Pesti Srácok

Budapest nyerte a 2019-es év legjobb európai úti céljának járó díjat!

Budapest nyerte a 2019-es év legjobb európai úti céljának járó díjat!

A fővárosiak és egész Magyarország számára büszkeség, az ellenzék számára rendkívül rosszul időzített sorscsapás, hogy az elmúlt tíz év munkájának elismeréseként Budapest nyerte el a 2019-es év legjobb európai úti céljának járó rangos nemzetközi elismerést (European Best Destination 2019). A díj csütörtöki ünnepélyes átadóján Maximilien Lejeune, az European Best Destination (EBD) európai turisztikai szervezet vezérigazgatója elmondta: annak a munkának köszönhetően, amely tíz évvel ezelőtt kezdődött el Budapesten, mára a magyar főváros az ihlet forrása lett. Tarlós István főpolgármester beszédében kiemelte: a kitüntetést a díj történelmében egyedülálló arányban a külföldi látogatók szavazták meg Budapestnek. Mint hozzátette: a turizmusnak fontos szerepe van abban, hogy a külföldiek Magyarország valóságos arcát ismerhessék meg. Megjegyezte ugyanakkor: a díj odaítélését két nappal azután jelentették be, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje arról beszélt, hogy Tarlós István tönkretette Budapestet.

Csütörtökön, ünnepélyes keretek között vehette át Tarlós István főpolgármester a 2019 Legjobb Európai Úti Célja-kitüntetést (European Best Destination 2019) a Városházán. Az elismerés különlegességét és a Magyarország ellen irányuló európai fakenews-kampány hatástalanságát mutatja, hogy a díj történetében az eddigi legnagyobb arányban szavaztak külföldiek a magyar fővárosra – azaz nem a budapestiek szavaztak saját magukra, mint ezek szerint ez a szavazati arányokra különben jellemző –, ezzel Budapest olyan népszerű nagyvárosokat, fővárosokat utasított maga mögé, mint Athén, Genf, Firenze, Párizs és London. Mint Tarlós István köszöntő beszédében megjegyezte: a külföldi szavazatok nagy aránya azért is fontos, mert a turisták hazánkba látogatva megismerhetik Magyarország valódi arcát, nem azt, amelyik a külföldi médiában megjelenik. Hangsúlyozta továbbá, hogy az elismerés időzítése sem lehetett volna jobb, hiszen a bejelentés előtt két nappal Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, volt miniszterelnök-jelölt, jelenleg a Párbeszéd és az MSZP főpolgármester-jelöltje még azt nyilatkozta, hogy Tarlós István tönkretette Budapestet. Természetesen kíváncsian várjuk az ellenzéki pártok közleményeit, hogyan magyarázzák ezt a Budapest számára jelentős sikert. Talán orosz hackertevékenységre, esetleg fakenews-gyártásra hivatkozhatnának.

Tarlós István főpolgármester az Európa legjobb úti célja 2019 díjjal. Fotó: MTI

Budapest tíz év alatt az ihlet forrásává vált

PestiSracok facebook image

A sajtótájékoztatón Maximilien Lejeune, az European Best Destination (EBD) európai turisztikai szervezet vezérigazgatója elmondta: az European Best Destination szervezet tíz éve választja ki Európa legszebb úticéljait, a városok közötti megmérettetéseket nemcsak az utazók, de a média és az idegenforgalom szakemberei is figyelemmel kísérik. Hozzátette: jellemző, hogy a díjat elnyerő városok iránt fokozódik az érdeklődés, és a beutazások száma is átlagosan mintegy 15 százalékkal emelkedik meg. Lejeune kiemelte: Budapest alig egy hónapja nyerte el a díjat, és máris több száz cikk jelent meg Budapestről a külföldi médiában, többek között a Forbes-ban vagy a Lonely Planetben. Elmondta: az elismerést Budapest olyan népszerű nagyvárosokat, illetve fővárosokat megelőzve nyerte el, mint Athén, Genf, Firenze, Párizs és London. A vezérigazgató hangsúlyozta továbbá, hogy Budapest a díj történetének legnagyobb külföldi szavazati arányával is büszkélkedhet, azaz mindenki számára egyértelmű lehet, hogy Budapest megérdemelte ezt az elismerést. Lejeune végül kitért arra is: véleménye szerint - köszönhetően annak a munkának, amely tíz évvel ezelőtt kezdődött el Budapesten - mára a magyar főváros az ihlet forrása lett a filmművészet, az énekesek, alkotóművészek számára, és egyre népszerűbb nemcsak a turisták, de a befektetők vagy az induló vállalkozások körében is.

Az országnak kell egy szív

Tarlós István elöljáróban megjegyezte: bár rég elszokott attól, hogy zavarban legyen, de az évek rászoktatták arra, hogy sokkal jobb formában legyen, ha támadják, a dicséretek alkalmával viszont nehezebben találja meg a helyét. A főpolgármester ezután felidézte:

A főpolgármester elmondta: Budapest egyszerre a budapestiek otthona és a nemzet fővárosa. Otthonként jól működőnek, élhetőnek kell lennie, fővárosként pedig méltónak, büszkének, a külföldiek számára is vonzónak. Hozzátette: a magyar kormány és a főváros vezetése elkötelezett amellett, hogy Budapestet az eddigieknél is élhetőbb, szerethetőbb és egészségesen fejlődő várossá tegyék.

Tarlós István átveszi a díjat Maximilien Lejeune-től, az European Best Destination (EBD) európai turisztikai szervezet vezérigazgatójától. Fotó: MTI

A turisták Magyarország igazi arcát ismerhetik meg

Tarlós István a díj kapcsán hangsúlyozta: az a világ minden tájáról érkező sok tízezer szavazó elismerésének köszönhető, a díj fennállása óta egyetlen győztes sem kapott akkora nemzetközi támogatást, mint most Budapest. Úgy vélte, az elismerés az elmúlt tíz év munkájának gyümölcse; ez idő alatt Budapest az egyik legvonzóbb és legjobb életminőségű város lett, amely a befektetőket, utazókat vonzza a világ minden részéről. A főpolgármester hangsúlyozta: a támogatásoknak köszönhetően Budapest Európa egyik legszebb városává fejlődött, és a kontinens egyik legerősebb turisztikai arculatával is büszkélkedhet. A főpolgármester úgy vélte, a turizmus fontos missziót is betölt, hiszen a fővárosba látogatók megismerik a magyar nemzet értékeit, az utazások során kirajzolódhat egy valós kép Magyarország valódi arcáról. Kiemelte: Budapest nemcsak Kelet és Nyugat kapuja, hanem sokkal több is annál; kiemelkedő építészeti és kulturális öröksége, egyedülálló fürdőkultúrája, nívós fesztiváljai, különleges gasztronómiája teszi egyedivé.

Remek volt az időzítés

Tarlós István arról is szólt: a statisztikák ismeretében elmondható, hogy Budapest Európa egyik legbiztonságosabb városa. Hozzátette: a terrorizmus és a politikai bizonytalanság terjedésével ennek a szempontnak növekvő szerepe lehet a turisták döntésében. Elmondta: a szakemberek szerint a főváros kihívásokkal teli, de számos lehetőséggel kecsegtető időszak elé néz egy egyre fokozódó versenyben. A főpolgármester arra is kitért: a kitüntetés időzítése valamely felsőbb hatalom műve lehet, hiszen az arról szóló bejelentés előtt éppen két nappal jelentette ki Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, a Párbeszéd és az MSZP főpolgármester-jelöltje, hogy a jelenlegi vezetés tönkretette ezt a várost. Tarlós István végezetül a budapestiek nevében megköszönte a fővárosra adott szavazatokat, hozzátéve, hogy ez a kitüntetés erőt adhat a további küzdelmekhez, hiszen nagyon sok feladat van még hátra.

Forrás: PestiSrácok.hu; Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.