Emlékművet állítottak a kommunizmus ellen fellázadt kadétoknak

A rendezvényen a Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott: a jakobinus diktatúra távoli leszármazottjaként megszületett bolsevik diktatúra sosem látott nagyüzemi terrorjával, a civilizáció addigi értékeinek lerombolásával új világot akart létrehozni; megalkotta az embertelen XX. századot, a totális államokat. Magyarország először a Tanácsköztársaság rövid és dicstelen 133 napja során találkozott a bolsevik diktatúrával – jelentette ki Gulyás Gergely.

Koltay András, az NKE rektora felidézte, hogy éppen száz éve, 1919. június 24-én tört ki a Ludovikáról indult felkelés a Tanácsköztársaság ellen. Huszonkilenc tiszten és kétszázötvenhét „akadémikuson” kívül altisztek és civilek szálltak fegyveresen szembe a Vörös Hadsereg katonáival, de a megmozdulás hamar kudarcba fulladt.

Az emlékmű leleplezése után ágyúból leadott díszlövésekkel tisztelegtek a felkelők előtt, és ünnepélyes módon megemlékeztek a hősi halottakról is: mindannyiuk nevének elhangzása után megkongatták a helyszínen felállított kisharangot, majd katolikus és református tábori püspöki áldást is mondtak az emlékoszlopra.

Az országot védeni álltak be a Vörös Hadseregbe

A kommunistaellenes felkelést már hetek óta szervezték; az utolsó csepp a pohárban a Kun Béla-féle tanácskormány külpolitikai megfutamodása volt az első világháborút követő honvédő háborúban. A Vörös Hadseregben sok egykori tiszt és közkatona is teljesített szolgálatot a Monarchia egykori hadseregéből – többnyire nem kommunista meggyőződésből, hanem a haza védelméért. Az északi hadjáratban túlerővel szemben ért el pazar hadisikert Stromfeld Aurél irányításával magyar sereg, elvágva egymástól az országra egyszerre rátörő cseh és román hadakat. A váratlan magyar katonai siker megrémítette az ülésező párizsi békekonferenciát, és Clemenceau francia miniszterelnök jegyzékben követelte a magyar hadsereg visszavonulását a korábbi fegyverszüneti vonalak mögé, amelyeket a cseh és a román hadsereg sem tartott tiszteletben. Kun Béla viszont június 16-án teljesítette a francia követelést, teljesen demoralizálva az addig növekvő létszámú Vörös Hadsereget.

A túlerő ellen nem volt esélyük

A szervezkedők – Lemberkovics Jenő százados, Schranz Ödön alezredes és Hőnig Vilmos tüzér őrnagy – abban bíztak, hogy a saját oldalukra állíthatják Budapest szociáldemokrata hadügyi népbiztosát, Haubrich Józsefet és a főváros közvéleményét, majd innen kiindulva a köztudottan kommunistaellenes vidéket, így megdöntve a bolsevik diktatúrát. A kommunisták – Haubrich, sőt a kommunista forradalmi terror egyik kulcsfigurája, Korvin Ottó – már a felkelés kirobbanása előtt tudtak a szervezkedésről. A felkelést 1919. június 24-én délután 4 órakor robbantotta ki Lemberkovics Jenő, 254 ludovikás növendék élén, az akadémia számos tisztjére és a dunai flotilla egy részére támaszkodva.

A kadétok elfoglalták a Ludovika épületét, egy másik osztag a fővárosi telefonközpontot Józsefvárosban, majd a flotilla nemzeti lobogó alatt hajózó Pozsony, Maros és Csaba monitorjai lőni kezdték a Lánchíd mellől a kommunisták főhadiszállásaként működő Hungária Szállodát. Haubrichban azonban hiba volt megbízniuk a felkelőknek, hiszen nemhogy nem állt melléjük, de ő lett a bevezetett statárium parancsnoka, és egységével éppen ő vonult a Ludovika épületéhez. Miután bombázással fenyegette meg a felkelőket, utóbbiak másnap hajnalra kénytelenek voltak beszüntetni a harcot. A véres megtorlást Guido Romanelli, az antant megbízásából Magyarországon tevékenykedő olasz alezredes akadályozta meg, kieszközölve Kun Bélánál a méltányos bánásmódot és a vezetők életének megkímélését.

Képgaléria: Horváth Péter Gyula