Pesti Srácok

Karácsony és Kunhalmi a fővárosi állatok támogatására is számít: állatvédelmi ombudsmant, támogatott ivartalanítást és állatterápiát ígér nekik

null

Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt-jelölt és Kunhalmi Ágnes, az MSZP országos választmányi elnöke közös sajtótájékoztatón jelentette be vasárnap – megtalálva a főváros legnagyobb problémáját –, hogy állatvédelmi chartát hirdet. A program nagyon sok fontos elemet tartalmaz: például létrehoznák az állatvédelmi ombudsman intézményét, állatvédelmi kerekasztalt alapítanának, kezdeményezik, hogy az önkormányzatok finanszírozzák az ingyenes ivartalanítást és a háziállatok chippel való ellátását. Az állati charta kitér a madarakra, a méhekre, de még a denevérekre is - a patkányok ezúttal nem kerültek szóba, de a szúnyogok igen.

Megszokhattuk, hogy kampány idején kiemelt fontosságú lesz minden ellenzéki politikus számára az állatok védelme. Elárasztják a választások előtt a közösségi médiát a "politikus cuki állatot babusgat" témájú fotók, amiből persze az örökös "legesélyesebb" ellenzéki jelölt, vagyis Karácsony Gergely sem maradhat ki. A főpolgármester-előválasztási kampány hajrájában ennél is tovább mentek, és egyenesen állatvédelmi programot, chartát hirdettek, hogy segítsék az emberek és a háziállatok "harmonikus együttélését".

Az állatvédelem valóban fontos kérdés – amit még csak véletlenül sem szeretnénk elbagatellizálni, vagy az SJW-komédiához hasonlítani –, de a kampányban tett, a költségeket nemes egyszerűséggel az önkormányzatokra hárító ígéretek egy olyan főpolgármester-jelölt-jelölttől, akinek saját kerületének gazdálkodása is homályzóna, nem tekinthetők túlságosan hitelesnek. Arra viszont jók talán – legalábbis az MSZP kampány-tanácsadói szerint –, hogy az aktív állatvédők egy részét a szavazóurnákhoz csábítsák.

De nézzük, mit is tartana kiemelt feladatnak az állatvédelemben Karácsony és Kunhalmi:

PestiSracok facebook image

  • szorgalmazzák új, korszerű állatmenhelyek létrehozását;
  • a kényszerszaporítók elleni fellépést;
  • egy ivartalanítási program elindítását, önkormányzati támogatással, finanszírozással;
  • az oktatásban és az egészségügyben az állatterápia bevezetését.

Állatbarátok együtt. Fotó: Horváth Péter Gyula

Karácsony Gergely a kutyákon, macskákon túl a madarakra és a denevérekre is gondolt; szerinte át kellene gondolni a biológiai szúnyogirtást. A főpolgármester-jelölt-jelölt azt is hangsúlyozta, hogy szeretné, ha Budapest méhbarát város lenne, hogy aztán értelemszerűen csodás programot lehessen indítani a méhcsípések számának csökkentése érdekében.

Kunhalmi Ágnes mindezt még tudta fokozni. Az MSZP országos választmányi elnöke bejelentette, hogy kezdeményezik az állatvédelmi ombudsman intézményének létrehozását. A denevérek nyilván ultrahangon is fordulhatnának az ügyfélszolgálathoz. A szocialisták állatvédelmi kerekasztalt is létrehoznának, amely ajánlásokat tenne a mindenkori politikai vezetésnek. Hogy az érintett fajok milyen módon képviseltetnék magukat a jeles testületben, arról még nincs hír.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.