Pesti Srácok

A kormány lépéseket tehet Soros befolyásolási kísérlete miatt (PS-videó!)

Zárt ülésen hallgatta meg Szijjártó Péter idei beszámolóját a nemzetbiztonsági bizottság pénteken délelőtt, ahol az egyik legfontosabb téma Soros György vélelmezett beavatkozása volt Várhelyi Olivér biztosi kinevezésének megakadályozása érdekében. Az illegális migráció elleni fellépésben elengedhetetlen, hogy a hírszerző rendszer jó állapotban legyen – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve: Magyarország továbbra is azt szorgalmazza, hogy a nemzetközi politika arra fókuszáljon, hogy segítse azokat az embereket, akiknek el kellett hagyniuk az otthonukat, és így minél előbb hazatérhessenek. Beszélt arról is, hogy Soros György és szervezetei az elmúlt időszakban is komoly lobbitevékenységet folytattak, hogy az Európai Bizottság egyik legfontosabb tárcáját, a bővítési portfóliót ne kaphassa meg a magyar jelölt. Törekvéseik azonban eredménytelennek bizonyultak, hiszen az Európai Parlament nagy többséggel szavazta meg a bizottság összetételét, amelyben Várhelyi Olivér kapta a bővítési biztosi posztot. Halász János, a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője a zárt ajtók mögött tartott ülés után stábunknak azt nyilatkozta: a hírszerzési jelentések nem cáfolták azt a sajtóállítást, miszerint Soros György megpróbálta megakadályozni Várhelyi Olivér biztosi kinevezését. A szóvivő kérdésünkre azt is elmondta: az ülés célja nem az eset következményeinek vizsgálata volt, azonban várható reakció a kormány részéről az ügyben.

Fotó: fidesz.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.