Pesti Srácok

Percről-percre

Kedden szavaz az Országgyűlés a lex Czeglédyről - Plenáris ülés percről percre

Események

null

Plenáris ülést tart ma az Országgyűlés, amelyről a PestiSrácok.hu percről percre tudósít, a helyszínről pedig videókkal jelentkezünk. A napirend előtti felszólalásokat követően dönthetnek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról. A lépést az indokolja, hogy októberben lejár a Médiatanács négy tagjának kilencéves megbízatása. Ezután az interpellációk és az azonnali kérdések hangozhatnak el egy-egy órában, majd a kérdéseket tehetik fel a képviselők további fél órában. Az ülés a Semmelweis-napi megemlékezéssel kezdődött.

Az applikációból kérjük, kattintson át a böngészőbe ITT.

A Fidesz felszólította az ellenzéket, hogy támogassa a "lex Czeglédyt"

Vágólapra másolva!
13:18
2019. július 01.
 
A kormánypártok ismételten és határozottan felszólítják az ellenzéket, hogy támogassa a köztörvényes bűnözők kimentését megakadályozó \"lex Czeglédy\" elfogadását az Országgyűlésben - közölte Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Kifejtette: az Országgyűlés kedden szavaz a javaslatról, amelynek lényege, hogy a képviselőjelöltet abban az esetben, ha büntetőeljárás folyik ellene, és a vádemelés még a jelöltté válás előtt történik, nem illetné meg a jövőben a mentelmi jog. Kezdettől fogva világos, hogy Gyurcsányék azért bújtatták Czeglédy Csabát a mentelmi joga mögé, hogy kimenekítsék az ellene folyó büntetőeljárásból - hangsúlyozta Budai Gyula, aki kijelentette: elfogadhatatlan, hogy egy ilyen súlyos korrupciós ügyben az ellenzék kezdettől fogva asszisztál az ügy eltussolásához. A törvénymódosítást követően azt a visszaélést, amit Gyurcsányék elkövettek Czeglédy Csaba kimentése kapcsán, többé nem lehetne elkövetni - tette hozzá. A fideszes politikus példátlannak nevezte, hogy a Nemzeti Választási Bizottság a bíróság kezdeményezését visszautasítva nem függesztette fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát. Rámutatott: a Czeglédy-ügy múlt heti tárgyalása azt bizonyítja, hogy egy nagyon súlyos korrupciós ügy eltussolása áll annak hátterében, ahogy a DK elnöke \"kimentette\" Czeglédy Csabát a bírósági tárgyalás alól. A kormánypárti politikus felidézte, a Szegedi Törvényszéken tárgyalt büntetőügy költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult. Kitért arra is, hogy Czeglédy Csaba és társai több mint hatmilliárd forintot \"süllyesztettek el\", s ebben az ügyben Czeglédy vádlott-társait börtönbüntetéssel és vagyonelkobzással sújtotta a bíróság. Forrás és fotó: MTI

Az ombudsmanjelölt nyitott, közvetlen, emberséges hozzáállásra törekszik

Vágólapra másolva!
13:35
2019. július 01.
 
Nyitott, közvetlen, emberséges ombudsmani hozzáállásra törekszik megválasztása esetén az alapvető jogok biztosának jelölt Kozma Ákos, aki hétfőn az Országgyűlés igazságügyi és fenntartható fejlődés bizottságának együttes ülésén kijelentette: \"ki kell jönni az elefántcsonttoronyból!\" Mindenki ombudsmanja szeretne lenni - hangoztatta bizottsági meghallgatásán a jelölt, kiemelve: megválasztása esetén elsőbbséget adna a gyermekjogok, a klímavédelem és a biológiai sokféleség ügyének. Kozma Ákos elmondta, hogy a Független Rendészeti Panasztestület - amelynek 2010 óta elnökhelyettese - évi 300-500, alapjogsértéssel kapcsolatos ügyet vizsgál, ami ombudsmani jellegű tevékenységnek tekinthető. Ebben pedig ő csaknem tízéves gyakorlatot szerzett, ezért merte elvállalni a jelölést. Közölte, az ombudsmani intézmény Magyarországon még viszonylag új, ezért fontos tartja, hogy támaszkodjon minden korábbi elődjének munkájára. Kiemelte, hogy ez nem tudományos, oktatói feladat: vissza kell adni az ombudsmani intézmény eredeti rendeltetését. \"Le kell venni a nyakkendőt és le kell hajolni az emberekhez\" - fogalmazott Kozma Ákos. A jelölt elmondta, hogy a teljes nyitottság híve, közös munkára hívja a sajtó képviselőit, és ehhez meg fogja teremteni a szükséges szervezeti kereteket. Kozma Ákos szerint megfelelő az ombudsmani intézmény jelenlegi szabályozása, de azért áttekintik az európai szabályozást, gyakorlatot, és ami hasznos, azt lehet, hogy átveszik. Leszögezte, hogy megőrzi a nemzetiségek és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó két helyettesének önálló tevékenységét. A gyermekek és az elesettek védelmét elsődleges feladatnak nevezte. Azt mondta, például az állandó lakcím nélküli és így juttatásoktól, egészségügyi ellátásoktól eleső gyerekek helyzetére kiemelt figyelmet fordítana megválasztása esetén. Továbbá felélesztené a Szabó Marcell korábbi zöldombudsman által elindított Fatestvér programot, amelynek lényege, hogy minden gyermek születésekor ültessenek egy fát. Képviselői kérdésekre válaszolva Kozma Ákos kiemelte a civil szervezetekkel való együttműködés fontosságát, ugyanakkor közölte, ombudsmanjelöltként nem kívánja minősíteni a politikai döntéseket, például a klímaváltozással kapcsolatban. Ellenzéki képviselők szóvá tették, hogy nemzetközi dokumentumok szerint az ombudsmant nyílt eljárásban, civilekkel konzultálva kell jelölni. Kozma Ákos az államfői jelölése módját nem kívánta kommentálni, csak annyit mondott, hogy az eljárás törvényes volt. A szakember alapvető jogok biztosává választását mindkét parlamenti bizottság kormánypárti többsége támogatta. Kozma Ákos 1997-ben tett jogászi szakvizsgát, az első Orbán-kormány idején, 1998 és 2002 között dolgozott az Igazságügyi Minisztériumban, a Pénzügyminisztériumban és a Belügyminisztériumban, 1996 és 2013 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen oktatott alkotmányjogot és európai uniós ismereteket. Az alapvető jogok jelenlegi biztosának, Székely Lászlónak szeptember 25-én jár le a megbízatása. Forrás és fotó: MTI

Szabó Tímea agresszív hangnemben támadta Tarlóst és a Fideszt

Vágólapra másolva!
14:10
2019. július 01.
 
Szabó Tímea az ellenzéki főpolgármester-jelöltek előválasztásáról beszélt az Országgyűlésben. Tarlós Istvánt korruptnak nevezte, rendkívül agresszív hangnemben ment neki a kormánypártoknak. Az ellenzék összefogásának sikerességéről tartott kiselőadást, a budapestiek fideszesek általi megalázásáról is szót ejtett. Elmondása szerint \"Orbán Viktor és haverjai gyűlölik a fákat\", majdnem minden problémáért a Fideszt támogatja. Szabó szerint a budapestieknek elege van és Karácsony Gergely vezetésével véget vetnek az elnyomásnak. Kép forrása: MTI

Dömötör szerint Karácsony Gergelyt politikai érdekcsoportok sodorják magukkal

Vágólapra másolva!
14:16
2019. július 01.
 
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszában tételesen cáfolta Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetőjének pocskondiázását. Dömötör kitért arra, hogy a kormány milyen fejlesztéseket hajtott végre Budapesten, majd Karácsony Gergelyről mondta el, hogy sodródik a politikai érdekcsoportok akarata által. \"Így fér meg a szivárványos zászló mellett a vörös csillag\" - tette hozzá Dömötör.

Kövér viselkedési zavar miatt tette helyre Szabó Tímeát

Vágólapra másolva!
14:19
2019. július 01.
 
Kövér László házelnök Szabó Tímea folyamatos bekiabálásait megunva helyreutasította a Párbeszéd frakcióvezetőjét. Szabó Tímea folyamatosan párhuzamosan beszélt Dömötör Csaba államtitkár válasza közben, ezt unta meg a házelnök, aki rendreutasította Szabót, akinek a folyamatos rikácsolását elfogadhatatlannak tartotta. Kép forrása: MTI

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Mi Hazánk a Facebook ellen

Vágólapra másolva!
14:20
2019. július 01.
Parlamenti vizsgálóbizottságot kezdeményez a Mi Hazánk Mozgalom a Facebook eljárásával szemben - minderről Dúró Dóra, a párt országgyűlési képviselője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján. Dúró Dóra szerint a Facebook cenzúrázza a jobboldali felhasználók bejegyzéseit, kettős mércét alkalmaz, mindez pedig elfogadhatatlan a Mi Hazánk Mozgalom szerint. A képviselőnő elmondta, hogy a párt elnökének, Toroczkai Lászlónak több mint kétszázezer felhasználóval rendelkező oldalát az uniós választás előtt a közösségi oldal véglegesen törölte. Látjuk, hogy nemzetközi tendenciáról van szó, számos olyan közszereplő van, aki hasonlóan járt el. Gumiszabályok alapján távolítanak el posztokat, kettős mércét alkalmaznak, ezt politikusokra és magánszemélyekre is alkalmazzák. Gyakran tapasztaljuk, hogy Toroczkai László nevét és fotóját is eltávolítják. Több olyan szervezet is van, mint például a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, melynek még a logója is tiltást hoz maga után. Több jogi lépést is tervezünk - mondta Dúró Dóra, hozzátéve: a vizsgálóvizottság felállítása az első lépés.  Dúró Dóra hozzátette: a Mi Hazánk Mozgalom már kedden javaslatot tesz a vizsgálóbizottság felállítására. 

Budai Gyula: Az ellenzék holnap színt kell valljon (PS-videó!)

Vágólapra másolva!
14:21
2019. július 01.
A kormánypártok ismételten és határozottan felszólítják az ellenzéket, hogy támogassa a köztörvényes bűnözők kimentését megakadályozó lex Czeglédy elfogadását az Országgyűlésben – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője a PestiSrácok.hu-nak. Kifejtette: az Országgyűlés kedden szavaz a javaslatról, amelynek lényege, hogy a képviselőjelöltet abban az esetben, ha büntetőeljárás folyik ellene, és a vádemelés még a jelöltté válás előtt történik, nem illetné meg a jövőben a mentelmi jog. Kezdettől fogva világos, hogy Gyurcsányék azért bújtatták Czeglédy Csabát a mentelmi joga mögé, hogy kimenekítsék az ellene folyó büntetőeljárásból – hangsúlyozta Budai Gyula, aki kijelentette: elfogadhatatlan, hogy egy ilyen súlyos korrupciós ügyben az ellenzék kezdettől fogva asszisztál az ügy eltussolásához. A törvénymódosítást követően azt a visszaélést, amit Gyurcsányék elkövettek Czeglédy Csaba kimentése kapcsán, többé nem lehetne elkövetni – tette hozzá. A fideszes politikus példátlannak nevezte, hogy a Nemzeti Választási Bizottság a bíróság kezdeményezését visszautasítva nem függesztette fel Czeglédy Csaba mentelmi jogát. Rámutatott: a Czeglédy-ügy múlt heti tárgyalása azt bizonyítja, hogy egy nagyon súlyos korrupciós ügy eltussolása áll annak hátterében, ahogy a DK elnöke „kimentette” Czeglédy Csabát a bírósági tárgyalás alól. A kormánypárti politikus felidézte, a Szegedi Törvényszéken tárgyalt büntetőügy költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult. Kitért arra is, hogy Czeglédy Csaba és társai több mint hatmilliárd forintot „süllyesztettek el”, s ebben az ügyben Czeglédy vádlott-társait börtönbüntetéssel és vagyonelkobzással sújtotta a bíróság.

Novák Katalin: A mai nap a magyar családtámogatás napja

Vágólapra másolva!
14:28
2019. július 01.
 
Elindult a családvédelmi akcióterv hétfőn, már lehet igényelni a babaváró támogatást, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsönt, a jelzáloghitelek elengedésének bővített változatát, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását - mondta el az Országgyűlésben az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára. Novák Katalin elmondta azt is, hogy az akcióterv két másik pontja, a legalább négygyerekes nők személyi jövedelemadó-mentessége és a nagyszülői gyed jövő januárban lép életbe, a bölcsődei férőhelyek pedig folyamatosan bővülnek. Az államtitkár a legfeljebb tízmillió forintos, kamatmentes, szabad felhasználású babaváró támogatásról elmondta, a - kölcsönként induló - támogatás olyan fiatal házaspároknak szól, akik gyereket szeretnének. Forrás és fotó: MTI

Rétvári Bence odaszúrt oktatásügyben a jobbikos Brenner Kolomannak

Vágólapra másolva!
14:44
2019. július 01.
 
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára oktatásügyben forrasztotta a jobbikosok torkára a szót. A statisztika nem hazudik, így a demagóg jobbikos felszólalásra, miszerint csökken a diplomások száma, Rétvári emlékeztetett, hogy 26 százalékról már 33 százalékra nőtt az egyetemre felvételt nyerők száma. \"Mielőtt eltemetné a magyar felsőoktatási rendszert, vegye figyelembe a magyar és nemzetközi eredményeket.\" - mondta Rétvári. Rétvári kitért arra is, hogy a tanárok átlagéletkora a német példával ellentétben csökken, hiszen időben eszméltek és ellenlépéseket tettek. Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Völner Pál odapörkölt a devizahitelesekért álságosan aggódó DK-nak

Vágólapra másolva!
14:47
2019. július 01.
 
Varju László (DK) szerint segíteni kell a devizahitel-károsultakon, tűrhetetlen, hogy hetente 60-80 családot tesznek ki az utcára. Elmondta, a devizahitelezést még az Orbán-kormány tette lehetővé 2001-ben és hiába figyelmeztetett 2005-ben Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök a kockázatokra, a saját otthon után vágy sokakat elcsábított. A képviselő szerint súlyos felelősség terheli a bankokat, továbbá bírálta a Kúriát is. Azt mondta, követelik, hogy a kormány mondja fel Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött szerződést, a Nemzeti Eszközkezelőn keresztül tegye lehetővé, hogy a fizetésképtelen családok bérlőként lakásaikban maradhassanak, és hogy terjesszék ki a családtámogatást a gyermekes nem fizető családokra, hogy azt az összeget a bedőlt hitelre fordíthassák. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy 2002-ben még volt egy lakástámogatási rendszer, amelynek révén kedvezményes forinthitelekhez juthattak az családok. Ezt a szocialista kormányok eltörölték, közben a jegybank aktív segítségével a forint alapkamatát is megemelték, így a forinthitelekhez felelősen gondolkodó család nem tudott hozzájutni. A világgazdasági válság kezdetén, 2008-ban Gyurcsány Ferenc nem tett semmit - hangoztatta. Elmondta, 2010 után azonban bevezették a kilakoltatási moratóriumot, felállították az eszközkezelőt, elszámoltatták a bankokat, lehetővé tették a végtörlesztést, bevezették az árfolyamgátat. Ezeket az intézkedéseket a DK nem támogatta - idézte fel. Az államtitkár felszólalása közben Kövér László a bekiabáló Kunhalmi Ágnesnek (MSZP) azt mondta, egy pohár vizet kér a képviselő asszonynak, \"meg egy nyugtatót\". Majd azt kérte az ellenzéki képviselőktől, hallgassák nyugodtan az államtitkár felszólalását. Forrás: MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula; a képen: Völner Pál

Gréczy szerint a kormány elveszi a Balatont az emberektől

Vágólapra másolva!
14:57
2019. július 01.
 
A DK frakcióvezetője szerint oda jutott az ország, hogy az emberek már a Balatonra sem tudnak elmenni nyaralni. Mészáros Lőrinc és Tiborcz István nevét hajtogatva aggódott Gréczy a Balatonért, amit szerinte a Fidesz lerabolt. Szerinte a strandokat lassan csak a fideszes elit használhatja. Soltész Miklós válaszában hazugságnak nevezte Gréczy és a DK demagógiáját, majd felsorolta Gyurcsány és társai lopott vagyonát, a szemkilövetést. Soltész elmondta végül, hogy érdemes figyelni, hogy mit mond a DK és a baloldal, mert az ellenkezőjét csinálják. Hozzátette, hogy a DK nem szavazta meg a Balatont védő törvényt, a természetvédelmet és a strandok megőrzését sem támogatták. Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Újabb közjáték – Kövér László megvonta a szót Gréczy Zsolttól

Vágólapra másolva!
15:00
2019. július 01.
 
A minősíthetetlen bekiabálások és arrogancia végül Kövér Lászlót is kihozta a sodrából, a házelnök a fröcsögő Gréczytől megvonta a szót, így nem mondhatta el viszontválaszát.

Völner Pál az állampolgárok megtévesztésével vádolta Hadházy Ákost

Vágólapra másolva!
15:27
2019. július 01.
 
Böröcz László, fideszes képviselő Hadházy Ákost politikai haszonszerzéssel vádolta. Elmondása szerint adatvédelmi problémák merültek fel az aláírásgyűjtésével kapcsolatban, hiszen több céget is megnevezett adatfeldolgozóként, megtévesztve az állampolgárokat. \"Tegye egyértelművé, hova kerültek a magyar emberek adatai!\" - szólította felHadházyt Böröcz. Milyen védelemben részesülnek a személyes adatok Magyarországon? - kérdezte végül Böröcz. Völner Pál államtitkár válaszában kitért arra, hogy a jogi szabályozási környezet biztosított, magas szintű, de be kell tartani a jogszabályokat. Völner szerint Hadházy megtévesztette az állampolgárokat, adatbázisként használva őket. Az államtitkár elmondta, hogy akár külföldiek is hozzáférhetnek az aláírók adataihoz. Fotó: Magyar Nemzet

Gréczy leragadt a szómegvonásnál és perrel fenyegetőzik

Vágólapra másolva!
15:45
2019. július 01.
 
Perrel fenyegette meg Soltész Miklós KDNP-s politikust Gréczy Zsolt, a DK politikusa, aki sértett hangon kérte számon, hogy Kövér László házelnök megvonta tőle a szót. Az interpellációk végén Gréczy emiatt szót kért, azonban Latorczai János házelnök azonban helyretette Gréczyt, felolvasva neki a házszabály oda vonatkozó részét. Fotó: MTI

A Párbeszéd szerint megbénultak a kormányablakok

Vágólapra másolva!
16:54
2019. július 01.
A Párbeszéd-es Kocsis-Cake Olivio arról beszélt, a kormány legutóbb a nyugdíjakat nem tudta időben átutalni, most pedig a kormányablakok esetében azt a feladatot képtelen ellátni, amire a magyar választópolgároktól megbízást kaptak. Szerinte az elhibázott bérpolitika miatt távoznának 2.500-an a munkavállalók közük. Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hiteltelen nevezte, amit a képviselő mond, mint kiemelte: olyan frakciónak a tagja, amely szövetségi viszonyban van egy, 2002 és 2010 között kormányzati tisztséget viselő frakcióval. Ezen időszak az állam leépítésének időszaka volt, amikor az állam magánérdekeket szolgált és nem az állampolgárok érdekét. Az államtitkár azt mondta, nem érti, hogy miért nem támogatják a bürokrácia-csökkentést, a közszférában dolgozók bérének növelését. Kitért arra, hogy a jelenlegi kormánynak sikerült érdemi bürokrácia-csökkentést végrehajtania, illetve ezzel párhuzamosan béremelést is meg tudtak valósítani.

Pár év múlva minden földút eltűnik a fővárosból (PS-videó!)

Vágólapra másolva!
16:56
2019. július 01.
 
Várhatóan negyvenöt kilométernyi fővárosi földutat aszfaltoznak le az év végéig a budapesti útépítési program keretében, ez a földutak mintegy húsz százalékát jelenti - közölte Szatmáry Kristóf, a program koordinációjáért felelős miniszteri biztos. A tervek szerint négy-öt éven belül az összes fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzák, most kezdődik a projekt második üteme. A politikus, aki a körzet fideszes parlamenti képviselője is, elmondta, két évvel ezelőtt vetették fel a kormánynál egy budapesti útépítési program elindítását; első lépésként 10 milliárd forintot biztosított a kormányzat a programra. A tavaly év végén kiírt pályázatra 14 kerület 188 földút aszfaltozására nyújtott be pályázatot. Ezek hossza 45 kilométer, ami a budapesti földutak mintegy 20 százaléka. Ezeket várhatóan az év végéig leaszfaltozzák. Az első körben nem az összes forrásra érkezett pályázat, így a program második körében mintegy 2 milliárd forintra írtak ki pályázatot. Ennek keretében öt kerület pályázatot mintegy tíz kilométernyi út megépítésére. A példaértékű program a kormány, a főváros és a kerületi önkormányzatok együttműködésének köszönhetően valósulhat meg - hangsúlyozta a Szatmáry Kristóf. A kormánypárti politikus portálunk kérdéésre válaszolva kifejtette: Karácsony Gergely zuglói polgármesterként nem biztosította a kerület fejlődésének lehetőségét, egyebek mellett a projekttámogatásra sem jelentkezett Zugló, pedig \"ott is vannak földutak.\" Hozzátette: a Karácsony Gergely által engedélyezett iszlám központ a kerületben még működik, de a lakosok megnyugtatása miatt arra különös figyelemet fordít, mint a választókerület országgyűlési képviselője. Szatmáry Kristóf végül arról is beszélt, hogy a BVSC közel hárommilliárd forintból újíthatta fel, illetve bővíthette két sporttelepét. Szatmáry Kristóf, aki 2013 óta a BVSC.Zugló elnöki feladatait is ellátja, kiemelte: a klub az infrastruktúra fejlesztését illetően újabb, de reményeik szerint nem az utolsó mérföldkőhöz érkezett. A fejlesztéseknek köszönhetően pedig megsokszorozódott az aktív sportolók száma a klubban.

A Jobbik a robotizációt kéri számon a kormánytól

Vágólapra másolva!
16:58
2019. július 01.
Mikor éri utol a kormány a 21. századot? - tette fel a kérdést a jobbikos Z. Kárpát Dániel a robotizáció kezelésével kapcsolatban, mondván éppen két olyan területen - a járműiparban és a logisztikában - kell a leginkább felkészülni e folyamatra, amelyek Magyarországon erőteljesen jelen vannak. Úgy vélte, a kormányzat alacsony bérű munkásokkal működtetett összeszerelő üzemmé alakította az országot. Válaszában Cserenyés Péter, az Innovációs és technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára kijelentette, 800 ezerrel többen dolgoznak az országban, mint 2010-ben, és minden egyes munkavállalóra szükség van a piacon. Ellenpéldaként hozta fel, hogy az Audi és a Jaguar fejlesztési központot hozott létre Magyarországon, és a gépromboláshoz hasonlította a Jobbik és a baloldali pártok robotizációval kapcsolatos álláspontját, a robotok inváziójával fenyegetve. Hozzátette, a kormányzat idejekorán felismerte, hogy lépnie kell az ügyben, a cél pedig az, hogy Magyarország ennek a változásnak a nyertese legyen. Forrás: MTI

Demeter szerint sorra elbuknak a magyar bankok

Vágólapra másolva!
17:27
2019. július 01.
 
Demeter Márta (LMP) arra várt választ, \"miért buknak sorra a NER-nek kedves bankok?\" Szólt az NHB Bank csődjéről, bírálva, hogy a pénzügyi felügyelet ezen pénzintézetek esetében nem lép fel kellő hatékonysággal. „Közpénzzel ne lehessen tőzsdézni!” - fogalmazta meg követelését. „Költségvetési szervek hogyan tarthatnak állami pénzét ilyen helyeken?” - kérdezte. Matolcsy György jegybankelnök úgy felelt, nem buknak sorra Magyarországon a bankok. Az NHB likviditási problémája előtt négy évvel volt az utolsó ilyen, a DRB bankcsoport négy kisbankjánál kellett hasonlóan engedélyt visszavonni. „Valamennyi esetben kis bankokról van szó” - tette hozzá. Kijelentette, a pénzügyi felügyelet szempontjából értelmezhetetlen a NER kifejezés, a felügyelet ugyanis kizárólag a biztonságot tartja szem előtt. Hozzátette, az MNB-nek nem feladata az állami pénzek kezelésének felügyelete, ezért erre nem is tesz javaslatot. Forrás: MTI

MSZP: A devizahitelesek problémájával foglalkozni kell

Vágólapra másolva!
17:32
2019. július 01.
 
Mesterházy Attila (MSZP) azt mondta, hogy Magyarországon van devizahiteles probléma, amivel foglalkozni kell. „A Magyar Nemzeti Bank alelnöke korábban tagadta a probléma létét, de azóta az ügyben döntött az Európai Bíróság, a Kúria és születtek olyan ötletek, hogy hogyan lehetne kezelni a gondot” - tette hozzá. „Amennyiben a valós problémát, az árfolyamkockázat kérdését kezelnék, akkor azzal valódi segítséget nyújtanának a magyar családoknak” - jelentette ki. A válaszadó Matolcsy György leszögezte, hogy Magyarországon 2014 végével megszűnt a háztartási devizahitel-probléma. „Ezt megelőzően 2005-2010 között - a felvételkori árfolyamon összegezve - a magyar családok 5 ezer 500 milliárd forintnyi devizahitelt vettek fel” - emlékeztetett. „A kormány a végtörlesztéssel nagyjából megfelezte ezt a devizahitel-állományt, de a forintosítást megelőzően még mindig 621 ezer devizahiteles szerződés létezett” - hívta fel a figyelmet. „A kormány, a Magyar Nemzeti Bank, a Kúria, az Alkotmánybíróság és még sok másik szervezet egy közös akcióval, a forintosítással kezelte a helyzetet, aminek során ezermilliárd forintot adtak vissza a családoknak” - jelentette ki. Forrás: MTI

Miért nincs elég K-vitamin?

Vágólapra másolva!
18:45
2019. július 01.
Lukács László György (Jobbik) azt kérdezte, miért nem lehet előre készülni elegendő K-vitaminnal az újszülöttek és a csecsemők részére. Kifogásolta továbbá, hogy több esetben a fogyasztói ár sokszorosát kellett fizetni a családoknak a vitaminért. Szabó Sándor (MSZP) szintén arról érdeklődött, miért nem biztosítja a kormány, hogy legyen a gyermekek fejlődéséhez elegendő mennyiségű K-vitamin. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt válaszolta, a gyógyszerészeti hatóság tájékoztatása szerint külföldről 55 ezer doboz K-vitamin behozatalát engedélyezték, így a hiány megoldódik. Forrás: MTI

A kormány segíti a viharsújtotta megyéket

Vágólapra másolva!
19:16
2019. július 01.
Gyüre Csaba (Jobbik) azt tudakolta, hogyan segíti a kormány a múlt csütörtöki vihar okozta károk helyreállítását Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Elmondta, óriási károk keletkeztek: háztetők szakadtak le, fák, kerítések, villanyoszlopok dőltek ki, óriásik a károk a temetőkben és a mezőgazdaságban is. A helyiek két napig úgy érezték, nincsenek összehangolva a kárelhárítási munkák - jegyezte meg. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta, a vihar érintette Borsod és Hajdú megyét is; 1472 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez, 59 500 fogyasztói hely maradt áram nélkül, 32 településen a mobiltelefon-bázisállomások váltak működésképtelenné. Hozzátette, megkezdődött a kárfelmerés, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 80 településen 2414 épület károsodott, ebből hetven közintézmény. Közölte, a vis maior károkat igyekeznek soron kívül elbírálni és arra törekszenek, szeptember 1-jére az iskolákat és az óvodákat helyreállítsák. Forrás: MTI

Tordai újabb rabszolgatörvénnyel riogat

Vágólapra másolva!
20:06
2019. július 01.
Tordai Bence (Párbeszéd) azt mondta, hogy a fideszes többség korábban a nagyvállalatok érdekében elfogadta a \"rabszolgatörvényt\". A jogszabálymódosítás akkor történt, amikor a BMW tervezte a debreceni beruházását - tette hozzá. A képviselő azt kérdezte, lehet-e számítani egy újabb \"rabszolgatörvényre\", amit a kormányzat annak érdekében hoz meg, hogy a német cég mindenképpen Debrecenbe létesítsen egy gyárat. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára azt felelte, hogy a munkalehetőségének és a folyamatosan emelkedő béreknek köszönhetően a magyar családok folyamatosan léphetnek előre. Hangsúlyozta, hogy beruházási ügynökségükön keresztül 2018-ban 29, a kutatás-fejlesztés, a szolgáltató központok és az infokommunikáció területén megvalósuló projektről született döntés. Ez hatvan százalékos emelkedés a 2017-es esztendőhöz képest, vagyis egyre több cég hozza a magas hozzáadott értéket is képviselő munkahelyeket Magyarországra - fogalmazott. Forrás: MTI

Kedden hoznak határozatot a Czeglédit érintő javaslat ügyében

Vágólapra másolva!
20:09
2019. július 01.
A képviselők mentelmi jogáról szóló törvény módosításának vitája során nem volt felszólaló, míg az előterjesztők egyikeként felszólaló Kósa Lajos (Fidesz) arról beszélt: a javaslatot az élet kényszerítette ki. Hangsúlyozta, ez volt az első eset, hogy a Nemzeti Választási Bizottság nem adott ki a hatóságoknak egy köztörvényes ügybe keveredett képviselőjelöltet, hozzátéve, \"Czeglédy Csaba olyan bűnöző, aki az ellenzékről túl sokat tud\", ezért mentették ki őt az eljárásból.Hozzátette: a kezdeményezés célja, hogy többé ne lehessen ilyen ügyekben a mentelmi jog mögé bújni, kijelentve, \"most egy bűnözőt menteget az ellenzék\", erre pedig se mentség, se bocsánat nincs. Az elnöklő Latorcai János jelezte: a javaslat határozathozatalára kedden kerül sor. Forrás: MTI
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.