Pesti Srácok

Szavazz az MSZP-re sörért!

Szavazz az MSZP-re sörért!

Vannak olyan esetek, amikor az újságírónak félre kell tennie mindennemű világnézeti fenntartását, egyéni meggyőződését, és kénytelen elismerően méltatni az önmagában megálló, kimagasló politikai teljesítményt. Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselőjelöltje megmutatja, miért tartja őt a közvélemény a szocialisták talán legtehetségesebb politikusának: ingyen sört fog osztogatni az elsőválasztóknak a szavazatukért cserébe.

Egy olvasónk hívta fel a figyelmünket a meghirdetett eseményre, amelyen a leírás szerint az Európai Unió jövőjéről kérdezhetnek és beszélgethetnek a zuglói fiatalok, illetve bárki, aki MSZP-s kampányrendezvények iránt érdeklődik. Akiktől bármit meg lehet kérdezni: Ujhelyi István EP-képviselő és Tóth Csaba országgyűlési képviselő. Szervezőként a Zuglói Első Választók nevű, bő egy hete létrehozott Facebook-oldal jelenik meg, vagyis bizonyára ismét egy felségjelzés nélküli szocialista kampánnyal van dolgunk. Ezúttal kimondottan azokat célozták meg, akik májusban első alkalommal vesznek részt EP-választáson. Az eseményre Kálló Dániel, a függetlenség mítoszába foggal-körömmel kapaszkodó Soros-NGO, azaz a Független Diákparlament soraiból toborzott MSZP-s jelölt hívja a fiatalokat a Facebook-esemény oldalán közzétett videóban. Kedves kis mellékág az MSZP-vel kapcsolatban, hogy a Szanyi Tibor szerint is véges időn belül kimúló párt egy olyan jelölttel igyekszik mozgósítani az ifjúságot, aki alig húszévesen hozza egy negyvenes önkormányzati osztályvezető karakterét.

A történetnek azonban van egy ennél sokkal érdekesebb része is.

PestiSracok facebook image

– biztatnak a szervezők, akik mindössze egy regisztrációt kérnek cserébe. Ehhez csupán nevet, születési időt, emailcímet és lakcímet kell megadni, az adatokat pedig az MSZP, a DK és a Párbeszéd bevált szövetségesének számító Összefogás Zuglóért Egyesület kezeli. Becsszó, nem kampánycélú adatgyűjtés ez, és nem fognak május 25-én meg 26-án emailt küldözgetni, hogy „menj el szavazni!”, illetve „ugye, voltál már szavazni?”.

És hát hol van már a 2000-es évekbeli száraztészta-osztogatás pitiánersége?! Sőt, Ujhelyi akkora spíler, hogy bátran kihagyja a kádári prolihülyítő minta egyik felét is, nem vacakol holmi ingyenvirslivel, folyjon egyből a sör! Reméljük, a rendezők nem lesznek szűkkeblűek, és azért egy-két tüske is befigyelhet ingyen a minőségi söröcskék mellé, elvégre aki már szavazhat, az igazán megérdemel egy kiadós szeszelést, ha hajlandó Horn Gyula, Szekeres Imre és Szanyi Tibor pártjára voksolni. Ujhelyi partnere pedig ebben az alternatív szavazatgyűjtésben egyébként is igencsak járatos zuglói nehézfiú, Tóth Csaba.

Íme, az MSZP megújulása. Nem tehetünk mást, csak kalapot emelhetünk az ilyen lenyűgöző politikusi teljesítmény előtt, mint az ingyensör.

Vezető kép: Ujhelyi és Tóth Csaba akciójának reklámplakátja.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.