Pesti Srácok

Az átalakított szakképzési rendszer a sikeres fiatalok és egy gazdaságilag erős, élhető ország záloga (PS-videó!)

A kormány és az oktatásban dolgozók célja, hogy Magyarország megőrizze erős gazdasági pozícióját és Európa öt legélhetőbb országa között legyen. Ennek az egyik záloga a most elfogadott új szakképzési törvény és az átalakított szakképzési rendszer, amely a kor kihívásaira válaszul modern, digitális és gyakorlati tudást nyújt – hangzott el az Európai Szakképzési Hét záróeseményén, a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum által megrendezett konferencián.

– mondta a konferencián Hegyi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium kabinetfőnöke. Mivel a technológiai forradalom átalakította a munkaerőpiacot, ehhez nemcsak a vállalkozásoknak, hanem az oktatásnak is alkalmazkodnia kellett. A hangsúlyt a gyakorlati tudás megszerzésére kell helyezni, hogy olyan fiatalok kerüljenek ki a munkaerőpiacra, akik megtalálják a helyüket az átalakuló gazdaságban. Hegyi László hangsúlyozta, hogy ma az, aki a szakképzést választja, biztos jövőt választ, mert egy jó szakma biztos megélhetést, stabil egzisztenciát tud nyújtani.

PestiSracok facebook image

– erről a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal elnöke beszélt.

A Magyar Honvédség szintén jelentős átalakításon, fejlesztésen megy keresztül, ráadásul a honvédelem jövője is a digitalizáció, ezért a honvédelmi képzést, szakképzést is újjáépítik. Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára emlékeztetett, hogy 2010-ben nemcsak az oktatást, a szakképzést, hanem a honvédséget is szörnyű állapotban vették át. Márpedig a honvédelem közös társadalmi ügyünk, mondhatni alkotmányos kötelességünk. Hozzátette: a bezárt laktanyák, leépített hadipark és létszám után – amit a baloldali kormányok maguk után hagytak – jelenleg a magyar haderő eddigi legnagyobb fejlesztése zajlik. Mivel 2010 előtt a honvédelmi képzést, honvédelemi szakképzést is leépítették, tönkretették, újra kell építeni. Németh Szilárd azt mondta, hogy a kibertechnológiával új hadszíntér alakul, a honvédelmi képzés területén pedig együttműködésre törekednek a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrummal.

A videót László Petra készítette.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.