Pesti Srácok

Újabb ballib csalás: a DK-s Varju megzsarolta, az újpesti ellenzék pedig einstandolta Horváth Imrét

null

Horváth Imre beleegyezése nélkül tesz közzé a nevében politikai tartalmú üzeneteket a Facebookon az újpesti ellenzék – írta hétfői bejegyzésében az MSZP volt politikusa, aki a történtek miatt csalónak nevezte az ellenzéki koalíció polgármester-jelöltjét, Déri Tibort. A sztoriban valószínűleg az MSZP is nyakig benne van, a veterán politikusnak ugyanis a párt nyitott egykor egy Facebook-profilt, amelyhez neki soha nem volt hozzáférése; a jelek szerint ezt használják ki most a kampányban az újpesti összefogók. Horváth Imrének a Facebook azt válaszolta: azért nem távolítják az általa kifogásolt tartalmakat, mert nincs, és nem is volt adminjogosultsága. A politikus feljelentést tett az ügyben.

Nem tud mit kezdeni Horváth Imrével az újpesti ellenzék; erre utal, hogy a tavalyi országgyűlési választás kampányában Varju László igyekezett visszalépésre rábírni, ezért igyekezett megvesztegetni, majd megzsarolta a veterán politikust, jelenleg pedig Horváth nevében tesznek közzé olyan bejegyzéseket a Facebook-on, amelyhez neki semmi köze nincs. Horváth a hétfői – ezúttal saját – bejegyzésében vázolta fel a történteket, és abban csalónak nevezte az újpesti ellenzéki összefogás polgármester-jelöltjét, a momentumos Déri Tibort, aki tavaly még Heves megyéből akart bekerülni az Országgyűlésbe. Mint Horváth írta:

Horváth Imre szerint az ellenzék újpesti polgármester-jelöltje, Déri Tibor egy csaló. A veterán politikus állítja: manipulált képpel akarják lejáratni. Fotó: Facebook
PestiSracok facebook image

Horváth Imre közzétette az említett, kamu Facebook-profil elérhetőségét is, amelyen rendszeresen teszik közzé az olyan nyilatkozatait, amelyekhez semmi köze nincs, és amelyekkel az újpesti ellenzék folyamatosan igyekszik félrevezetni a választópolgárokat. A történtek a személyiségi jogok megsértése mellett felvetik egyebek mellett a választási csalás gyanúját is, amelybe Gyurcsány pártja futott bele nemrég, amikor ugyancsak személyes adatokat megsértve kezdték riogatni az embereket, hogy Orbán Viktor arabokat telepít titokban Magyarországra, hogy azok bérszavazataival válasszák újra októberben a fideszes polgármestereket. Varju László zsarolási kísérlete, illetve a DK rémhírkeltése miatt mindkét esetben nyomozás indult, de úgy látszik, hogy az Újpesten összefogott ellenzéknek semmi nem drága, és senkire nincsenek tekintettel.

Fotó: MTI/Kovács Attila