Pesti Srácok

"Agyonverlek, beverem a pofádat!" – Női főbérlőjét bántalmazta Dunakeszi ellenzéki képviselője, a jobbikos Varga Zoltán Péter

Női főbérlőjét bántalmazta, agyonveréssel fenyegette, autóját pedig megrongálta Dunakeszi jobbikos képviselője és képviselőjelöltje, a helyi Jobbik-szervezet elnöke, Varga Zoltán Péter, akit agresszív cselekedete miatt tavaly július 31-én fel is jelentettek a rendőrségen – derül ki a PestiSrácok.hu birtokába jutott azon hangfelvételből, amelyen az ellenzéki politikus áldozata vall a támadás körülményeiről. Portálunk a rendőrségi feljelentést is megszerezte, amelyből kiderül: Varga Zoltán Péter tavaly július 31-én, Vácon, a Határ úton feltépte K. S. Magdolna autójának ajtaját, főbérlőjét a bal karjánál fogva erőszakkal kirángatta a gépjárműből, majd telefonját is elvette tőle, miközben megfenyegette. "Agyonverlek, beverem a pofádat" – kiabálta főbérlőjének az ellenzéki politikus. Varga Zoltán Péter azért bántalmazta főbérlőjét, mert a nő július közepén felmondta a bérleti szerződést, miután a jobbikos képviselő és párja több pontban is megszegték a megállapodást.

A feljelentés szerint a hivatalos felmondó határozat kézhezvétele után Varga Zoltán Péter folyamatosan fenyegette, zaklatta női főbérlőjét, az ingatlan haszonélvezőjét.

– olvasható abban a rendőrségi feljelentésben, amelyet K. S. Magdolna tett Varga Zoltán Péter ellen.

PestiSracok facebook image

Varga Zoltán Péter tavaly a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje is volt, 2008 óta pedig a párt Pest Megyei Választmányának alelnökeként dolgozik, 2010-től a Pest Megye Közgyűlés képviselője, a Jobbik képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese. Varga 2016 óta önkormányzati képviselő Dunakeszin, a mostani önkormányzati választásokon is indul.

A PestiSrácok.hu birtokában lévő hangfelvételt fent meghallgathatja. Az ügyben a váci rendőrkapitányságot és a jobbikos Varga Zoltán Pétert is kerestük; válaszaik esetén cikkünket frissítjük.

A vezető képen középen Varga Zoltán Péter látható Hadházy Ákossal és a DK-s Rónai Sándorral. Fotó: Facebook.com

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.