Pesti Srácok

Hiába az ellenzéki hazugságcunami, Magyarország történetének legsikeresebb évei vannak mögöttünk

Hiába az ellenzéki hazugságcunami, Magyarország történetének legsikeresebb évei vannak mögöttünk

Magyarország 2010 óta egyértelműen jó irányba halad, a kormány gazdaságpolitikájából pedig a magyar gazdaság is profitálni képes – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten. A Nézőpont Intézet és a Hanns Seidel Alapítvány közös, a jó kormányzásról szóló rendezvényén Mráz Ágoston Sámuel politológus arról beszélt, hogy 2018-ban Magyarország bizonyult a politikai értelemben legstabilabb közép-európai államnak, Ausztriát és Csehországot megelőzve. Mint mondta: ez a kormánypártok zsinórban harmadik kétharmados parlamenti választási győzelme mellett az állami intézményekkel szembeni magas közbizalomnak, illetve a politikai rendszer kiszámíthatóságának legkedvezőbb térségbeli megítélésének volt köszönhető. Az osztrák kormány a döntési hatékonyságot és a váratlan helyzetekre való felkészültséget magában foglaló cselekvőképesség terén zárt a legjobb eredménnyel, míg a cseh kormány a legitimáció faktorában végzett a mezőny élén.

A Nézőpont Intézet "Jó Kormányzás Indexe" nem egy kiragadott értéken keresztül, és nem is egy ideológia-vezérelt mérce alapján, hanem az országok saját korábbi, és egymáshoz képest elért eredményeinek összevetésén keresztül vizsgálta Közép-Európa Baltikumtól délre és Görögországtól északra fekvő kilenc EU-tagállamának 2018-as kormányzási minőségét - mondta Mráz Ágoston a Nézőpont Intézet és a Hanns Seidel Alapítvány közös rendezvényén. A Nézőpont-csoport vezetője kiemelte: Magyarország három aspektusból kettőben (gazdasági növekedés és politikai stabilitás), illetve összesítésben is a dobogón végzett. Mráz Ágoston ismertetése szerint a 2018-as kormányzati teljesítmények összesített rangsorában Ausztria első helyéhez nem férhetett kétség. Az osztrák kormány teljesítménye ösztönzőleg hathat a közép-európai országok ambiciózus célkitűzéseinek közeljövőben való eléréséhez. Eredményes évet zárt Csehország is, miután a gazdasági növekedés és a társadalmi jóllét aspektusaiban második, míg a politikai stabilitás tekintetében harmadik helyen végzett.

- mondta Mráz Ágoston, hozzátéve: az osztrák kormány a döntési hatékonyságot és a váratlan helyzetekre való felkészültséget magában foglaló cselekvőképesség terén zárt a legjobb eredménnyel, míg a cseh kormány a legitimáció faktorában végzett a mezőny élén.

PestiSracok facebook image
Mráz Ágoston ismertette a Jó Kormányzás tanulmány részleteit a Nézőpont Intézetben Fotó:PS/HPGy
Mráz Ágoston ismertette a Jó Kormányzás tanulmány részleteit a Nézőpont Intézetben. Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

A közbiztonság kvantitatív rangsorában Magyarország zárt az élen

A 2018-as adatok szerint a magyar háztartások mindössze 4,8 százaléka tapasztalt közbiztonsági jellegű problémát a közvetlen környezetében, amelynél csak Horvátország produkált jobb mutatót. Magyarország második helyen zárt a rendőrség bizalmi indexe tekintetében, a 63 százalékos eredménynél csak az ausztriai 77 százalékos volt kedvezőbb. A kutatási adatok alapján Bulgária zárja a sort, ahol 23,6 százalékos értékkel a legmagasabb a közbiztonsági problémákat tapasztaló háztartások aránya. A rendőrségbe vetett bizalom is Bulgáriában a legalacsonyabb: a társadalom kevesebb, mint fele, 42 százaléka bízik a rendvédelmi szervekben. Az országot általában biztonságosnak tartók aránya is Bulgáriában a legrosszabb: a 30 százalékos érték még a felét sem éri el a listavezető Szlovéniáénak (64 százalék).

Gulyás Gergely: Magyarország történetének legsikeresebb évtizede van mögöttünk

Gulyás Gergely szerint az Európai Unió következő költségvetése lesz az utolsó, amelyhez Magyarország nem nettó befizetőként járul hozzá, hanem több forráshoz juthat, mint amennyit a tagságért fizet. Ugyanakkor a mérleg Nyugat-Európa szempontjából ma is pozitív: az itt befektető uniós cégek nyereségként a magyar GDP 7 százalékára tesznek szert, míg az uniós támogatások kevesebb, mint 4 százalékát adják a magyar GDP-nek. Egy mindkét fél számára előnyös helyzetet egyik félnek sincs erkölcsi alapja számon kérni a másikon. A miniszter kulcsfontosságúnak nevezte a közelgő európai parlamenti (EP-) választást abból a szempontból, hogy a magyarokat képviselik-e majd azok, akik magyar mandátummal jutnak ki a közösség parlamentjébe. Az elmúlt években ugyanis nemcsak Magyarországnak volt erős képviselete az EP-ben a Fidesz-KDNP-n keresztül, hanem Brüsszelnek is erős képviselete volt a magyar belpolitikában az ellenzéki EP-képviselők által – fogalmazott Gulyás Gergely.

A teljes tanulmányt a Nézőpont Intézet honlapján, ide kattintva tudják elolvasni.

Fotó: PestiSrácok.hu/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.