Pesti Srácok

Már saját szavazóik sem tudják, éppen melyik ellenzéki pártban bénáznak a kedvenceik

Már saját szavazóik sem tudják, éppen melyik ellenzéki pártban bénáznak a kedvenceik

A Medián felmérése szerint az LMP-szavazók egy tekintélyes részének halvány segédfogalma sincs arról, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos már nem is LMP-s. (Pontosabban: hosszas torzsalkodás után kiléptek.) Mindebből két általánosabb érvényű következtetés szűrhető le: vagy az ellenzéki szavazók nagyon tájékozatlanok, vagy az ellenzék szerencsétlenkedik annyit, hogy az már követhetetlen. Netán mindkettő.

Rendkívül érdekesre sikeredett a balliberális Medián legfrissebb közvélemény-kutatása, amelyet a HVG tett közzé csütörtökön. És itt nem a pártok népszerűségi versenyére gondolok, abban ugyanis lényegi változás nincs: a biztos pártválasztók körében a Fidesz erősödött (56 százalék), az MSZP beérte a Jobbikot (11-11 százalék), a DK 10, az LMP 6, a Momentum pedig 3 százalékon áll. Ami ennél sokkal érdekesebb, hogy a Medián rákérdezett arra is, tudják-e, melyik pártban politizál Hadházy Ákos és Szél Bernadett.

  • Egészen elképesztő módon Szélről az LMP szavazóinak 59, Hadházyról pedig 44 százaléka azt hiszi, hogy még mindig LMP-tagok.

Az LMP két volt társelnökének kedvelői körében sem sokkal kisebb a homály: náluk 53, illetve 31 százalék gondolja, hogy Szél és Hadházy még a zöldpártban ropja. Nemcsak az LMP, hanem az összes választó körében sem jobb a helyzet – igaz, a javukra írható, ők legalább nem erre az alakulatra szavaznak. Szélről az összes megkérdezett 48, Hadházyről 25 százalék vélelmezi, hogy most is LMP-s, 27, illetve 34 százalékuk pedig azt, hogy független.

PestiSracok facebook image

Ráadásul Szélt az őt ismerő választók 28, Hadházyt pedig 27 százaléka látná szívesen fontos szerepben, míg a Medián politikusi népszerűségi rangsorában legnépszerűbb, valóban LMP-s politikusok, Demeter Márta és Ungár Péter esetén ez az arány már csak 17, a párt főpolgármester-jelöltje, Puzsér Róbert esetében pedig mindössze 13 százalék. Tehát megkockáztathatjuk: az LMP-szavazók egy tekintélyes része jórészt két olyan ember miatt szereti a zöldpártot, akik botrányaik miatt „távoztak” onnan. (A valóságban Hadházy Ákos tavaly júniusi és Szél Bernadett októberi kilépése sem volt teljesen önkéntes, hiszen a párt fegyelmi bizottsága komoly büntetést szabott ki rájuk, amiért a választási kampányban önkényesen egyezkedtek a balliberális ellenzékkel; így borítékolható volt a távozásuk.)

A Párbeszéd nagyon boldog, hogy Szél Bernadett Jávort támogatja. (Forrás: Facebook)

További adalék, hogy miközben az LMP szavazóinak jó része azt sem tudja, hogy az időnként a köztévé épületében randalírozó kedvenceik már nincsenek is a pártban, addig a két független országgyűlési képviselő az Azonnali.hu-nak azt nyilatkozta, nem az LMP-re szavaznak az uniós választáson. Hadházy csak annyit közölt, nem az LMP-re voksol. Szél viszont elárulta, hogy odavan a Momentumért és Jávor Benedekért; mint fogalmazott:

Közben Schiffer András, az LMP korábbi társelnöke a minap azt mondta Szélről:

Valahol itt lehet a kutya elásva! Ha már az LMP egykori emblematikus személyisége sem érti, mit művel, miért szerencsétlenkedik össze-vissza Szél Bernadett (vagy éppen Hadházy), akkor szegény LMP-szavazókat sem érdemes kárhoztatni azért, ha nem tudják, éppen melyik ellenzéki roncspártban tartózkodik a két szelfiguru.

  • Ugyanez áll az egész ellenzékre: lehetetlen nyomon követni, melyik politikusuk épp hol van, kivel fogna össze, kivel nem, kit utál, kit nem. Teljes csőd az egész. Mire az ember megjegyezné, hol tartózkodik egyik vagy másik ellenzéki talentum, az illető már át is ült máshová, kizárták, esetleg székestül fölborították...

Frissítés: Szél Bernadett sajtófőnöke cikkünk megjelenése után fontosnak tartotta nyomatékosítani, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos önként távozott az LMP-ből, formálisan nem zárták ki őket a pártból.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.