Pesti Srácok

Zsarolásért és drogkereskedelemért ítélhetik el az MSZP volt óbudai politikusát

Zsarolásért és drogkereskedelemért ítélhetik el az MSZP volt óbudai politikusát

A héten folytatódik az MSZP egykori óbudai önkormányzati képviselője, Simonka Csaba büntetőpere a bíróságon. A szocialista politikust a nyomozó ügyészek két éve gyanúsították, majd vádolták meg zsarolással, ügyvédi visszaéléssel és kábítószer-kereskedelemmel. Úgy tudjuk, idén akár elsőfokú ítélet is születhet Simonka ügyében, aki, ha a bíróság megállapítja a bűnösségét, súlyos börtönéveket kaphat.

Október 11-én, pénteken folytatódik Simonka Csaba szocialista politikus pere a II. és III. Kerületi Bíróságon – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az MSZP egykori óbudai képviselőjét még 2017. decemberében vette őrizetbezsarolás, ügyvédi visszaélés, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt a Fővárosi Nyomozó Ügyészség elődje, a Budapesti Nyomozó Ügyészség. A gyanú és a későbbi vád szerint Simonka még 2017 nyarán ügyvédként egy öröklési szerződés ügyében járt el, amelynek tárgya egy budapesti ingatlan volt. Az örökhagyó rövid időn belül bekövetkezett halála után a szocialista képviselő a szerződés szerinti örököst fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy az általa örökölt ingatlan felét – a valós értéknél alacsonyabb árért (hatmillió forintért) – adásvételi szerződéssel ruházza át egy harmadik személyre.A sértett a fenyegetés hatására, valós szerződéskötési szándék nélkül az adásvételi szerződést aláírta, ám az ingatlan tulajdonjogának átruházásért pénzt nem kapott. A szerződés szerinti tulajdonos tulajdonjogának bejegyzésére – a sértett közbeavatkozása miatt – a Földhivatalnál végül nem került sor, ám a nyomozó ügyészek 2017. december 15-én házkutatással is egybekötött akciót hajtottak végre a politikus budapesti tartózkodási helyén, ahol ennek során kábítószert, valamint kábítószer fogyasztásához szükséges eszközöket is találtak.

A Simonkánál lefoglalt drog egy része. Fotó: ugyeszseg.hu

Az ügyészség szerint Simonka Csaba emellett ismerőseinek rendszeresen kínált és adott át különböző – elsősorban speed, illetve Gina elnevezésű – kábítószereket. Mindezek miatt a vádhatóság tavaly nyáron nyújtott be vádiratot a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságra. A párttagságát felfüggesztő, majd tavaly a képviselőségről lemondó MSZP-s politikus több hónapig volt letartóztatásban, de ma már szabadlábon védekezik. A szocialista képviselő az ügyészségi kihallgatásán tagadta a terhére rótt bűncselekményeket, melyek gyanúját a házkutatás során felvett jegyzőkönyvek mellett tanúk vallomásai, a beszerzett híváslisták, a kábítószerrel kapcsolatos előzetes szakértői vizsgálati eredmények, valamint SMS-üzenetek támasztják alá. Úgy tudjuk, akár még idén elsőfokú ítélet születhet Simonka perében, ha pedig a képviselőt bűnösnek mondja ki a bíróság, akár hét és fél évet is kaphat.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.