta Kunhalmi Ágnes, aki a második világháború utáni Európa és Magyarország legnacionalistább, legfasisztább kabinetének nevezte az Orbán-kormányt. Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke a 74 éve véget ért második világháború veszteségeire emlékeztetve arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió a béke garanciája, ezért aki a hazáját szereti, annak Európát és az uniót is szeretnie kell. Kiemelte: az MSZP az Európai Unióban mindent meg kíván tenni az egységes európai bér- és nyugdíjrendszer létrehozása, valamint a nők és férfiak közötti bérkülönbségek felszámolása érdekében.

Hiller István egyértelművé tette azt is: pártja nem bontja le a déli határkerítést, de soha nem tesz le arról, hogy az országban és Európában se legyen szükség kerítésekre. Az MSZP emellett migránsokat sem telepítene be, sőt, hatályon kívül helyezné a "pénzes migránsok ezreinek" letelepedését lehetővé tevő törvényt - mondta a szocialista politikus. "Migránsokat nem mi, hanem ez a kormány hozott a letelepedési kötvényekkel" - tette hozzá. Az MSZP korábbi elnöke elmondta: pártja 30 év távlatában is büszke arra, hogy a rendszerváltás békésen zajlott le. Közölte továbbá: az MSZP három évtized után új fejezetet kíván nyitni, hogy ismét sikeres lehessen a helyi és országos politikában. Hiller István ennek érdekében kezdeményezte, hogy a kongresszus kérje fel a pártelnököt egy olyan javaslat 2020 nyaráig történő kidolgozására, amely alapján teljesen megújulhat az MSZP. "A jövő sikeréért most kell változtatni" - jelentette ki Hiller István, aki szerint "Horn Gyula és társai" példája alapján kell megalapozniuk a magyar baloldal sikerét.

PestiSracok facebook image

A kongresszuson részt vett és beszédet is mondott Frans Timmermans, az Európai Bizottság szocialista alelnöke is. Timmermans annak az MSZP-nek vett részt a kongresszusán, amely szövetségre készül a náci botrányokkal lebukó Jobbikkal. Timmermans pénteken azt mondta az Origónak, hogy magát tartja az egyik legnagyobb antiszemitizmus elleni harcosnak Európában, és továbbra is fel fog lépni mind a nyílt, mind a rejtett antiszemita beszéd ellen, amit vezető politikusok folytatnak. Timmermans ennek ellenére mégis felszólalt a Jobbikot most már hetek, hónapok óta mentegető és a velük való közös EP-listát is felvető MSZP kongresszusán.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Állítólagos zaklató üzenetek miatt kilencedik hónapja tartják letartóztatásban Szöőr Annát, a Civil Jogász Bizottság volt tagját

Magyar ugar 2020 október 30.
Kafkai abszurdba fordult a patrióta jogász-pszichológus ügye. Szöőr Anna családi vitái fajultak el annyira, hogy jelenleg zaklatás vádjával áll bíróság előtt, nem először. A vád szerint jelenlegi férjét, korábbi házastársát, vele közös gyermekeinek keresztanyját és a család ügyvédjét árasztotta el kéretlen elektronikus levelekkel, üzenetekkel. Bár a védők és egyes szakértői megállapítások szerint még azt sem bizonyítható, hogy egyáltalán Szöőr Anna írta a sérelmezett üzeneteket, mégis tizenkét hónapra fogházba záratná az ügyészség. Bűnismétlés veszélyére való hivatkozással a Budai Központi Kerületi Bíróság idén február 18-án rendelte el a letartóztatását. Kilencedik hónapja tartják fogva, nyolcszemélyes cellában, köztörvényes, köztük életellenes bűncselekmények miatt letartóztatottakkal összezárva (ami persze nem meglepő, letartóztatás esetén bárki bárkivel egy cellába kerülhet - a szerk.). A tárgyalásokra szoros kéz- és lábbilincsben viszik, nem telefonálhat, nem fogadhat látogatókat, és védőinek a szabadlábra helyezését, illetve a kényszerintézkedés enyhítésére benyújtott indítványait rendszeresen lesöprik. "Az új büntetőeljárási törvény szigorúan szabályozza a letartóztatás, mint legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását. Ezt a kényszerintézkedést csak a legvégső, különösen indokolt esetben rendelhetik el. Ami történik, előrehozott büntetésnek és beismerés, kikényszerítés meg nem engedett eszközének tűnik, olyan jogi nonszensz, amelyet az ügyet ismerő védők széles körének megdöbbenése és értetlensége kíséri" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, aki Szöőr Anna egyik védője is egyben, Molnár László Zsolt ügyvéd mellett. A jogász-pszichológus érdekében a Nemzeti Jogvédő Szolgálaton kívül a Lovas István Társaság és a Nemzetegyesítő Mozgalom is kiállt a napokban.

László Petra: Ami velem történt, az a XXI. század legjobban megszervezett boszorkányüldözése volt – PS-interjú!

Magyar ugar 2018 november 5.
Nemcsak a korábbi munkáját, hanem kis híján az egzisztenciáját is elveszítette a PestiSrácok.hu operatőre, László Petra, akit a múlt héten jogerősen felmentett a Kúria, amely kimondta, hogy nem rugdosott migránsokat 2015 szeptemberében Röszkén. Kolléganőnk fejére dzsihadisták tűztek ki vérdíjat a nemzetközi szintre gründolt hisztéria legsötétebb időszakában, miközben a hangulatot keltők egy olyan embert – az állítólagos áldozatot – magasztaltak jóságos menekültként, aki a hírek szerint tevékenyen részt vett a kurdok elleni népirtásban Irakban. László Petra portálunknak beszélt arról is, hogy az N1TV vezetésének esze ágában sem volt meghallgatni az ő verzióját, amit ma már megért, hisz a néppártosodás szemfényvesztésével kampányoló, ám valójában balra tolódó Jobbiknak inkább az volt az érdeke, hogy az őrjöngők elé vessék koncnak. László Petra reménykedik, hogy a bűncselekmény hiányában történt felmentő ítéletnek lesz olyan következménye is, hogy az eddig csak hazugságokat terjesztők kénytelenek lesznek egyszer közölni a tényszerű valóságot is az ügyben.