Pesti Srácok

Játék a számokkal - Így sztrájkol egy politikailag semleges szakszervezet

null

Csak néhány ezer köztisztviselő vett részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete által meghirdetett csütörtöki sztrájkban - közölte az érdekképviselet elnöke, Boros Péterné a Kossuth téren szűk körben tartott sajtótájékoztatójukon. A sztrájk nyitóeseményén a baloldali vezetésű XV. kerület polgármesteri hivatalából tiszteletét tette Lamperth Mónika volt szocialista belügyminiszter is, aki jelenleg ott jegyző.

Az egész napos munkabeszüntetésben több, mint 7 ezren vettek részt az érdekvédők közlése szerint. A munkabeszüntetéshez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is csatlakozott. Korábban a szociális ágazat dolgozói is sztrájkot terveztek, de mégsem vettek részt a munkabeszüntetésben, mert megállapodtak a humántárcával a kollektív szerződésről és a bérfejlesztésről. A kormánytisztviselők tapasztalataink szerint nem sztrájkoltak. Ezek a munkavállalók most írják alá az átlagosan 30 százalékos béremelésükről szóló kinevezésüket.

Boros Péterné a Kossuth téren megtartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: egy társadalom működésének fontos eleme, ha az ország hajtóerejét jelentő dolgozók élnek demokratikus jogaikkal. Hozzátette, hogy fel kívánják hívni a kormányzat figyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, hogy 11 éve nem emelkedett a köztisztviselői illetményalap.

PestiSracok facebook image

Boros Péterné kitért rá, hogy a kormány bejelentése szerint 30 százalékos fizetésemelés várható, ami szerinte elfogadhatatlanul kevés a 11 év alatt bekövetkezett 50 százalékos reálkereset-veszteség miatt.

A szakszervezeti vezetőt megkérdeztük, hogy az érintett munkavállalók mekkora hányada vesz részt a munkabeszüntetésben.

- mondta Boros Péterné.

Tehát minden ötödik munkavállaló érezte csak úgy, hogy munkabeszüntetéssel kell a helyzetére felhívnia a figyelmet, egy olyan területen, ahol - amennyiben helyesek a szakszervezet számításai - 50 százalékkal csökkent a keresetek értéke az elmúlt bő évtizedben.

A PestiSrácok.hu azt is megkérdezte a szakszervezeti vezetőtől, hogyan alakultak a sztrájk által érintett területeken a nettó átlagkeresetek az emlegetett időszakban. Boros Péterné kitérő választ adott, nem beszélt az átlagos bérekről, hanem konkrét - feltehetőleg kirívó - példákat említett.

- említette. Visszakérdeztünk, hogy mennyi az átlagos nettó kereset a területen, amire úgy válaszolt a szakszervezeti vezető:

A szakszervezet tehát ki tudta kalkulálni, hogy 11 év alatt 50 százalékos reálkereset-csökkenés történt, de abban nem tudtak nekünk segíteni, hogy megtudjuk: jelenleg mekkora a nettó átlagkereset az érintett munkavállalók körébenhazánkban.

A 11 éves időintervallum emlegetése is több, mint érdekes, hiszen ez nem kerek szám, és kormányzati ciklusváltáshoz sem köthető. Minden bizonnyal azért ezt az intervallumot választották a szakszervezetnél, mert a Bajnai-kormány 11 éve vonta el a 13. havi béreket, ami az emlegetett 50 százalékos reálbér-csökkenéshez tetemes mértékben hozzájárulhatott. Az infláció is a számítások alapjául szolgáló időintervallum elején volt magas, így nem nehéz kikövetkeztetni, hogy kire kellene a munkavállalóknak elsősorban haragudniuk.

A politikailag azonban minden bizonnyal teljesen független, pusztán a dolgozók jogaiért aggódó szervezetek sztrájkjának nyitóeseménye éppen a XV. kerületi önkormányzatnál volt, ahol Németh Angéla (DK) a polgármester, a jegyző pedig történetesen Lamperth Mónika volt szocialista belügyminiszter. Az ex-politikusnő részt is vett a nyitóértekezleten. Megjegyzendő, hogy az önkormányzati béreket az önkormányzatok állapítják meg, tehát a saját polgármesterükkel és jegyzőjükkel elégedetlenek. És persze az is emlékezetes, hogy éppen a XV. kerületben a héten bukott nagyot Németh Angéla és az őt támogató szivárványkoalíció, miután még a 2019-es költségvetést sem tudta elfogadni.

A politikai semlegességet az is mutatja, hogy a március 15-re tervezett nagy ellenzéki tüntetésen az egyik sztrájkszervező szervezet, a PDSZ képviselője is felszólal.

Fotók: Horváth Péter Gyula/Pestisrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.