Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Alexandra: Budapest évek óta reagál a környezeti kihívásokra, amelyekkel az ellenzék kampányol

Szalay-Bobrovniczky Alexandra: Budapest évek óta reagál a környezeti kihívásokra, amelyekkel az ellenzék kampányol

Sok helyen elhangzik mostanság a klímavészhelyzet kifejezés, de a főváros már évekkel korábban reagált a környezeti kihívásokra – jelentette ki portálunknak adott interjújában Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese, hozzátéve: sok, jelenleg is futó fővárosi zöldprogramról elmondható, hogy egyes elemeik visszaköszönnek az ellenzéki ígérgetésekben, amelyből szerinte arra lehet következtetni, hogy baloldali ellenfeleik nem követik figyelemmel azt a munkát, amelyben egyébként nekik is részt kellene venniük, hiszen többen közülük a Fővárosi Közgyűlés tagjai is. Hangsúlyozta: Budapestnek többek között van elkészült és elfogadott klímastratégiája, "amelyről csak akkor nehéz nem tudni, ha valaki nem jár be vitázni és szavazni a Fővárosi Közgyűlés üléseire". Megjegyezte: Karácsony Gergely például ilyen képviselő, hiszen "ott sem volt azon a közgyűlésen, amikor a klímastratégiáról döntöttünk".

Ellenzéki oldalon olyan zöldfejlesztéseket ígérnek, amin a főváros már évek óta dolgozik – jelentette ki portálunknak adott interjújában Szalay-Bobrovniczky Alexandra, akit az ellenzéki klímahisztéria és a főváros évek óta zajló zöldprogramjai kapcsán kérdeztünk. A polgármester-helyettes az interjúban részletesen felsorolta azokat az intézkedéseket, amelyek bizonyítják: a főváros már évekkel korábban reagált a környezeti kihívásokra, amelyek miatt az ellenzék a kampányidőszakra időzítve most tüntetéseket, meghallgatásokat szervez.

Tarlós István nemrégiben a klímaválság kellős közepén ültette el a tízezredik fát a Margitszigeten. Az ellenzéki sajtóban ez mégsem kapott túlontúl nagy publicitást...

A város eredményei magukért beszélnek. Nem szempont, hogy az ellenzéki média is méltatja-e. Bármerre indulunk, mindenhol szembetalálkozhatunk az elültetett 10 ezer fa valamelyikével. A budapestiek látják és értékelik a megújuló zöldfelületeket, nekünk az ő véleményük számít.

PestiSracok facebook image

Mégis miért ez a nagy hallgatás? A faültetésnek mindenki csak örül.

Az ellenzéket nyilvánvalóan érzékenyen érinti, hogy Tarlós István sokkal többet ért el a faültetés terén is, mint az előző, szocialista-szabaddemokrata városvezetés. Sőt, a 2016-ban a főpolgármester által indított programot részben pont az hívta életre, hogy a Demszky-éra nemtörődömsége miatt hétezer üres fahely beültetését kellett pótolni. Arról sem szívesen beszélnek, hogy a Főkert Zrt. kimutatásai szerint a főváros Zuglóban több fát ültetett, mint a magát zöldnek mondó ellenzéki főpolgármester-jelölt, aki a Pillangó parkban mintegy száz fát fészkelési időszakban vágatott ki. Meglehetősen ironikus, hogy ezek után azt ígéri, hogy ő évente fog 15 ezer fát elültetni.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Karácsony Gergely még egy egész új erdőt is ígért a fővárosiaknak a programjában.

A Fővárosi Közgyűlés már döntött arról, hogy 2030-ig 300 hektáron újonnan létrehoz, vagy megújít zöldterületeket. Az erdők tekintetében ez további 5 százalékos növekedést jelent, amely óriási változás egy Budapest méretű településen. Ellenzéki oldalon tehát olyat ígérnek, amin a főváros már évek óta dolgozik. Sok, jelenleg is futó programunkról elmondható, hogy egyes elemeik visszaköszönnek az ellenzéki ígérgetésekben. Ebből arra lehet következtetni, hogy politikai ellenfeleink nem követik figyelemmel azt a munkát, amelyben egyébként nekik is részt kellene venniük, hiszen többen közülük a Fővárosi Közgyűlés tagjai is.

Akkor már csak az ellenzéki képviselők kedvéért is felidézné a fővárosban futó zöldprogramokat?

Bár mostanság ez közkedvelt téma, de nemcsak attól lesz környezettudatos egy város, ha sok fát ültet, hanem ha például környezetbarát buszokat üzemeltet. A város egy komplex rendszer, így a környezetvédelmi szempontokat minden területen érvényesíteni kell. Budapestnek több, az évek során elfogadott és részben már végre is hajtott programja van. A 2013-ban Elfogadott Hosszútávú Városfejlesztési Koncepcióban és a 2014-ben elfogadott Integrált Településfejlesztési Stratégiában már érvényesülnek a környezetvédelmi szempontok. Ezen felül 2017-ben fogadta el a Közgyűlés a 2021-ig szóló Budapesti Környezeti Programot, majd legutóbb, alapos előkészítői munka után 2018-ban Budapest Klímastratégiáját, amely a 2030-ig terjedő időszakra vonatkozik. Ezek a programok alapozzák meg azt a munkát, amelynek eredményei már ma is látszanak.

Az ellenzék viszont csak 2019-ben hirdette ki a "klímakatasztrófát" – erre hogyan reagálnak a már futó programok?

Sok helyen elhangzik mostanság a klímavészhelyzet kifejezés, de a főváros már évekkel korábban reagált a környezeti kihívásokra. Van elkészült és elfogadott klímastratégiája, amelyről csak akkor nehéz nem tudni, ha valaki nem jár be vitázni és szavazni a Fővárosi Közgyűlés üléseire. Karácsony Gergely például ilyen képviselő, hiszen ott sem volt azon a közgyűlésen, amikor a klímastratégiáról döntöttünk. A 2018-ban elfogadott klímastratégia hosszú szakmai előkészítést igényelt. Szerepel benne a károsanyag-kibocsátás csökkentése, a barnamezős területek bevonása a zöldfelületképzésbe, vagy a közösségi közlekedés arányának 50 százalékra emelése. Ezek az intézkedések is ismerősek lehetnek az ellenzék szájából.

Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Vannak már a klímastratégiának kézzelfogható eredményei?

Fontos és látványos előrelépés a távhő fejlesztése. Nagy adóssága volt a szolgáltatásnak, hogy a belső, sűrűn lakott pesti városrészekre, ahol a légszennyezés leginkább jelentkezik, nem terjedt ki. A fővárosi hőgyűrű kiépítésével zöldebb és olcsóbb energiához juthatnak a belső kerületek, és hosszú távon elbúcsúzhatunk a szmogriadóktól is. Jelentős eredménynek tartom, hogy a főváros lecserélte az autóbuszok kétharmadát, ennek köszönhetően harmadával csökkent a károsanyagkibocsátás. Az 1-es villamos meghosszabbításakor is nagyon fontos zöldterület-fejlesztés valósult meg, 500 fa és tízezer cserje került az Etele út környezetében kiültetésre, és a sínpálya egyes szakaszait is befüvesítettük. A közvilágítás modernizálása során hétezer elavult lámpatestet cseréltünk le energiatakarékos ledes világítótestekre. Megújult a Margitsziget is, ahol 180 ezer növényt ültettünk, és a margitszigeti teniszstadion helyét is parkosítani fogjuk. Több, mint 3300 P+R parkolót hoztunk létre eddig annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés használatát ezzel is ösztönözzük. Az a politikus tehát, aki azt állítja, hogy a főváros vezetése nem kellően elhivatott a környezetvédelem iránt, az valójában azzal sincs tisztában, mi történik a fővárosban.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.