Pesti Srácok

Lex lomi: Pápa polgármestere szigorítaná a használt cikkek kereskedelmét - Harc a természetpusztítók ellen

null

Pápa polgármesterének, Áldozó Tamásnak kezdeményezésére településvezetők üzennének hadat az illegális hulladéklerakásnak, illetve az illegális szemetelőknek. Petícióban fordulnak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, melyben azt kérik, hogy az elektrotechnikai használt cikkekkel való kereskedés törvényi szigorításával vessenek gátat a lomizással együttjáró természetkárosításnak. Áldozó Tamás a PestiSrácok.hu-nak azt mondta: "az Ausztriából származó szemétimport nemcsak azért probléma, mert a fekete zónában működő gazdasági tevékenység, hanem azért is, mert amit a lomisok nem tudnak eladni, sem fémhulladékként leadni, az zömében az erdőkbe kerül". Az illegális hulladéklerakás hiába szabálysértés és büntetendő, a hatóságok a legtöbb esetben tehetetlenek, bizonyító erővel ugyanis csak a tettenérés bír. A természetbe kiszórt hulladékhegyek pedig egyre szaporodnak. Az önkormányzatoknak jelenleg egyetlen eszközük, hogy felvegyék a harcot a külterületeket elöntő szeméttel, ha elszállítják azt, a saját költségükön. Csak a pápai járás területén évente 30 millió forint kárt okoz az illegális hulladék, aminek a jelentős része a lomizás mellékterméke - magyarázta portálunknak Áldozó Tamás.

Néhány hete indult a közösségi médiában az úgynevezett "szemétszedő kihívás", másnéven "trashtag challenge". A környezetmentő kezdeményezés világszerte ezreket szólított meg. Elárasztották a Facebookot és az Instagramot is a szeméthalmok felszámolását, zöld területek megtisztítását dokumentáló fotók.

A közösségi akció újra ráirányította a figyelmet a környezetpusztítás egyik legáltalánosabb jelenségére. Pápa polgármestere is teljesítette a kihívást; legfrissebb személyes tapasztalatai tovább erősítették az elhatározást, hogy a probléma gyökerére, az illegális hulladéklerakás megfékezésére vagy legalább kordában tartására keressenek megoldást.

A pápai polgármester szerint a lomisok nagyban felelősek az illegális hulladéklerakókért - Fotó: papa.hu
PestiSracok facebook image

- mondta Áldozó Tamás.

A pápai térség megszenvedi a lomisokat. Több intézkedéssel is próbálták visszaszorítani a jelenséget - emlékeztetett a polgármester. Például megszüntették a klasszikus lomtalanítást, és bevezették a házhoz menő lomtalanítást, mivel rendszeresen előfordult, hogy a lomisok az akció idején annyi kacatot szórtak ki az utcára, amennyi egy családban évek alatt nem termelődik. Felszámolták az önkormányzat által korábban működtett használtcikk-piacot is, mert egyszerűen nem lehetett kiszorítani a külföldről behozott hulladékokat, amikkel itt is megjelentek a lomizók.

Ausztria közelsége, ahonnan a leselejtezett, használt tárgyak nagy része érkezik, az északnyugati, nyugati országrészben érezteti leginkább a hatását, de a jelenség az egész országban jelen van.

A hírhedt devecseri lomis piac - Hatrtyányi Norbert/archivum.sajto-foto.hu

A kormány is keresi a megoldást az illegális hulladéklerakás kiszorítására. 2018 őszén kezdtek széleskörű egyeztetést. Az elképzelések között szerepel a szankciók szigorítása. Jelenleg az illegális hulladékelhelyezés szabálysértésnek minősül, de a jövőben, ha a javaslat kellő támogatást kap, bűncselekmény lehet.

A most Pápáról induló javaslat ennél is tovább megy, és nemcsak a szemetelést büntetné, hanem az elektronikai lomok behozatalát, vagyis az ismeretlen eredetű ilyen termékek szállítását, de azt is szigorú feltételekhez kötnék, hogy hol és milyen használt elektrotechnikai berendezést lehet árulni.

Hűtő-hegy Hajmáskér közelében, Veszprém megyében - Fotó: police.hu

A petíciót a pápai polgármester, Áldozó Tamás mellett Schandl Zoltán, Marcaltő és Vajda György, Takácsi polgármestere jegyzi. Áldozó Tamás egyébként a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) alelnöke; ebben a minőségében az összes települési önkormányzatnak elküldték a dokumentumot, hogy aki egyetért azzal, az aláírásával támogassa azt.

- részletezte Áldozó.

Kérdésünkre, nem tart-e attól, hogy a lomisok tevékenységük elleni fellépésnek, kifejezetten a lomizás tiltására irányuló fellépésnek tekintik majd a kezdeményezést, a településvezető azt mondta: ő határozottan szeretné, ha megszűnne ez a jelenség, ami nem más, mint az ország osztrák szeméttel való elöntése.

- fogalmazott. Hozzátette: a lomizás olyan kereskedelmi tevékenység, amit jelentős részben feketén végeznek, számlák nélkül. Ismeretlen eredetű, nem biztonságos termékeket árusítanak, amelyek esetében a fogyasztóvédelmi szabályok sem érvényesíthetők. Mivel csak a pápai járásban több száz betöltetlen munkahely van, így meglátása szerint annak a veszélye sem áll fenn, hogy a lomizók ezután ne tudnának miből megélni.

A pápai polgármester véleményét a lomizás negatív hatásairól sokan osztják. Eddig összesen száz településvezető írta alá a petíciót, az ország több pontjáról, politikai hovatartozástól függetlenül. Voltak, akik további javaslatokkal is éltek. A kezdeményezőkhöz április végéig lehet csatalakozni, ezt követően küldik el a javaslatot a miniszterelnöknek.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.