Pesti Srácok

Félmilliárdos "dáridózás": Hűtlen kezelés gyanúja miatt jelentették fel a soroksári alpolgármestert

null

Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést a IX. Kerületi Ügyészségen a soroksári alpolgármester, Weinmann Antal félmilliárdos „dáridózása” ügyében Tényi István – tudta meg a PestiSrácok.hu. A feljelentés szerint az elmúlt öt évben több, mint 500 milliót szórt el Soroksár neki köszönhetően úgy, hogy a legtöbb esetben nem volt közbeszerzési eljárás, viszont a szervezést, valamint a lebonyolítást is mindig ugyanaz a baráti kör kapta meg.

Tényi a feljelentésében idézte a PestiSrácok.hu korábbi cikkét, miszerint Weinmann Antal mintegy 500 millió forintot adott ki a helyi rendezvényekre. Bár az önkormányzat minden évben kijelöl egy keretösszeget, az szinte sosem bizonyult elégnek a kulturális események lebonyolítására, így kénytelenek voltak újabb tétellel kiegészíteni azt. Így aztán az elmúlt években tetemes költség keletkezett abból, hogy Weinmann közbeszerzési eljárás mellőzésével és a szétbontási tilalom figyelmen kívül hagyásával igazgatta a kerületi kulturális életet – írja Tényi a feljelentésében, megemlítve benne Gallay István, a Soroksári Svábok Független Egyesületének tagja nyilatkozatát, aki elmondta: adatigénylést adtak be, hogy megtudják, jogszerűen használták-e fel az 500 milliós összeget. Gallay szerint 2015 óta folyamatosan ki kellett egészíteni az önkormányzat által meghatározott keretösszeget: 2017-ben például az 57 millió forint helyett 91 milliót költöttek rendezvényre, csakúgy, mint 2016-ban, amikor az 51 milliós költséget ugrották meg további 45 millió forinttal, tehát laza 96 milliót áldoztak a kerületi „dínomdánomra”. Ennyi pénzből rengeteg útfelújítást el lehetett volna végezni

– idézte Tényi Gallayt, aki szerint arra évi alig több, mint 100 milliót szánnak az önkormányzatban.

A feljelentés kitér arra is, hogy Weinmann Antal – aki jelenleg az Itthon Vagyunk Egyesület polgármester-jelöltje ragaszkodik a jól megszokott és bevált baráti körhöz is, akik egy-egy kerületi rendezvény fellépői vagy éppen kivitelezői. Az ügyészségre eljutott dokumentumban az is szerepel, hogy az egyik állandó meghívott cég a Generálprodukció Kft. Az említett üzleti vállalkozás jelenleg kényszertörlés alatt áll az Opten adatai szerint, a cégadatbázisban fellelhető információ alapján az elmúlt években igen tetemes bevételi oldalt könyvelhettek el. Kérdéses, hogyan tudtak ezek ellenére felkerülni a NAV feketelistájára – áll a feljelentésben, amelyben az is megtalálható, hogy a soroksári bulikat Weinmann Antal saját közösségi oldalán is népszerűsítette, egy korábbi bejegyzésben pedig saját magára kultúráért felelős alpolgármesterként utalt.

PestiSracok facebook image

Weinmann az M1 megkeresésére ennek ellenére hétfőn azt írta: nem volt tudomása arról, hogy a helyi események szervezése során átlépték volna a keretösszeget, és arról sem tudott, hogy a rendezvényeket bonyolító Generálprodukció Kft. a NAV feketelistáján szerepel. Arra a kérdésre, hogy mi alapján válogatta ki a kivitelező vállalatokat, Weinmann Antal azt írta: a megbízhatóság és a referencia számított. A kimutatás szerint azonban éveken át, jelentős összeggel lépte túl a keretösszeget a soroksári dáridózás, erről pedig neki is tudnia kellett alpolgármesterként – olvasható a portálunkhoz eljuttatott, hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentésben.

Fotó: soroksar.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.