Csak az egység segíthet az erdélyi magyarokon
A román elnökválasztás második fordulójában újabb 5 évre államfőnek választották Klaus Iohannist. Az erdélyi magyarok vagy tüntetőleg távol maradtak a voksolástól, vagy Tőkés László felhívására a székelyföldi megyékben érvénytelenül adták le a szavazatukat. A magyarok csalódása érthető, hiszen 5 évvel ezelőtt nagy reményeket fűztek a szász származású Iohannishoz, abban bízva, hogy maga is egy kisebbség tagjaként érzékeny lesz a magyarság problémáira. Hát nem volt az. Ígéretei ellenére semmilyen gesztust nem tett a magyarság felé.
Lecke románoknak: bárki vagy is, ha gyűlölöd a magyarokat, akkor szövetséges vagy!
Újabb pofon, újabb reménnyel kevesebb. Az erdélyi magyarság szempontjából nagyjából mindegy, hogy a korrupciós és plágiumbotrányba keveredett Victor Ponta, esetleg a korábbi szociáldemokrata pártelnök, Liviu Dragnea börtönre ítélésébe belebukó, Brüsszelt is megjárt Viorica Dancila, avagy Klaus Iohannis áll az ország élén. Az újrázó államfőben egyrészt azért volt hiú ábránd reménykedni, mert az a kisebbség, akiket elvben képviselne – vagyis a szászok –, már igen csekély létszámban élnek az országban, tekintve, hogy mielőtt a Ceausescu-rezsimnek végleg lekapcsolták a villanyt, az NSZK kivásárolta őket a nyomorból jófajta márkáért. Másrészt a román politikai elit gondolkodását – nemzetiségi hovatartozástól függetlenül – még mindig a bizánci szemléletmód uralja, vagyis mindig a többséghez, a központhoz való viszony határozza meg a programot és a politikai irányokat. Van egy másik alapvetés is, amit éppen a legnagyobb romániai kisebbséghez, a magyarokhoz, illetve a Trianonhoz való viszony – ha úgy tetszik, a félelem – munkált ki a mindenkori román politikai vezetésben. Ezt az erdélyi magyarság vezetői is pontosan tudják, a legtalálóbban Szilágyi Zsolt politológus fogalmazta meg:
...a román kormányban és ellenzékben párthovatartozástól függetlenül széleskörű egyetértés van abban, hogy a magyarok státuszának teljes rendezése veszélyt jelent az ország egészére és szuverenitására.
Nem biztos, hogy hinni kell a román „császárnak”
Ezért nem veszi napirendre évtizedek óta a bukaresti parlament az autonómia ügyét. A fenti megállapítás tükrében ezért nemcsak nemzetellenes és gonosz volt a Momentum kiállása Dan Barna elnökjelölt mellett, hanem a romániai politikai gyakorlat nagyfokú nemismeretéről tett bizonyságot. Fekete-Győr András azzal védekezett, amikor a tette miatt kérdőre vonták magyar politikusok és közéleti emberek, hogy a Barna vezette USR-PLUS pártszövetség programjában benne foglaltatik, hogy „elkötelezett a magyar kisebbség ügyei mellett”. Naná, úgy, mint Klaus Iohannis államfő. Ha jóhiszeműek vagyunk, akkor azt mondhatjuk, hogy a Momentum elnöke és a hozzá mostanában felzárkózó más ellenzéki politikusok – akik együtt ünnepelnék Trianont a románokkal – naivak, illetve fogalmuk sincs a keleti (bizánci) típusú uralmi rendszerek természetéről. Az „uralkodó” vagy politikai vezető – és ez Romániára mindig is igaz volt – behízelgő diplomáciával elaltatja, megvezeti ellenfeleit, majd a másik oldalon – ha kell, agresszív lépések árán – érvényesíti kizárólagos akaratát. A momentumosok és a párbeszédesek figyelmébe ajánlom, hogy 1990-ben a diktátor kivégzése után az új uraság, Ion Iliescu széles mosollyal ígért meg mindent a magyaroknak: autonómiát, anyanyelvű oktatást stb. Aztán pár hét múlva a volt szekusok vezetésével a vatrások már ütötték-verték a magyarokat. Amikor Iliescut kérdőre vonták az RMDSZ vezetői, akkor azt mondta, hogy ő nagyon sajnálja a történteket, de a magyaroké a felelősség, mert el akarják szakítani Erdélyt.
Neptun szelleme kísért
Sajnos a magyar érdekérvényesítés számos nehézségbe ütközött Romániában a rendszerváltás óta. A kommunizmus ott is nehéz örökségként telepedett rá a rendszerváltás utáni időszakra. Az újonnan megalakult, akkor még egyetlen magyar pártot, az RMDSZ-t súlyos megosztottság terhelte a kezdetektől fogva. Az RMDSZ egykori elitje – a kiváló író, könyvkiadó, Domokos Géza vezetésével – azon az állásponton volt, hogy a magyarság érdekeit leginkább Bukarestben, kompromisszumok, egyezségek árán lehet képviselni. Domokosék jól ismerték a rendszert; megszokták, hogy a magyarok sorsa a központtól, a „császár” jóindulatától, a vele való együttműködéstől függ. A román hatalom természetét illetően nem tévedtek, az viszont más kérdés, hogy ez a fajta félelempolitika vezetett az erdélyi magyarság egyik legnagyobb kataklizmájához, a Neptun-botrányként elhíresült 1993-as találkozóhoz. Ekkor a romániai Neptunban található üdülőhelyen három RMDSZ-es politikus, Frunda György, Tokaji György és Borbély László az RMDSZ-vezérkar megkérdezése nélkül román politikai vezetőkkel megegyeztek arról, hogy a kedvező nemzetközi helyzet ellenére nem fognak nyomást gyakorolni a román államhatalomra a kisebbségi jogok ügyében. Erdélyben a mai napig senki sem tudja, hogy a román fél mit adott cserébe a három magyar politikusnak. Az árulást követően még erősebbek lettek azok a hangok az RMDSZ-n belül, amelyek azt követelték, hogy a magyarság érdekeit legalábbis ne csak Bukarestben, hanem Erdélyben, Kolozsvár központtal is képviselni kell. Az elkövetkező években, évtizedekben, ha nagyon lassan, de megkezdődött a kisebbségi magyar társadalom megszervezése; örömteli, hogy a román „tengerben” is erősen látszik a magyarság – ezt mutatja például a nagysikerű Kolozsvári Magyar Napok megszervezése. 2010 után – és ebben a Fidesz-kormánynak komoly szerepe van – Kelemen Hunor vezetésével sikerült egy egységes RMDSZ-t létrehozni, amely határozottan és egyöntetűen kiáll a magyarságot ért jogsértések és az autonómia követelése mellett. Sajnos azonban épp a mostani elnökválasztás előtt nagyon komolyan kiéleződtek az ellentétek a magyar pártok és egyes magyar politikusok között. Ismert: a Magyar Polgári Párt (MPP) országos elnöksége kizárta a pártból a Hargita megyei szervezet elnökét és Székelyudvarhely polgármesterét is. Azt, hogy Neptun szelleme kísért, jelzi, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az MPP és az RMDSZ konfliktusa régóta húzódó ügy. Ezek a fejlemények egy ilyen román hatalommal szemben nem segítik az erdélyi magyarság ügyét. Az autonómia ügyéért és a jogfosztásokkal szemben csak egy egységes tömbként lehet fellépni a végsősoron erőből politizáló mindenkori román vezetéssel szemben. Kérdés, hogy ezt az egységet vajon meg tudja-e jeleníteni több, sokszor egymással is szembenálló magyar párt.
