Pesti Srácok

Ha a Katolikus Karitász nem segített volna, Kárpátalján sok helyütt semmilyen orvosi ellátás sem lenne

A Katolikus Karitász 2016-ban indította el kórházmissziós programját Kárpátalján. Ennek keretében adtak át például 12 darab inhalálókészüléket a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház pulmonológiai osztályának, de érkezett korábban infúzió-adagoló, oxigén-koncentrátor, gyógymedence is a misszión keresztül Kárpátaljára. A PestiSrácok Kecskés Lászlóval, az Orvosmisszió főkoordinátorával beszélgetett.

A Katolikus Karitász önkéntes orvoscsoportja a nagydobronyi szolgálattal idén már öt prevenciós szűrést végzett, négyet Kárpátalján, egyet pedig a Délvidéken. A tizenhét orvos, orvostanhallgató, nővér és segítőik a ráti gyermekotthonban is folytatták munkájukat. Az Orvosmisszió az év végéig 18 helyszínen végez prevenciós szűréseket és kontrollvizsgálatokat Kárpátalján, a Délvidéken és Erdélyben. De óvodák létrehozását, korszerűsítését is vállalják.

A 2017-ben indult szolgálat során a Karitász önkéntesei a prevenciós szűréseket követően évente kontrollvizsgálatokat végeznek Kárpátalja 14 településén, elsősorban a szórványmagyarság körében. Több, mint 100 óvodás és kisiskolás, valamint az Irgalmas Szamaritánus Református Gyermekotthon 17 kis lakójának szemészeti, fogászati és ortopédiai vizsgálatát végezte el a Katolikus Karitász Orvosmissziója tavasszal. Az orvosok kismamáknak tanácsadást, közel ötven asszony számára nőgyógyászati rákszűrést, valamint 90 felnőttnek vércukor-, vérnyomás- és EKG-vizsgálatot is biztosítottak. A vizsgálatoknak helyet biztosító gyermekotthon pedagógusai 23 éve végzik gyermekmentő tevékenységüket; mára közel 70 gyermek ellátását, nevelését, ápolását biztosítják. Az árva, családból kiemelt, köztük fogyatékossággal élő gyermekek gondozását, a feltételek megteremtését a magyar kormány mellett támogatta a magyar, a holland és a svájci református egyház is.

Kecskés László, az Orvosmisszió főkordinátora a PS-nek elmondta: amikor az inhalálókészülékeket adták át, a kórház egyik orvosa búcsúzáskor azt mondta, hogy minden, amit itt látunk – felújított műtő, orvosi berendezések, műszerek, öltöző, szellőztető berendezés és a felújított helyiségek –, mind adományokból valósultak meg. Hozzátette: különleges a szolgálat; sok nemzetpolitikai erőfeszítés kellett ahhoz, hogy a szórványközösséget ismét élettel tudják megtölteni, azonban fontos, hogy nemzetiségtől függetlenül mérik a gyerekeket és szűrik őket.

PestiSracok facebook image

Kecskés László hozzátette: összességében elmondható, hogy nem jó a gyermekek egészségi állapota. Ennél azonban csak az súlyosabb, hogy mindez nem derülhetne ki az Orvosmisszió szűrései nélkül.

Kecskés László arról is beszélt, hogy az orvosi ellátás általában távol van, a közlekedés nehézkes; ha gyors szakorvosi beavatkozásra van szükség, akkor utazni kell, és az legtöbbször pénzbe kerül. Gyertyánligetről például 50-100 km-t, de egyes esetekben akár 140 km-t is kell utazni a szakorvosi ellátásért. Ezt sok család nem tudja megoldani.

- foglalta össze Kecskés László az Orvosmisszió tapasztalatait.

A Katolikus Karitász orvosmisszióját a PestiSrácok.hu is elkísérte; az erről készült kisfilmünket itt tekinthetik meg.

A videót László Petra készítette.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.