Pesti Srácok

Recskre küldené a fideszeseket az oroszlányi polgármester rokona

Recskre küldené a fideszeseket az oroszlányi polgármester rokona

"Majd mennek Recskre egyszer követ törni" – ezt találta írni a jobboldali emberekre egy választási visszaéléssel kapcsolatos bejegyzés alá kommentként a jelenleg is regnáló baloldali polgármester-jelölt rokona. A magasröptű eszmecserében Lazók Zoltán több családtagja is kinyilvánította véleményét. A Fidesz helyi kampányfőnökét – csak azért, mert jogi lépéseket tett az oroszlányi önkormányzati fenntartású televízió jogsértése miatt – "klimaxban szenvedő", "beteg" nőnek titulálják.

Érdekes módon értelmezi a hatalmon lévő ellenzéki (MSZP-DK-Együtt) polgármester és csapata a szabad választást és a kampányra vonatkozó, nem véletlenül jogszabályban is rögzített egyenlő esélyeket. Az elmúlt időszakban több olyan esemény is történt, amelyben egyértelmű jogsértést állapított meg a Területi Választási Bizottság.

Az ellenzéki szervezet tagja a közpénzből fenntartott tv vezetője

A mostani vita az önkormányzat által működtetett televízió adása miatt robbant ki, amelyben nyíltan kampányoltak az ellenzéki összefogás mellett, a Fidesz közleményét pedig beolvasni sem voltak hajlandóak. A Fidesz panaszt tett az ügyben a Helyi Választási Bizottságnál, amelyben többek közt azt is megjegyzik, hogy az oroszlányi tv vezetője maga is tagja az ellenzéki jelölteket állító szervezetnek, ami alapból kizárja az önkormányzati fenntartású tv függetlenségét.

PestiSracok facebook image

Ami a Helyi Választási Bizottságban történt, ahhoz hasonlóra még nem volt példa az országban.

A Fidesz delegáltját nem engedte szavazni a Helyi Választási Bizottság

A Fidesz delegáltját, annak ellenére, hogy már korábban esküdt tett és így a törvény szerint tagja a HVB-nek és gyakorolhatja is jogait, egyszerűen meg sem hívták az ülésre, ahol a Fidesz által bejelentett jogsértésről határoztak. Bár a Fidesz delegált tag ennek ellenére megjelent, nem engedték, hogy az ülésen aktívan részt vegyen. Nem is szavazhatott.

A Fidesz oroszlányi kampányfőnöke a Területi Választási Bizottsághoz fordult, akik mind a két esetben megállapították a jogsértést. A HVB ügyében a szankció kiszabását csak azért mellőzték, mert ahogy a határozatban írják, nem állapítható meg, hogy konkrétan ki hibázott.

Az ügyben a térség országgyűlési képviselője is megszólalt, aki szerint a történtek olyan országosan példátlan jogsértések, amelyek nemcsak, hogy túlléptek egy határt, hanem régi sötét időket idéznek.

Czunyiné: "A Helyi Választási Bizottság túllépett egy határon"

– írta a Facebook-oldalán Czunyiné Bertalan Judit.

A fentiek váltottak ki olyan indulatokat az ellenzéki álcivil körökből, amibe a jobboldali emberek durva gyalázása is bőven belefér, még az újrázni kívánó polgármesternek is.

A Lipótra, Recskre küldenék a fideszeseket a polgármester gyalázkodó rokonai

A témában született Facebook-hozzászólások között Lazók Zoltán feleségének unokaöccse a Fidesz jogi kifogásokat emelt kampányfőnökét "kontárnak" nevezte, majd reményét fejezte ki, hogy egyszer majd "mennek ezek is Recskre követ törni". A kedves polgármesteri rokonság még jókat mulatott is a leírtakon. Az egyikük a Lipót bezárását sajnálta, a másikuk azt, hogy nincs olyan szerencséjük, hogy kényszermunkatáborba vigyék a jobboldali embereket. Egymás elmés megjegyzéseit pedig még lájkolgatták is.

A magasröptű eszmecsere

A baloldali polgármester-jelölt két és fél évig vett fel jogtalanul többletjuttatást

Az oroszlányi baloldali polgármestert, akinek a csapata a fentiekkel bemutatkozott, már évekkel ezelőtt szintén országos ismertséget szerzett magának. Lazók Zoltán 2017-ben azzal került be az országos hírekbe, hogy a képviselőtestületével jogellenesen megszavaztatta fizetése 30 százalékos emelését. Két és fél év alatt több, mint 5 millió forint többletjuttatást vett fel, amit csak a legmagasabb szintű jogi határozat, a Kúria ítélete után volt hajlandó visszafizetni a városi büdzsébe.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.