Pesti Srácok

Parlamenti munka helyett egy telefonfülkét fújkált össze a "felelős" ellenzék (videó!)

Ma is bebizonyították az ellenzéki képviselők, hogy konstruktív parlamenti munka, kreatív megoldások és képviselőkhöz méltó viselkedés helyett kizárólag a hisztériához, a balhéhoz és a rongáláshoz értenek. Ismeretes, az ellenzéki képviselők ma ismét sértődötten kivonultak a Parlamentből, hogy a Nyugdíjfolyósító Főigazgatósághoz vonuljanak. Az akcióból az lett, hogy Bangóné Borbély Ildikó és Szél Bernadett más ellenzéki képviselők asszisztálásával festékkel lefújtak egy telefonfülkét, amelyen a nekik nem tetsző kormányzati plakát szerepelt.

Feltehetően rongálást követtek el a Parlamentből teátrálisan és sértődötten kivonuló ellenzéki képviselők, akik azzal a szent küldetéssel indultak ma “dolgozni”, hogy a Nyugdíjfolyósító Főigazgatóságnál buktatják meg Orbán Viktort. A kormánybuktatás ezúttal is elmaradt, egy telefonfülke azonban áldozatul esett a képviselők akciójának, ugyanis Szél Bernadett és Bangóné Borbély Ildikó vezetésével a képviselők összefirkáltak egyet, amelyen az általuk nem kedvelt plakát volt látható.

Nem világos, mit akartak elérni az akcióval, miért fújták le Juncker arcát teljesen pirossal, illetve az sem világos, hogy narratívájuk szerint antiszemitizmus-e Soros György arcára “STOP” feliratot firkálni.

A lényeg, hogy Szél Bernadett élő közvetítése alatt a kommentelők remekül szórakoztak, és szerencsére el is mondták a véleményüket az akcióról.

PestiSracok facebook image

- javasolta egy kommentelő.

– tette fel a kérdést egy másik.

Többen nem értették, hogy Szél Bernadették miért estek neki festékszóróval a telefonfülkének, mások pedig a lehetséges rongálásra hívták fel a figyelmet.

Nem vettek részt a parlament hétfői ülésén, és a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságának fővárosi épületéhez mentek az ellenzéki pártok, amelyek - ígérték - megtámadják az Alkotmánybíróság előtt a most hatályba lépett kormányzati igazgatásról szóló törvényt. Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón a parlamenti üléstől való távolmaradásukat azzal indokolta: az Országgyűlésben "A" hét van, és nem hajlandók asszisztálni a Fidesz "propagandahétfőjéhez", hasonlóan a két héttel ezelőtti akciójukhoz. Közölte: nem fejezik be a munkát, hanem a nyugdíjfolyósítóhoz mennek az ellen tiltakozva, hogy a kormányzati tisztviselőknek március 1-jétől napi kilenc órát kell dolgozniuk, csökkentették az alapszabadságukat és több jogukat is elvették. Szél Bernadett független országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy "a közszféra rabszolgatörvénye" negyvenezer embert érint, és a kormányzati igazgatásról szóló törvénnyel Orbán Viktor kifejezetten a dolgozó nőket bünteti, ugyanis a közszférában dolgozók 70-80 százaléka nő. Szerinte végtelenül "álszent és igazságtalan" az a kormánypropaganda, amely feladatokat ír elő a nőknek, közben látványosan bünteti őket egy ilyen törvénnyel.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.