Pesti Srácok

Horthy már tabu - Gyurcsány és az összefogás érdekében hallgat ideológiai kérdésekről a Jobbik

Horthy már tabu - Gyurcsány és az összefogás érdekében hallgat ideológiai kérdésekről a Jobbik

Az ellenzéki összefogás jegyében és a Gyurcsány Ferenccel való közös platform védelmében több, mint egy hete úgy hallgat a Jobbik Horthy Miklósról, mint a Népszabadságba tekert tükörponty. A PestiSrácok.hu több, mint egy hete várja a választ a balra fordult, szemkilövetőkkel összefogó Jobbiktól arra a kérdésre, hogy a Sneider Tamás vezette párt szerint Horthy Miklós adta-e vissza a nemzet önbecsülését, egyáltalán mi a véleményük Horthyról és politikájáról, de a Jobbik feltehetően szándékosan, Gyurcsányék és a balliberális politikusok miatt nem válaszol portálunk levelére. A kérdés és téma miatti jobbikos csend és véleményzárlat azért is pikáns, mert miközben a Jobbik még néhány éve rajongott a korábbi kormányzóért, aközben Gyurcsány Ferenc és pártja a mai napig is elhatárolódnak Horthytól és elutasítják azokat, akik a korábbi kormányzóval kapcsolatban pozitív véleményeket fogalmaznak meg.

A PestiSrácok.hu a Jobbik sajtóosztályának küldött levélben azt kérdezte a balliberális értelmiség által körbeudvarolt párttól, hogy szerintük "Horthy Miklós valóban visszaadta-e a nemzet önbecsülését, és ha nem, akkor a párt szerint a XX. században ki adta vissza a nemzet önbecsülését, valamint hogy mi a véleményük Horthy Miklósról és a nemzet önbecsüléséről".

Megírtuk, múlt hét hétfőn kétnapos tudományos konferenciát tartottak a Magyar Nemzeti Múzeumban Trianonról, amelyen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere levélben köszöntötte a résztvevőket és amelyen Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is előadást tartott. Schmidt Mária azt emelte ki, hogy az első világháború, majd a béke elvesztése után, a magyar tragédiát követően Horthy Miklós adta vissza a nemzet önbecsülését.

PestiSracok facebook image

- mondta Schmidt Mária. A Horthy Miklóssal kapcsolatos mondatok miatt Gyurcsány Ferencék azonnal közleményben támadták meg Schmidt Máriát, mondván, a DK elutasítja Horthy éltetését. A DK szóvivője, Rónai Sándor által aláírt közleményben Gyurcsányék elutasították a Horthy-kultuszt és tiltakoztak Schmidt Mária szavai ellen.

A Jobbiknak a jelek szerint már nincs álláspontja Horthy Miklósról, nehogy egy esetlegesen félreértelmezhető kijelentéssel veszélybe sodorják a szivárványkoalíciót, az ellenzéki összefogást, a nagy MSZP-DK-Jobbik szerelmet, pedig korábban még rajongtak Horthyért. Vona Gábor még pártelnökként egyértelműsítette, hogy véleménye szerint "Horthy Miklós volt a XX. század legnagyobb magyar államférfija". A PestiSrácok.hu reméli, hogy hamarosan kiderül, hogy Horthy Miklóssal kapcsolatban korábbi önmagával, vagy már Gyurcsány Ferenccel ért-e egyet a Jobbik.

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.