Pesti Srácok

Hazaárulás után nemzetárulás: Fegyőrék hátba szúrták a kárpátaljai magyarokat is

null

Ki szeretne törni az ismeretlenség homályából a Momentum Mozgalom elnökségi tagja, Buzinkay György. Ennek érdekében a vállnélküli párt politikusa egyre sértőbbeket ír, hátha akkor végre fölfigyelnek rá. Legutóbb a jobboldali újságírókat fenyegette meg leszámolással, most pedig kárpátaljai magyar testvéreink elárulására buzdított. Azt követeli, hogy a magyar kormány azonnal kezdje el támogatni az ukrán bábkormányt – annak ellenére, hogy az lábbal tiporja az őshonos magyarok jogait, fenyegeti megmaradását. Mi ez, ha nem nemzetárulás?

Szép hazánkban régi hagyományai vannak a címeres haza- és nemzetárulásnak. Elég, ha csak Hegedűs István, Kun Béla, Rákosi Mátyás, Kádár János vagy Gyurcsány Ferenc nevét fölidézzük... Közös nevezőjük, hogy a magyarok ellenében mindig idegen birodalmi érdekeket szolgáltak ki, s elárulták a magyarságot. Úgy tűnik, ebbe az illusztris társaságba szeretné magát beszuszakolni Buzinkay György, ezért durrant egyre nagyobbakat a nullás lisztbe. Minapi irománya, amely Orosz befolyás helyett erős Ukrajnát! címmel jelent meg, elszánt kísérlet erre. Ám leginkább szánalmas. Terjengős körmondatokkal indít:

Ha a szerző esetleg maga is jártas lenne a történelemben, tudhatná, hogy 1849-ben a haladó Nyugat, a Habsburgok hívták ránk az oroszokat, különben győzött volna szabadságharcunk. A 45 évnyi kommunista megszállás szintén a Nyugat áldásával történt, miután Churchill és Sztálin papírfecniken lerendezte Közép- és Kelet-Európa sorsát. A Nyugat hagyott minket sorsunkra '45-ben, majd '56-ban is, örökké emlékezni fogunk rá. (Buzinkayt leszámítva.) A szerző így folytatja:

PestiSracok facebook image

Ukrán nyelvtörvény körüli „mizéria”, mi? Ez nem mizéria, édes öregem, hanem egy brutális támadás az őshonos nemzeti kisebbségek ellen, s így nyílt hadüzenet magyar testvéreink ellen – tehát minden magyar ellen! A nyelvtörvény a Nyugat által puccsal hatalomra juttatott ukrán bábkormány kísérlete a kárpátaljai magyarok elüldözésére, beolvasztására. Minden épeszű magyar ember számára magától értetődő, hogy a jogszabály elleni határozott föllépés nemcsak alaptörvényben rögzített feladata a magyar kormánynak, hanem hazafias kötelezettség is. Csak a Buzinkayhoz hasonló, szívtelen, agyatlan, a nemzeti összetartozás érzését fölfogni képtelen alakok gondolják, hogy az egységes magyar nemzetben való gondolkodás, a külhoni magyarokért való bátor kiállás vagy például a kettős állampolgárság megadása (ez a Fidesz politikája) csupán a szavazatszerzést szolgálja. Annyi eszük sincs, hogy ha netán az életben egyszer ők is kiállnának a külhoni magyarságért, akkor tán rájuk is érkezne egy-két szavazat onnan.

Amúgy az említett „választási csalásról” annyit: a Gyurcsányék által emlegetett több ezer helyett mindösszesen 60 (azaz hatvan) kárpátaljai magyar jelentkezett be Szabolcs megyei településekre, és természetesen ők sem azért, hogy a Fideszt hatalomra juttassák. De a tények nem nagyon szokták megzavarni a magyarfóbiások gondolkodását...

Tipikusan egybites, a Nyugat farpofájából kilógó szöveg. Egyrészt: semmi sem lehet fontosabb számunkra az ottani magyarok jogainál. Másrészt: sem a NATO-t, sem az EU-t nem zavarja az erdélyi vagy a felvidéki magyarok jogi, lelki és fizikai elnyomása, pedig Románia és Szlovákia tagja mindkét szervezetnek. Magasról tesznek arra, hogy a felvidéki magyarok állampolgárságát elveszik; hogy az erdélyi magyaroktól elkobozzák ingatlanjaikat, megszüntetik tanintézményeiket és még a székely és magyar zászlók kitűzését is büntetik.

Tehát a nyugati szerveződésektől várni a kárpátaljai magyarok helyzetének javulását gyógyíthatatlan holdkórosságra utal. A Nyugatot már csak a transzklotyók érdeklik – a nemzeti kisebbségek nem.

Mikor egy elvileg jobboldali, keresztény uniós pártcsalád frakcióvezetője arról hadovál, hogy a nacionalizmus az valami „szélsőséges” dolog, akkor tudható, hogy semmilyen segítségre nem számíthatunk tőlük. Jellemző, hogy az EU-n és NATO-n kívüli Szerbia az egyetlen, amely legalább valamiféle kulturális autonómiát adott a vajdasági magyaroknak. Már a Balkánról is több jóra számíthatunk, mint Bécs, Berlin vagy Párizs irányából.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség fölgyújtott ungvári irodája tavaly februárban. Fotó: MTI/Nemes János

Szándékosan keresztbe tesz, mi? Végre van egy kormányunk, amely védi a magyarok érdekeit. Mivel a kisebbségeket sújtó nyelvtörvényt nem változtatták meg, nincs ok arra, hogy támogassuk egy ilyen szedett-vedett bábállam NATO-csatlakozását. Aki szerint sutba kéne dobnunk az egyetlen valamirevaló ütőkártyánkat Ukrajna észhez térítésére, az nem magyar fejjel gondolkozik, nem magyar szívvel érez.

Ezek szerint Buzinkayhoz az sem jutott el a történelemórákon, hogy ezt a „sok kis gyenge nemzetállamot” nem Oroszország, hanem éppenséggel a fényességes Nyugat hozta létre a trianoni, majd a párizsi diktátummal, nehogy erősebb államalakulat maradjon Közép-Európában, amely konkurenciát jelenthet nekik. Ennyit tehát a történelmi ismeretekről.

Végül azt írja Buzinkay:

Hát persze, Szent István is imádta a Nyugatot, például 1030-ban, amikor bucira verte a ránk törő német seregeket... Összefoglalva: mindenért Putyin és az oroszok a hibásak, akik velejükig romlottak és gonoszak, bezzeg a Nyugat csodálatos, mindenben mindig nekik van igazuk, az ő kedvükre kell tenni állandóan.

A Buzinkay-féle csicskahad nem érti, soha nem értette: keresni a békét, a jó kapcsolatot, gazdaságilag kölcsönösen előnyös üzleteket kötni a környező birodalmakkal egészen mást jelent, mint önként lemondani érdekeinkről, jogainkról, tálcán fölkínálni javainkat. A Buzinkay-félék ez utóbbit csinálták és csinálnák most is. Náluk nincs középút a lakájkodásban. Ők mindig teljes egészében akarják átadni Magyarországot az éppen legerősebbnek gondolt hatalomnak. Számukra nem létezik magyar út, „harmadik út”.

Macron neje együtt örül a sok kis momentumos csicskával, nagy valószínűséggel a budapesti olimpia megfúrásának (Fotó: Facebook)

A Nyugat most Ukrajnát akarja bekebelezni, kizsigerelni, termőföldjeit, ásványkincseit lenyúlni. Ám Oroszország (amelynek történelmileg pont ugyanúgy része „Ukrajna”, mint Magyarországnak Erdély vagy a Felvidék) ezt nem hagyja. És volt képe – micsoda demokratikus aljasság! – népszavazás útján magához csatolni a zömében oroszok lakta Krímet. (Érdekes, Koszovónál nem kellett népszavazás a kiszakításhoz, azt a „demokratikus” nyugati vezetők eldöntötték és kész.)

Ezért kell hát össze-vissza hazudozni az oroszokról, engesztelhetetlenül gyűlölni őket. E hálátlan feladatot a Momentumhoz hasonló helyi ügynöklerakatok nyakába varrták, akik szív, gerinc és értelem híján büszkén teljesítik a küldetést. Miként büszkén fúrták meg a magyar olimpiai álmot is, hogy Párizs győzhessen. Hazaárulás vagy nemzetárulás – mikor mire van szükség.

Emlékezetes, ugyanaz a Buzinkay György, aki most a kárpátaljai magyarok jogait lábbal tipró Ukrajna megsegítését követeli a magyar kormánytól, januárban egy másik írásában a jobboldali újságírók elleni leszámolásra buzdított. Akkor azt írta: „A propagandagép propagandistáit is el kell számoltatni. Bíróság elé kell állítani azokat, akik részt vettek a magyar demokrácia felszámolásában és a magyar függetlenség oroszoknak való kiárusításában.”

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.