Pesti Srácok

Elképesztően agyafúrt trükkel csalták el az adót Ujhelyi István elnökösködése idején a Pick Szegednél

Elképesztően agyafúrt trükkel csalták el az adót Ujhelyi István elnökösködése idején a Pick Szegednél

Összesen 876 ezer eurót (akkori értékén körülbelül 220 millió forintot) fizetett ki a szegedi kézilabdaklub 2008-ban és 2009-ben tizenegy délszláv és román játékosnak a magyar adóhatóságot teljesen megkerülve, három hazai és egy Seychelles-szigeteki offshore-céget felhasználva, miközben az ügylet adócsaló résztvevői is szépen kerestek - tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügy azért pikáns, mert a Pick Szeged társadalmi elnöke akkoriban az Európai Parlament mai lánglelkű korrupcióellenes élharcosa, a szocialista Ujhelyi István volt. Az ügyletben résztvevő cégeket a következő években felszámolták, ahogyan az akkori tulajdonos Szeviép Zrt.-t is, amely - mint közismert - 443 alvállalkozót tett tönkre, összesen tízmilliárd forintnál is több adósságot halmozva fel. A PestiSrácok.hu által megismert, első ránézésre is színlelt szerződéskötések és az adóelkerülés éveiben a Botka László vezette szegedi önkormányzat 118 millió forint közpénzzel támogatta a kézilabdaklubot.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, aki vasárnap pártja listájának második helyéről kéri a választók voksait, minden erejével igyekszik a magyar kormányzatot és az országot korruptként feltüntetni a nemzetközi közvélemény előtt. Kampányának egyik hívószava is a korrupcióellenes küzdelem. Úgy tűnik, önmagával és pártjával szemben nem állít ilyen szigorú mércét, hiszen szegedi politikusként és a Gyurcsány-kormány sportügyi és fejlesztési államtitkáraként alaposan belekeveredett a Szeviép-botrányba. Egyes szereplők egyenesen Baranyi Sándor és Pistrui László, a szocialisták kedvenc építőipari kivitelezőinek "üzlettársaként" emlegetik Ujhelyit, akiről annyi kétséget kizáróan kijelenthető, hogy igen közeli kapcsolatban állt a Szeviép-vezérekkel.

Botka jóvoltából az adófizetők pénzét is lenyúlhatták

Aligha lehet tehát véletlen, hogy a Pick Szeged kézilabdaklub társadalmi elnöki posztjára rögtön Ujhelyi Istvánt kérték fel, amikor 2005-ben a Szeviép Zrt. lett a klub meghatározó tulajdonosa. (A nyilvánosság előtt a tulajdonost akkoriban az aranyéletet élő Pistrui László jelenítette meg.) A PestiSrácok.hu most olyan adatok, iratok és információk birtokába jutott, amelyekből az derül ki, hogy az Ujhelyi-Pistrui-korszakban, Botka László "gondos" polgármesteri felügyelete alatt a Pick Szeged a törvények tiszteletben tartása terén egy alvilági lokál szintjére süllyedt. Miközben a Szeviép nemcsak tulajdonosként, de főszponzorként is feltűnt, valójában ezeket a szponzor- és reklámpénzeket a lehető legarcátlanabb trükkökkel szivattyúzták ki (illetve vissza) a klubból. Fontos adalék, hogy miközben a szeviépesek 2005-től a 2010-es bukásig a sajátjukként kezelték a klub vagyonát és kasszáját, abban bőven volt az adófizetők pénzéből is, hiszen Botka László, Szeged polgármestere 2008-ban 53, 2009-ben pedig 65 millió forintos önkormányzati támogatással segítette a Pick Szegedet, amely emellett a városi sportingatlanokat és a teljes infrastruktúrát ingyen használhatta.

PestiSracok facebook image

Szerződések láncolata

Információink szerint nemcsak a klubnak adott Szeviép-pénzek és városi támogatások visszacsorgatására, hanem külföldi játékosok adómentes kifizetésére is egészen pikáns rendszert agyaltak ki a Pick Szeged vezetői. 2008. július elején ugyanis szerződések egész láncolatát kötötték meg két nap leforgása alatt, csak hogy a Gyurcsány-kormány tevékenysége miatt amúgy is a csőd szélén táncoló magyar államot megfosszák az adóbevételeitől.

  • 2008. július 2-án a Vareco International Inc.(Ansuya Estate, Suite 9. Revolution Avenue, Victoria, Mahé, Seychelle-szigetek alatti offshore-cég) értékesítette tizenegy délszláv és román kézilabdajátékos, névszerint Danijel Andjelkovic, Vladimir Bankovic, Ghionea Valentin Marian, Dragan Marianac, Petar Nenadic, Vladimir Osmajic, Petrea Adrian, Nenad Puljezevic, Stamate Iulian és az akkori vezetőedző, Vladan Matic reklámjogát (ezek szerint a Pick Szeged korábban az értékes reklámjogok nélkül igazolta le őket) a Székesfehérvári székhelyű A-System Kft.-nek, amely nevében Nagy József volt az aláíró. Az A-System 2009. július 30-ig vállalta, hogy havonta 66 ezer eurót, egy év alatt összesen 792 ezer eurót fizet ki a játékosok jogai után. Az ügylet tisztességtelenségét jól jelzi, hogy nem sokkal a szerződés megkötése után, 2008 októberében elrendelte a bíróság az A-System felszámolását, 2009 márciusában pedig már 222,6 millió forint adótartozással (!) került fel a cég az adóhatóság nyilvános listájára. Valószínűleg ezt a tartozást hizlalta a játékosok jogai után járó áfa visszaigénylése is, mert azt az A-System még kiszámlázta, de a Vareconál már nem tűnik fel a tétel.
  • Egy nappal később, 2008. július 3-án (megszólalásig hasonló szöveggel és formázással) még két szerződés köttetett. Az adócsaló A-System Kft. ugyanis rögtön "továbbadta" ugyanannak a 11 játékosnak a marketingjogait a Sport és Futball Invest Kft.-nek. Persze később ezt a céget is bedöntötték; a felszámolás 2012 februárjában vette kezdetét. Itt már picit nagyobb nettó összeg, 852 ezer euró + áfa (!) szerepel, mert nyilván mindenkinek megvolt a maga haszna a pénzmosásban.
  • Információink szerint ugyanazon a napon, ugyanilyen tartalommal szerződött egymással a Sport és Futball Invest Kft., illetve a Santé Kézilabda Kft., azaz a Pick Szeged sportklub. E szerződésben már kicsit bonyolultabb a reklámjogok kiszámítása, de a végeredmény ugyanaz. Eszerint a parádés fogalmi zavarral elnevezett Sport és Futball Invest Kft. 396 ezer euróért egy évre visszaadja a szegedi klubnak a 11 játékos marketingjogát és ezen felül jogot szerez (!) a kézilabdaklub következő egy évben várható, de azért előre lefixált mértékű reklámbevételének harminc százalékára, 120 millió forintra, amit 250 forintos fix átváltási árfolyamon euróban kell megfizetni. Így jön ki, hogy a Szeged városa által is bőkezűen támogatott kézilabdaklub összesen 876 ezer euró + áfa díjat fizet a nagyszerű lehetőségért, hogy visszakapja a játékosai reklámjogait. Miközben tehát az adóhatóságot kikerülik, minden szereplő zsebre teszi a magáét, s felszívódik az ügylet áfája is.

2010-ben azonban utolérte a Pick Szeged mögött álló Santé Kézilabda Kft.-t a végzet, mint hazug embert a sánta kutya. Pistrui László Szeviép-tulajdonos és vezérigazgató hangos botrányok és pénzügyi káosz közepette táncolt ki mögüle, s megkezdődött a klub felszámolásba torkolló végelszámolási eljárása, a csapat pedig új tulajdonossal, új életet kezdve igyekszik kiheverni az Ujhelyi-Pistrui-korszakot.

A PestiSrácok.hu információi szerint a Diósgyőr FC-ből is ugyanígy szivattyúzták ki a pénzt a Szeviép 2009-es tulajdonosi működése idején, és ugyanezzel a módszerrel fizették feketén a külföldi játékosokat, csak itt a Szeviépet a másik vezér, Baranyi Sándor képviselte, a közreműködők pedig a hasonlóan felszámolt McSport Reklám Kft. és Dlusztus Imre, a Délmagyarország akkori főszerkesztője voltak, de ez már egy másik történet...

Vezető kép: Ujhelyi István akkori sportállamtitkár, MSZP-képviselő és a Pick Szeged társadalmi elnöke Botka László polgármesterrel "felújított panelházakat és megszépült környezetet ad át" a szegedi, Tarján telepi Zápor tónál rendezett majálison, 2008. május elsején, egy hónappal az off-shore szerződések megkötése előtt - MTI Fotó: Németh György

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.