Pesti Srácok

Első osztályú választ adott a Századvég a zsebgoebbelskedő Facebook-vezérnek

null

A világnak mindig a legjobbat akaró Mark Zuckerberg segítségére sietett a Századvég Alapítvány. A Facebook alapítója a napokban a The Washington Postban megjelent nyílt levelében, illetve az ír köztévében kérte az internet törvényi szabályozására a világ kormányait, természetesen annak érdekében, hogy az emberek érzéseire veszélyes kártékony tartalmakat hatékonyan lehessen szűrni. Kijelentette azt is, hogy nem tudják teljes mértékben elhárítani a választási manipulációt a közösségi oldalukon. A Századvég Alapítvány régóta vizsgálja a Facebook-cenzúra ügyét, így gyorsan fel is mutattak egy javaslatcsomagot, melynek egyik pontja szerint például ideje lenne a közösségi médiát tömegmédiának minősíteni és ugyanúgy szabályozni, mint a többi tartalomszolgáltatót, Zuckerberg cégét pedig fel kéne darabolni. A Facebook-cenzúra egyébként portálunkat is kiemelten érinti.

fejtette ki néhány napja Mark Zuckerberg a Washington Postban.

Ezután a Facebook-alapító, emberjogi főharcos Európának is üzent az ír állami televízióban:

PestiSracok facebook image

– mondta kedden Zuckerberg, aki szerint a választási integritás, az adatvédelem és az adatátvitel területein lenne szükség komoly állami regulációkra, hiszen így lehetne mindenki nyitottabb, haladóbb, jobb ember, még akkor is, ha ez a valódi szólásszabadság rovására menne.

Cukorhegyi írt arról is, hogy a káros tartalom tulajdonképpen az, ami többek között gyűlöletbeszéd, vagy terrorista propaganda, de nyilván egy kiváltságos réteg kezébe adná a lehetőséget, hogy eldöntse mi tartozik bele ebbe a kategóriába.

Századvég: A Facebookot kell szabályozni és feldarabolni

A Századvég Alapítvány már hónap óta vizsgálja a Facebook cenzúra és a szólásszabadság ügyét, így sarkos véleményt fogalmaztak meg a Facebook-vezér kiváló ötlete kapcsán.

– írja a Századvég a PestiSrácok.hu-hoz is elküldött közleményében.

Papundekli-tüntetés a Fehér ház előtt. Fotó: MTI/EPA/Michael Reynolds

Úgy vélik, a cenzúra szentesítését a választások biztonságossága és tisztességessége, a magánélet sérthetetlensége és a káros tartalmak kiszűrésének ideájától várják, miközben a nemzeti kormányok kezéből az utolsó eszközöket is kicsavarnák, hogy nehogy véletlenül magát a Facebookot lehessen a nemzeti szuverenitás fennhatósága alá rendelni.

A tét tehát nem kisebb, mint az, hogy a nemzetek képesek lesznek-e védelmet nyújtani állampolgáraiknak az alkotmányos szabadságjogaik gyakorlásának érdekében!

Az alapítvány szerint a következőket kellene tenni:

  • Hagyományos tömegmédiának minősítik a közösségi médiát és ugyanúgy szabályozzák, mint a többi tartalomszolgáltatót.
  • Trösztellenes intézkedéseket hoznak, feldarabolják a monopol szolgáltatót, vagyis a kisrészvényesek tulajdonába adják azt.
  • Kiterjesztik a közösségi média tevékenységi körére a nemzetállam területi hatályát és alkotmányos szabályait.
  • Keményebb jogi eszközökkel lépnek fel a szólás- és véleményszabadság alkotmányos jogainak külső korlátozóival – az önjelölt cenzorokkal szemben.

A Századvég úgy látja, ez azért bonyolult az ügy, mert a Facebookon viszonylag rövid ideje vannak hivatalosan nyilvánosságra hozott moderálási szabályok, és amik vannak azok sem egyértelműek, a szólás- és véleménynyilvánítási, valamint sajtószabadságot garantáló magyar jogszabályokhoz képest pedig jelentősen szűkítik a hazai felhasználók jogait.

Fotó: Mohai Balázs/MTI

Ezeknek védelmét a Századvég szerint a nemzeti jogalkotás segítségével kell helyreállítani.

  • Például úgy, hogy az ilyen jellegű „önkényes online szolgáltatói cenzúra” esetére is kiterjeszti – a sajtó-helyreigazítási perekhez hasonlóan – a bíróság soron kívüli eljárásait, egy rövidebb eljárási időtartamot biztosítva ezzel.
  • Vagy úgy, hogy közigazgatási hatáskörbe utalja ezeket az ügyeket. Ebben az esetben a hatóság – célszerűen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság – járna el rövid határidőn belül, amely döntésével szemben a közigazgatási bíróságokhoz lehetne fordulni, amely szintén soron kívül döntene.
  • Még nagyobb elrettentő hatása lehetne azon megoldásnak, amely büntetőjogilag rendelné szankcionálni az olyan magatartást, amelynek keretében valaki közreműködik az alkotmányosan biztosított vélemény-, szólás- és sajtószabadság jogok gyakorlási lehetőségeinek korlátozásában. Tehát a büntetőjog eszközeivel lehetne élni a jogellenes „moderátori-cenzori” munkát, tevékenységet szervezőkkel, illetve végzőkkel szemben.
  • Egy szó mint száz: a közösségi médiát a nemzeti szuverenitás számára rendelkezésre álló eszközökkel kell arra szorítani, hogy tiszteletben tartsa a felhasználók szabadságát!

Mi már tudjuk, milyen az, amikor Zuckerberg a "gyűlöletkeltőket" üldözi

A Facebook egyébként portálunk működését is érinti, nemrég például harminc napra száműzték a Zuckenberg-gulágra Huth Gergely kollégánkat, amiért másfél évvel ezelőtt (!) meg mert osztani egy objektív, tényfeltáró cikket a II. világháború után hazatért magyar katonák sorsáról Erdélyben. De olyan is előfordult már, hogy a balliberális gondolatrendőrség túlkapásainak eredményeként munkatársunk, Ambrózy Áron saját ártatlan profilképe megosztása miatt is kapott harminc napos tiltást, sőt az is előfordult, hogy a tiltás alatt már újabb tiltásokat kapott.

Zuckerbergék egyébként a jobboldali, nemzeti értékeket támogató véleményeket rendszeresen ellehetetlenítik, Cukorhegyi emberei harminc napra letiltották a több, mint százötvenezer kedvelővel rendelkező Patrióta Európa Mozgalom Facebook-oldalát, cserébe viszont a fideszesek lelövetése a Facebook szerint rendben van. A Facebook korábban 888.hu-t is végleges letiltással zsarolta meg, amiért nyíltan kimondták, hogy Európa jövőjéről döntve Orbán családpárti és Macron illegális migrációt pártoló víziója közül kell választani.

Forrás: Századvég, The Washington Post, PS; Vezető kép: MTI/EPA/Michael Reynolds

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.