Pesti Srácok

Kordonok nélkül, szabadon vonulhatnak az LGBTQI emberek Orbán elnyomó diktatúrájában (Képgalériával)

null

Itt van a Pride, itt van újra, ez alkalommal pedig szabadabban, mint valaha, kordonok nélkül. Illetve lesznek kordonok, csak nem a felvonulóknak, hanem az ellentüntetőknek. Azért ez alkalommal sem múlhatott el a Pride-hónap anélkül, hogy ne lett volna nyílt provokáció: vonulók egy csoportja Horthy Miklós kisminkelt, cukormázba forgatott portréját ábrázoló plakáttal hirdeti a Budapest Pride-ot. A város több pontján a vonulás idejére útlezárásokra lehet majd számítani; érdemes figyelemmel kísérni a BKK Info oldalát. Az eseményről videós tudósítással készül a PestiSrácok.hu.

Idén sem volt provokációmentes Pride: megint sikerült vonulók egy csoportjának kivernie a biztosítékot azzal a Horthy Miklóst ábrázoló plakáttal, amin kifestve, szivárványos szalaggal feldíszítve, belőle gúnyt űzve hirdetik a Budapest Pride felvonulást.

Fotó: Magyartudat.hu

Ami viszont változás lehet a korábbi évekhez képest: idén először kiharcolták a szervezők, hogy a vonulók helyett az ellentüntetőket kordonozzák majd el. A menethez így bármikor, bármely irányból csatlakozhatnak az odavágyók.

PestiSracok facebook image

Budapest, 2019. július 6. A 24. Budapest Pride felvonulás résztvevői Fotó: Horváth Péter Gyula

Cseh Katalin a 24. Budapest Pride felvonuláson Fotó: Horváth Péter Gyula
Budapest, 2019. július 6. A 24. Budapest Pride felvonulás résztvevői Fotó: Horváth Péter Gyula
Budapest, 2019. július 6. A 24. Budapest Pride felvonulás résztvevői Fotó: Horváth Péter Gyula
Budapest, 2019. július 6. A 24. Budapest Pride felvonulás résztvevői Fotó: Horváth Péter Gyula
Budapest, 2019. július 6. A 24. Budapest Pride felvonulás résztvevői Fotó: Horváth Péter Gyula
Budapest, 2019. július 6. A 24. Budapest Pride felvonulás résztvevői Fotó: Horváth Péter Gyula
Budapest Pride Dobrev Klára a 24. Budapest Pride felvonuláson Fotó: Horváth Péter Gyula

Kunhalmi Ágnes a 24. Budapest Pride felvonuláson 2019. július 6-án Budapest Fotó: Horváth Péter Gyula

Karácsony Gergely a 24. Budapest Pride felvonuláson Fotó: Horváth Péter Gyula

Budapest Pride ellen tüntetők az Erzsébet téren Fotó: Horváth Péter Gyula

ÚTLEZÁRÁSOKRA KELL SZÁMÍTANI

Délután változik a forgalmi rend Budapest belvárosában a Kossuth Lajos tér és a Március 15. tér közötti Budapest Pride felvonulás miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A közleményben azt írták: lezárják

  • a Szalay utca - Falk Miksa utca - Markó utca útvonalat;
  • a Bajcsy-Zsilinszky utat a Stollár Béla utca és a Deák Ferenc tér között;
  • az Andrássy utat a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között;
  • a József Attila utcát a Bajcsy-Zsilinszky út és a Lánchíd között;
  • a Széchenyi István teret;
  • az Eötvös teret;
  • a Lánchidat;
  • az Apáczai Csere János utcát az Eötvös tér és a Petőfi tér között;
  • valamint a Petőfi teret és a Március 15. teret.

A lezárások miatt módosul több közösségi közlekedési járat forgalmi rendje is. Hozzátették: ma kezdődik a 4-es és a 6-os villamos felújításának újabb üteme a Margit körúton, és a 3-as metróvonal felújítása is tart, ezért a BKK a 2-es és a 4-es metró használatát javasolja. A változásokról bővebb információ és a lezárásokban érintett közösségi közlekedési járatok listája a bkk.hu honlapon érthető el.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.