Pesti Srácok

Lemarad a magyar gazdaság – mesélte a sértett közgazdász. (És közben nem nevette el magát.)

null

Akár hiszik, akár nem: a magyar gazdaság nem felzárkózik, hanem lemarad a vele egy ligában focizókhoz képest – ezt bírta mondani hazánk egyik legsértettebb közgazdásza, Csaba László a 24.hu-nak. Ám balszerencséjére a valóság és sok más közgazdász ezzel ellentétes álláspontja cáfolja őt, ráadásul a hvg.hu éppen ma a szárnyaló magyar iparról és GDP-növekedésről írt... A Csaba-interjúból egyébként szőrmentén kiderült: azért orrolt meg az Orbán-kormányra, mert 2012-ben – mint tanácsadót – háttérbe szorították. Nyilván véletlen, hogy éppen azóta lát mindent egyre borúsabban...

A magyar gazdaság lemarad a saját ligájában focizóktól” – ezzel a címmel közölt ma interjút a 24.hu Csaba László közgazdásszal. A címből és a nyitóképen lévő interjúalany savanyú ábrázatából már sejthető, hogy egy „savanyú a szőlő”-típusú, tizenkettő egy tucat ellenzéki szakértősködéshez lesz balszerencsénk. És nem is csalódunk!

A riporter szembesítette Csabát, hogy miközben 2002 és 2010 között 53-ról 82 százalékra emelkedett az államadósság, folyton magas volt az költségvetési hiány, addig az Orbán-kormány csökkentette az adósságot, és a hiányt is három százalék alatt tartja. Erre a közgazdász a következőket mondta:

Forrás: Facebook

Világos: tehát a külső környezet és az unió jósága az oka mindennek... Arra persze nem tért ki, hogy mennyi pénzt, profitot visznek ki az országból az uniós cégek. Érdekes, a brüsszelita, globalista érdekek mentén szakértősködő közgazdászok mindig csak azt figyelik, ami bejön – azt már nem, ami kimegy... A beszélgetés ezután is hasonló mederben folytatódott. Az újságíró gazdasági mutatókat sorolt, mire a közgazdász mindenről elmagyarázta, az igazából nem is a kormány teljesítményének köszönhető. Például a jegybanki alapkamat csökkentése (ami rengeteg pénzzel gazdagította Magyarországot) sem a kormány vagy a jegybank, hanem a „globális pénzpiac” érdeme. Az alacsony infláció pedig „jórészt egyszeri tényezők, így az államilag diktált rezsicsökkentés, az alacsony olajárak és a 2017-ig visszafogott bérpolitika hatása” – elmélkedett Csaba.

Forrás: KSH/portfolio.hu

Természetesen, arra is talált magyarázatot, miért csökkent döbbenetes mértékben a munkanélküliség, és dönt rekordokat a foglalkoztatottság. Egyrészt a növekedés miatt, másrészt, mert a munkavállalók egytizede külföldön él, harmadszor pedig a közmunka miatt. Csaba László az önhittek gőgjével nyilatkoztatja ki, hogy „százezrek” dolgoznak közmunkásként – ezzel viszont csak azt bizonyítja, hogy nincs tisztában a pontos számokkal. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatai szerint ugyanis 125 ezerre csökkent a közmunkások száma, tehát szó sincs „százezrekről”. Ráadásul nem ez a 125 ezer közmunkás az oka, hogy a munkanélküliség a 2010 előtti több mint tíz százalékról mostanra 3,7-3,6 százalékra csökkent, a foglalkoztatottság pedig 4,5 millióra emelkedett.

Forrás: KSH/portfolio.hu

De a legzseniálisabb magánszámát az ötszázalékos gazdasági növekedés kapcsán adja elő a Corvinus egyetemi tanára:

Ez annyira jó, hogy nincs is mit hozzátenni. Talán csak annyit: ez a gondolatsor önmaga paródiája. Ezután Csaba László egy kis önkaserolás gyanánt megemlíti, hogy a közelmúltban jelent meg a könyve, amelyben leírta, mi a bajok oka. Az, hogy az elmúlt évtizedben elmaradtak a hosszútávú hasznot hozó lépések, például az OKTATÁS, az EGÉSZSÉGÜGY, a környezetvédelem és a területfejlesztés terén. Tehát ismételjük el még egyszer, hiszen nem hallottuk elégszer ellenzékünktől az elmúlt években: oktatás-egészségügy, oktatás-egészségügy...

Háttérbe szorult

A riportert dicséri, hogy föltette az interjú legfontosabb kérdését Csabának: mi az oka, hogy Orbán Viktor hívéből, tanácsadójából a bírálójává vált 2012 után. Erre azt felelte:

Értjük. Tehát háttérbe szorult. A következtetést természetesen ő nem mondja ki, de mi kimondhatjuk helyette: sértett, duzzogó ember lett, aki „szakértés” címén mindent elkövet, hogy a kormány érdemeit elbagatellizálja, hibáit felnagyítsa. Ezt láttuk ebben az interjúban is. Unalmas!

Eközben a valóság

Még szerencse, hogy ugyancsak a mai napon a hvg.hu-n megjelent (megjelenhetett) egy olyan cikkecske, amelyből viszont – érdekes módon – az derül ki, amit minden józan (nem sértett) szakértő is mond évek óta: a magyar ipar (és a magyar gazdaság is) nagyon jól teljesít. Néhány idézet a cikkből:

Hogy Csaba László (vagy éppen Bod Péter Ákos, Mellár Tamás) éppen aktuális „szakértése” nincs összhangban a valósággal, vagy a függetlenségüket megőrző, józan közgazdászok derűlátó elemzéseivel, az nem véletlen. A sértettség, a mellőzöttség kikezdi az embert, meghajlítja a gerincet, s ilyenkor a tárgyszerűség helyét átveszi a bosszúvágy. Ennek megfelelő mértékben szabad csak komolyan venni őket: semennyire.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.