Harminc éve, a március 15-i tömegtüntetéssel kezdődött a befejezetlen rendszerváltás
A közvéleményben máig nagyon változatos a rendszerváltás megítélése, ami feltehetően nemcsak az időbeli közelség miatt van. A pártállam belső kommunikációjában következetesen modellváltásnak nevezett folyamaton a kommunistáknak sikerült átmenteniük a titkosszolgálati hálózatuk tekintélyes részét, és ennek segítségével a demokratikus állam későbbi belpolitikájába is többször közvetlenül belenyúltak. Az ilyen, nyomasztó körülmények is közrejátszottak abban, hogy elmaradt a magyar nép közös felszabadulási katarzisa a kommunizmus végén. Pedig az embereken nem múlott: ők éppen harminc éve olyan tömegben vonultak fel tüntetni az állampárti rendszer ellen, amilyenre 1956 óta nem volt példa. Tulajdonképpen ezzel indult be a rendszerváltás, amelynél az is benne volt a pakliban, hogy az MSZMP újabb ’56-ot csinál belőle.
Már délben több tízezren voltak a Petőfi-szobornál az ellenzék közös tüntetésén 1989. március 15-én. Nagyot fordult a világ akkor egy év alatt, hiszen 1988-ban még a Kádár-kolbászt kockáztatta a tíz-tizenötezer tüntető, a következő évben azonban az állampárt már nem tudta megakadályozni a folyamatot, ezért inkább az élére akart állni. Az év elején engedélyezték a többpártrendszert, a Múzeumkertben pedig hivatalos megemlékezést tartottak az 1951 óta először megünnepelt napon. Erre az ellenzéki pártokat is hívták, ők azonban a külön megemlékezést választották. Harmincegy független párt és szervezet hívta a magyarokat ünnepelni a Petőfi-szoborhoz, ahonnan aztán a százezresre duzzadt tömeg átment a Szabadság térre, jelképesen visszavenni a Magyar Televíziót. Felröppent a hír, hogy erőszakos, ostromló szándékkal érkeznek, de erről szó sem volt. Cserhalmi György felolvasta az ellenzék követeléseinek 12 pontját, és beszédet mondott Sinkovits Imre, aki elérzékenyülve utalt vissza az ’56-os tüntetésre, amelyen a Nemzeti dalt szavalta több, mint három évtizeddel korábban. Később megkoszorúzták a Batthyány-örökmécsest, majd a Kossuth-szobornál az SZDSZ-es Kis János és a fideszes Orbán Viktor mondott beszédet.
Noha a rendszerváltás folyamatának kezdetét nem egyszerű meghatározni, ez a nap volt az, amikor komoly népi tömeg is egyértelműen kifejezte, hogy elege van a kommunista rendszerből. Az esemény megjelent Huth Gergely és Mező Gábor Szétszakadt Magyarország című dokumentumfilmjében is, korabeli felvételekkel és a szereplők visszaemlékezéseivel.
Deutsch Tamás szerint akkor már lehetett érezni az ellenzék megosztását célzó kommunista manővereket, amelyek a sajtónyilvánosság szintjétől egészen a legaljasabb titkosszolgálati eszközökig terjedtek. A Fidesz politikusa úgy fogalmazott, hogy ezek a kísérletek nem is voltak sikertelenek, hiszen már a tüntetés megszervezésekor az volt a legkomolyabb gondjuk, hogy egyben tartsák az ellenzéki együttműködést. Alig egy héttel később, március 22-én alakult meg az Ellenzéki Kerekasztal, amely azonban csak ideig-óráig tudott felülemelkedni a különféle pártok közti egyre élesebb ellentéteken. Erről Pesty László dokumentumfilmes is beszélt a filmben, és az évforduló alkalmából is megkerestük, hogy elevenítse fel az emlékeit.
Pesty László ott térdelt kamerájával Cserhalmi és Csengey mellett
Pesty ott térdelt kamerájával a tévészékház lépcsőjén Cserhalmi György és az MDF alig két évvel később váratlanul elhunyt fiatal politikusa, Csengey Dénes mellett 1989. március 15-én, így közvetlen közelről élhette át azt a pillanatot, amelyet akár a rendszerváltás kezdetének is tekinthetünk.
Felemelő volt a százezres tömeget látni a téren. Ez volt az első olyan reményteli pillanat, amikor kezdtük elhinni, hogy tényleg lesz rendszerváltás, mert egy évvel korábban ez még egyáltalán nem volt evidencia. Az 1988-as tüntetéseken még verték a rendőrök a fideszes meg SZDSZ-es tüntetőket és civileket
– idézte fel most a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva, majd arra is kitért, hogy ezek voltak az ellenzék utolsó egységes pillanatai, mert később a politika szétszabdalta őket, elsősorban a népi–urbánus ideológiai törésvonalak mentén.
A Szabadság téri százezer tüntetővel szemben a Múzeumkertben, a hivatalos MSZMP-ünnepségen, ha jól tudom, húszezren, azaz ötödannyian voltak. És ne feledkezzünk meg azokról az árulókról, Vörös Vincéről és Ruttner Györgyről, akik néhány kisgazdát, illetve néhány szocdemet odavittek a kommunisták megünneplésére!
– nyomatékosította. Mint mondta, az állampárt célja az volt, hogy kétoldalú tárgyalásokat csikarjon ki az ellenzéki pártokból, az ellenzék erre válaszul mutatott fel egységet az ellenzéki kerekasztal létrehozásával.
Arra is felkészültek a kommunisták, hogy megint lövetni fognak
A Szétszakadt Magyarország című dokumentumfilmben Horváth Attila alkotmánybíró, akkori egyetemi tanár elmesélte, amit egy beszervezett diákjától tudott meg, hogy a Szabadság téri tüntetés alkalmával a környező padlásokról géppisztolyos állambiztonságiak figyelték órákon át a tömeget. Ezt persze a tüntetők nem tudták, de az amúgy felszabadult hangulatra emlékező Pesty László szerint is benne volt a levegőben a komolyabb rendőri retorzió, ott motoszkált az emberekben, hogy meddig tűri ezt a hatalom, mert ha nem így lett volna, akkor nem százezer, hanem háromszázezer ember megy ki tüntetni.
A rendőrökön viszont erős tanácstalanság látszott. Az előző évben még verésre kaptak parancsot, pár évvel korábban pedig egy nagyobb kokárdáért még igazoltatás vagy akár letartóztatás járt, és nem értették, miért van az, hogy most meg ők biztosították ezeket a rendezvényeket
– emlékezett vissza.
A rendszerváltás befejezése helyett megjelentek az újkommunisták
A kommunista államhatalom által modellváltásnak becézett rendszerváltás kezdete óta eltelt harminc év, és máig nem lett belőle sikerélmény, össznemzeti katarzis. A 12 pont némelyike is megérne egy kibeszélést, hogy teljesült-e például a bírói függetlenség (lásd: az MSZP–SZDSZ kormányok vád alá helyezett figuráinak sorozatos felmentését és az egyéb felháborító ítéleteket). Teljesült-e 1990 után az ésszerű gazdálkodás az aprópénzért szétprivatizált országban, vagy teljesült-e a nemzeti önbecsülést és a történelemhamisítás végét követelő pont, amikor a marxista történelemszemlélet máig itt kísért? Teljesült-e az ’56-nak igazságot, a mártíroknak tisztességet követelő pont, amikor sokaknak a hatvanadik évfordulóig kellett várniuk a nyilvános megbecsülésre, ha egyáltalán megérték ezt az időt, miközben a kiemelt nyugdíjat kapó kommunista bűnözők háborítatlanul élhettek, élhetnek 1990 után is. 1989. március 15-én tisztán megmutatkozott a népi igény a rendszerváltásra, de kisiklatta a kommunista állampárt átmentett titkosszolgálati hálózata, és 1994-ben kisiklatta a korábban radikális antikommunistának mutatkozó SZDSZ, amikor koalícióra lépett a posztkommunista MSZP-vel.
Az SZDSZ elárulta az antikommunizmus eszméjét, noha az antikommunizmus nemcsak akkor, de mindmáig időszerű eszme. Ugyanúgy, ahogy sok évtized elteltével is léteznek újnácik, ugyanúgy megjelentek évtizedek múltán újkommunisták
– mondta erről lapunknak Pesty László.
És a harminc éve megmutatkozott népi igény máig várja a rendszerváltás befejezését...
