Pesti Srácok

Kósa: A Fidesz-KDNP demokráciateljesítményét jelzi, hogy igazságosabbá tették az önkormányzati választás rendszerét (videó)

A Fidesz demokrácia iránti elkötelezettségét mutatja, hogy hozzá mert nyúlni az önkormányzati választások menetéhez – fogalmazott Kósa Lajos a XXI. Század Intézet a választást értékelő konferenciáján. A Fidesz alelnöke elmagyarázta, hogy a korábbi rendszer, amelyben tavasszal országgyűlési és ősszel önkormányzati választás volt, négy évre bebetonozta a győztes politikai elitet, hiszen menetrendszerűen ugyanaz az erő nyerte mindkettőt, leszámítva a 2006-os rendkívüli állapotot. Az ötévesre meghosszabbított önkormányzati ciklus révén azonban a politikai eliteknek meg kell magukat méretniük a parlamenti ciklus közben is, és ez teret ad a vesztes elitek távozására és a vesztes fél újraszerveződésére. A Fidesz-KDNP pontosan tisztában volt ennek a kockázatával önmagára nézve, mégis hajlandóak voltak ezt megtenni, az ellenzék pedig az új helyzettel élni is tudott.

G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke a XXI. Század Intézet hétfői, budapesti konferenciáján arról beszélt, hogy ha a számokat nézzük, akkor a Fidesz több szavazatot kapott, mint az ellenzék, így egy országgyűlési választás esetén legalább 120 mandátuma lenne a Fidesznek.

– jegyezte meg G. Fodor Gábor, aki úgy látja, megrendült az az előfeltevés, hogy a regnáló polgármesterek előnnyel futnak neki a voksolásnak.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a stratégiai igazgató.

– tette hozzá. Mindez befolyásolta a részvételt, és a választói preferenciát.

– mondta G. Fodor Gábor.

– magyarázta. A Századvég elnöke szerint Karácsony Gergely őszödi beszédével vagy Karácsony embereinek kispesti hangfelvételeivel szemben a történet jellegéből adódóan a Borkai-ügyet sokkal jobban lehetett elmesélni.

– mondta G. Fodor Gábor, hozzátéve, hogy egy választáson ugyanakkor soha nincs egydimenziós magyarázat.

(Mobiltelefonos felvétel.)

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.