Pesti Srácok

Összeállt a pécsi ellenzék, hogy megbuktassa önmagát

Összeállt a pécsi ellenzék, hogy megbuktassa önmagát

Pécsen is zajlik a nagy baloldali összefogás, méghozzá sokkal innovatív módon, mint a fővárosban vagy bárhol másutt. Az ellenzék képviselői ugyanis új szintre emelték a Fidesz-ellenes önkinyilatkoztatás fogalmát és annyira belelendültek az ellenzékieskedésbe, hogy immáron az ellenzék is ellenzéke az ellenzéknek a baranyai megyeszékhelyen. És hogy mindennek mi értelme van? Leginkább semmi, mindenesetre feltétlenül szórakoztatóbb jelenség, mint a Budapesten már unásig ismételt ellenzéki roncsderbi. A felek pedig mindent megtesznek a szórakoztatásunkért, beleértve a Gyurcsány köréhez tartozó oligarchák titkainak kiteregetését is.

Párhuzamos ellenzékek

A programlopás nem új keletű jelenség a balliberális oldalon, azonban eddig ezt egymás között intézte az "egybesült". Pécsett azonban még ez sem sikerült az ellenzéknek, amely az országos nagy összeborulás helyi lerakata csupán. Helyette majdnem pontosan lemásolták a városban már működő, egyébként szintén ellenzéki politizálást folytató, de valóban létező Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) nevű civilszervezet nevét és programját. Ez az "újcivil" szervezet a Mindenki Pécsért Egyesület (MPE), amely a városban is megvalósulni látszó vagy nem látszó (erről később) ellenzéki összefogás politikusait tömöríti egybe. Magyarul itt is az a recept, hogy a nem különösebben népszerű ellenzéki politikusok egy civil szervezet álcahálója alatt próbálják meg eladni magukat a választóknak. A névválasztás az ÖPE elnöke, Kővári János szerint nem véletlen. Mint azt a PécsiÚjság.hu-nak elmondta, az MPE szándékosan plagizálta nevüket és programjaikat, hogy az ellenzéki politikusokat takaró szervezetet a városban már korábban működő civilszervezettel mossák össze, így elfedve a bukott baloldal prominenseinek jelölését.

PestiSracok facebook image

– mondta Kővári.

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület színeiben nem először indul a polgármesteri székért; ez a fotó a 2014-i helyhatósági választás kampányában készült. Fotó: MTI/Lendvai Péter

Plágium gyanúja miatt az ÖPE megfellebbezte az MPE nyilvántartásba vételét a Nemzeti Választási Bizottságnál, az azonban elutasította a kérelmet, mondván, hogy nekik nem tisztségük ezt vizsgálni. A civilek neve mögé bújó ellenzéki összeborulás tehát probléma nélkül indulhat a választásokon. Az ÖPE természetesen nem nyugszik bele, hogy az MPE visszaél a nevükkel, ezért új beadványt nyújtanak be a Bizottságnak.

– jelentette ki Kővári.

Az ellenzék ellenzéke

Az ellenzéki összefogás tehát szembekerült egy, a városban már működő civil ellenzékkel, akiket nem valószínű, hogy maguk mögé tudnak állítani. Ez azonban nem volt elég az MPE lánglelkű Fidesz-ellenes örök lázadóinak, ezért gondoltak egyet, és hogy kiélhessék ellenzéki ösztönüket, kettészakadtak, és most egymás befeketítésével próbálnak felülkerekedni a körvonalazódó pécsi roncsderbi előfutamán. Mondjuk az is igaz, hogy a befeketítéshez sokat nem kell tenni, ha tudjuk, hogy az MPE (eddigi) közös jelöltje az erdőégetésről és a Gyurcsány köréhez tartozó baloldali oligarchákhoz való kapcsolatairól elhíresült Péterffy Attila. Péterfy az MPE megfogalmazásában egyébként "független" jelöltként indul a polgármesteri székért, amit először a teljes városi ellenzék el is fogadott. Ezután jött a még örökellenzékibb LMP, akik megtorpedózták az összefogást azzal, hogy saját jelöltet jelentettek be Kóbor József személyében. A törpepárt azzal indokolta döntését, hogy Péterffy számukra a Gyurcsányhoz és a köréhez tartozó oligarchákhoz való kötődése miatt vállalhatatlan jelölt lenne. De az is lehet, hogy csak az ellenzéki pozíciójukat szeretnék mindenképp bebiztosítani, nehogy még a végén a városvezetésben érdemi munkát kelljen végezni.

Péterffy Attila, a Főtáv Zrt. akkori műszaki, fejlesztési és karbantartási igazgatója beszédet mond a munka törvénykönyvének módosítása ellen tartott demonstráción a Széchenyi téren, 2019. január 4-én. Ekkor jelentette be, hogy az októberi helyhatósági választáson független polgármesterként indul a baranyai megyeszékhely vezetéséért. Fotó: MTI/Sóki Tamás

Ez persze felveti azt a kérdést is, hogy ha Péterffy azért vállalhatatlan, mert köze van Gyurcsányhoz, akkor miért működik együtt az LMP országosan a DK-val. A Gyurcsány-szál mellett az összefogás névtelenül nyilatkozó politikusai szerint Péterffy emberileg sem alkalmas a városvezetésre. Elmondásuk szerint "túl sok körülötte a balhé", és agresszív személyisége miatt nehéz vele együtt dolgozni.

– tette hozzá az egyik névtelen ellenzéki képviselő. Az ellenzékieskedés tehát teljes fordulatszámon pörög Pécsen is, a versenyzők pedig várhatóan mindent megtesznek azért, hogy – ha ez egyáltalán lehetséges – alulmúlják a fővárosi roncsderbi színvonalát is.

Forrás: PécsiÚjság.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.