Pesti Srácok

Otthagyta Márki-Zayt Hadházy - Belső cicaharcban vérezhet el a Mindenki Magyarországa Mozgalom

null

A teljes szétesés szélére sodródott Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma (MiMaMo). A társaságot szerdán hagyta ott a hódmezővásárhelyi polgármester unokatestvére, a másik hétpróbás bajkeverő, Hadházy Ákos, de várhatóan mások is hamarosan elhagyják majd a lejáratódott szervezetet. Márki-Zayék korábban azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy olyan személyeket írtak fel az általuk támogatott polgármester-jelöltek közé, akik erről nem is tudtak. A korábban csodafegyvernek vizionált Kossuth Klubok országos hálózatának létrehozása nem úgy sikerült, ahogy eltervezték: lényegesen kevesebb településen alakultak meg ezek, mint remélni lehetett. A klubok tagsága nem elégedett a működéssel; egyebek mellett azt is kifogásolják, hogy Márki-Zay Péter egyeztetések nélkül, önhatalmúlag jelöl ki polgármester-jelölteket.

Lemondott szerdán a MiMaMo alelnöki pozíciójáról Hadházy Ákos. A független képviselő levélben jelentette be elhatározását – írta csütörtökön a Népszava. Ezzel a héttagú vezetésből már ketten távoztak: Ábrahám Júlia – aki Hadházyval együtt korábban az LMP színeiben politizált – már korábban lemondott. A független parlamenti képviselő a Népszavának nem akarta bővebben kommentálni döntését, mindössze annyit mondott:

Fotó: Horváth Péter Gyula
PestiSracok facebook image

A Népszava úgy tudja, van még más vezetőségi tag is, aki fontolgatja a lemondását. Az utóbbi időben semmi értelme az elnökségi üléseknek, mert olyan mély személyi ellentétek alakultak ki a mozgalomban, hogy ezek az alkalmak gyakran csak egymást sértegető vitákba fulladnak.

– mondta a lapnak az MiMaMo belső viszonyait jól ismerő forrás, egy másik alapító tag pedig azt mondta: nem cáfolja, hogy a szétesés szélére került a mozgalom.

Zsebre tette a tagságot a Márki-Zay, Kész, Lukácsi trió

A háttérben húzódó problémák egyszerre személyiek, szervezetiek és ideológiaiak: többen például azt mondták, hogy Márki-Zay Péter, Kész Zoltán és Lukácsi Katalin egyre inkább egy belső kört alkot az elnökségen belül, és visszatartanak információkat a többiektől, ráadásul ők határozottan jobboldali értékeket vallanak, míg mások a baloldal felé is nyitnának.

– mondta a Népszavának az informátor. Barta László operatív igazgató munkájával szemben is felvetődtek kifogások, de ő ennek ellenére Márki-Zay Péter töretlen bizalmát élvezi. Volt olyan elnökségi tag például, aki szerette volna megnézni az MiMaMo bankszámlakivonatát, de Barta László ezt egyszerűen megtagadta tőle. Korábban Dömsödi Gábor tévés újságírót, Pásztó volt polgármesterét nevezték ki a kommunikációs feladatok elvégzésére, de ő szintén semmilyen segítséget nem kapott ehhez az operatív igazgatótól; még a MiMaMo Facebook-oldalát sem szerkeszthette, így egy idő után visszaadta a megbízást.

A MiMaMo demokrácia-receptje: Márki-Zay Péter egyeztetés nélkül kinyilatkoztat

A szervezet megalakulásakor Márki-Zay Péter még arról beszélt, hogy ők fognak úgynevezett hitelességi pecsétet adni a leendő ellenzéki jelölteknek az őszi önkormányzati választásokra, de a legtöbb helyen úgy valósult meg a pártok közötti együttműködés, hogy abba a MiMaMo-t egyáltalán nem vonták be. Ebben szerepe lehet annak is, hogy a korábban csodafegyvernek vizionált Kossuth Klubok országos hálózatának létrehozása nem úgy sikerült, ahogy eltervezték: jóval kevesebb településen alakultak meg ezek, mint remélni lehetett.

Ugyanakkor Nagykőrösön például a Népszava információi szerint hiába próbált a helyi Kossuth Klub valóban élére állni az ellenzéki megállapodásnak, ők döbbentek meg leginkább azon, hogy Márki-Zay Péter egyszer csak a megkérdezésük nélkül jelentette be: Zágráb Nándor személyében a Jobbik helyi politikusa lesz Czifra Szabolcs fideszes polgármester kihívója.

Mészáros István elnök ezért „Barta László meghekkelte a Kossuth Körünket” címmel írt nyílt levelet a mozgalom közösségi oldalára – kettőt is, mert az elsőt letiltották a felület kezelői –, amelyben arra szólítják fel az elnököt, hogy vonja vissza Zágráb Nándor támogatását. Barta Lászlót pedig azért kritizálják, mert a tagok tudta nélkül, a hátuk mögött tárgyalást folytatott és megállapodott a jobbikos politikussal. Barta erre azt felelte, hogy Mészáros Istvánnak a MiMaMo Pest megyei koordinátoránál kellett volna a helyzetről tájékozódnia. Hajdúsámsonban a helyi Kossuth Klub tagjai testületileg kiléptek az általuk alapított szervezetből, és egy új egyesület színeiben indulnak majd.

Forrás: Népszava/PS; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.