Pesti Srácok

A Kapolcskán egy életre köttetnek a magyar-török barátságok: fesztiválban teljesedik ki a kapolcsi gyerektábor (PS MOZI)

Tehetségkutatás, tehetségnevelés, készségfejlesztés és a családi egység erősítése egy különleges edukációs program keretén belül és a minőségi szórakoztatás segítségével - ez mind belefér az idei Kapolcska Családi Fesztiválba, amely 2019. június 28. és 30. között vár minden érdeklődőt. A fesztivált a Kapolcska Program előzte meg, amely egy hatnapos tehetségkutató és fejlesztő tábor. Itt közel 150 iskolás korú fiatal kap „összkulturális” oktatást zenei, színházi, népzenei/néptánc- és kézműves-szekcióban. A csoportokat olyan elismert művészek, illetve intézmények vezetik, mint például Szirtes Edina Mókus hegedűművész, vagy a Hagyományok Háza munkatársai. A táborban – a település és környékének megismerése mellett – közös „alkotások” létrehozására is lehetőség lesz a kreativitás és a hagyományos „Kapolcs-érzés” jegyében. Az esti közösségi együttlétek és táncházak a közönség számára is nyitottak lesznek. A programot 2017-ben hívta életre hagyományteremtő szándékkal Márta István. A rendezvénnyel a szervezők a 9-15 éves korosztály mellett a családokat szeretnék megszólítani.

A Program edukációs szegmense segíti a fiatal generáció zenei, színházi, művészeti tehetségeinek felkutatását. Támogatja a helyi fiatalok kreativitását és a diaszpórában élő magyar fiatalok megjelenését. A kulturális esélyegyenlőség lehetőségeit hagyományőrző szekciói biztosították idén, amelyek egyben a kulturális múlt és jelen közötti híd szerepét is betöltik. Több szekció foglalkozott a kortárs experimentális művészettel a digitális technikákat is alkalmazva. Az új innovációs Program segítette a városi és a kisebb települések tehetségeinek továbbképzését és kibontakozását a klasszikus és népművészeti elemek szinergiáinak és újraértelmezésének segítségével.

A fesztivál az identitás megőrzését, a család szerepének fontosságát és a kulturális sokszínűség szerepét erősíti. A projekt helyszíne egy olyan kis magyarországi mikrorégió települése (Kapolcs), amely maga is nagy kulturális hagyománnyal rendelkezik, és az elmúlt évek során az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának helyszínéül szolgál. A fesztiválon 12 nyitott- és zárt helyszínen, 60 kulturális- és ökoprogramra várja a 3000 látogatót. A fellépők száma nagyjából 400 fő.

Külön szekciót kaptak a török gyermekek

PestiSracok facebook image

A Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány létrehozásakor azt a feladatot kapta, hogy szakmai és kulturális események szervezésével közreműködjön a magyar-török kulturális kapcsolatok erősítésében. Az alapítvány célja, hogy Gül Baba Türbéjét és a hozzá kapcsolódó páratlan kulturális értékeket megóvja, és kulturális hidat építsen a két ország között.

Ennek megvalósításához kiváló terepet biztosít a Kapolcska, ahol török és magyar gyerekek a táborban, együtt állítanak össze egy produkciót, megismerik egymást, a másik kultúráját, értékeit. Majd a Kapolcska Fesztivál megnyitóján közösen mutatják be közös előadásukat, amely olyan, életre szóló élményt adhat nekik, ami későbbi barátságokhoz vezethet. Ezért az alapítván támogatásával 12 török gyermek, illetve 2 zenész – egy dobos és egy zurnás – utazott hazánkba Silivri városából. A 12 és 14 év közötti fiatalok már bejárták a környező országokat. A kis csapatnak Európa-szerte voltak már fellépései: bemutatkoztak Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában és Görögországban is. Az idei, magyar fellépés után pedig utaznak tovább egy fesztiválra Bulgáriába.

A hétvégi fesztivál teljes programját IDE kattintva találja meg.

A videót készítette: Szabó Fruzsina Anna és Tihanyi Rita

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.