Pesti Srácok

Áldozatkultusz helyett hőskultusz kell – Indul a huszadik doni emléktúra

null

Hetvenhét évvel ezelőtt ezekben a napokban zajlott a magyarság egyik legnagyobb XX. századi katonai katasztrófája. A szovjet hadsereg 1943. január 12-én indított nagy erejű támadást a Don-kanyarban a hiányosan felszerelt, a nyári-őszi támadó harcokban már addigra is megtépázott 2. magyar hadsereg frontszakasza ellen. A németek által pajzsként használt hadsereg rendkívüli hősiességgel, de esély nélkül védekezett, végül felbomlott a szovjet nyomás alatt. A frontot 1942-1943-ban megjárt 260 ezer magyar katona fele elesett, megsebesült, fogságba esett a harcokban, vagy megfagyott a rettenetes hidegben. A szocializmus évtizedeiben hallgatni kellett a katasztrófáról, a magyar családok nem gyászolhatták el rendesen a hősi halottjaikat, most viszont már más szerepet kell kapnia a történetnek az emlékezetünkben. Leginkább erről szól a jubileumi huszadik Doni Hősök Emléktúra, amelynek a főszervezője elmondta lapunknak, hogy a gyász ideje lejárt; most már nem az áldozatot, hanem a nekünk is példát mutató hőst kell látnunk a katonáinkban.

A Magyar Honvédség parancsnoka január 10-én adta át parancsát Jásdi Balázs főszervezőnek a Hadtörténeti Múzeumban. A Doni Hősök Emléktúra ünnepélyes megnyitója Székesfehérváron lesz január 16-án, ahol a délutáni szentmise után, 17 órakor válnak szét jelképesen az országalmánál az induló menetszázadok képviselői. Másnap aztán már kezdődik a valódi igénybevétel a kora reggeli ébresztővel és az egésznapos gyaloglással. Ugyanezen a hétvégén további hat menet indul az ország különböző pontjain, az utolsó menetek pedig február 10-jén érkeznek be. A részletekről ITT lehet többet megtudni. A menetek résztvevői egy-egy településen megállva rövid második világháborús megemlékezéseket tartanak. A rendezvény teljesen nyílt, bárki csatlakozhat a túrához, persze ajánlott a megfelelő ruházatban és felszereléssel.

Katonai hagyományőrzés is

Jásdi Balázs főszervező kifejtette, hogy aktív teljesítménnyel tisztelegnek minden évben az elesettek és a hazatértek előtt az évfordulóra időzített Doni Hősök Emléktúrán. Idén már a huszadik következik, minden eddiginél szélesebb körben és nagyobb létszámmal. Épp ezért a korábbi egy, majd néhány menet után idén már tíznél több túrát szerveznek a megnőtt érdeklődés miatt – az elsőn négyen, tavaly már tíz helyszínen 760-an vettek részt. Ezeknek az aktív, tartalékos, illetve nyugállományú katonák, honvéd középiskolások és a környező országok tartalékosai mellett különleges színfoltjai a korhű második világháborús egyenruhában menetelő katonai hagyományőrzők. A rendezvény több jelleget ötvöz, hiszen nem csupán teljesítménytúra, hanem egyben katonai hagyományőrzés, továbbá megemlékezés, amelyen azok is részt vehetnek, akik a menetből kimaradnak. A 60-80 fős túrákat hétvégi napokon tartják január 16. és február 10. között, többségük kétnapos, napi 15-25 kilométer megtételével, de akad olyan, ahol négy nap alatt gyalogolnak száz kilométert.

PestiSracok facebook image
Második világháborús öltözetben menetelő hagyományőrző bakák a 19. Doni Hősök Emléktúrán. Fotó: MATASZ

Lejárt a gyász ideje, a szenvedésünk helyett a helytállásunkra emlékezzünk

– fejtette ki Jásdi Balázs a rendezvény egyik fő gondolatát. Szavai szerint ez egyúttal azt is üzenné, hogy a háború nem egyenlő a halállal.

– húzta alá. A megemlékezés módjában is vannak a bevett gyakorlathoz képest formabontó megoldások. A szervezők a túra során érintett településeknek segítenek a megemlékezések lebonyolításában, hogy azok ne szomorú versekből és hosszú, unalmas beszédekből álló gyászszertartások, illetve történelemórák legyenek.

– jelölte ki az irányt a főszervező, aki azt is kategorikusan kijelentette, hogy a hagyomány bemutatása nem lehet meddő múltba révedés, hanem élőnek kell lennie, a jövőbe kell tekintenie a magyar katona korszakokon átívelő helytállásának és hősiességének bemutatásával. Széles Ernő nyugalmazott dandártábornok, az emléktúrát szervező Magyar Tartalékosok Szövetségének elnöke elmondta: ahogy egyre ismertebbé válik a Doni Hősök Emléktúra, a polgármesterek sokszor maguk kérik, hogy az ő városukat vagy falujukat is érintse. A MATASZ immár a honvédséggel karöltve, minisztériumi hozzájárulással szervezi az emléktúrát, amelynek fővédnöke Benkő Tibor honvédelmi miniszter, védnöke pedig Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára.

A MATASZ az újraéledő tartalékos haderő civil kapcsolata

A MATASZ a társadalom és a honvédség közt híd szerepet betöltő civil szervezet. A sorkatonaság 2004-es megszüntetése után növekedett meg ennek a szerepe, hiszen azzal megszűnt a katonák aktív társadalmi kapcsolata. A honvédelem 2010 előtti mostoha körülményeire, lezüllesztésére jól rávilágít, hogy az eredetileg 80 ezres tartalékos állomány a kormányváltás pillanatában már csupán 17 főből állt. Még az adatbázist is megsemmisítették a levéltári elhelyezés helyett, az érintetteket pedig nem értesítették semmiről, így aztán a mostani építkezésnél, a létszám növelésénél azt is nyomozni kell, hogy kik voltak tartalékosok 2010 előtt. A fordulat után előbb a műveleti tartalékosok szervezése kezdődött meg, majd a fegyveres biztonsági őrök átképzése védelmi tartalékossá, végül a lakóhelyük környékén szolgálatba hívható, önkéntes területvédelmi tartalékosok létszámának növelése. A tervek szerint 2026-ig minden járásban felállítanak egy tartalékos századot, megyénként zászlóaljakba rendelve, így kialakítva a mintegy 20 ezres tartalékos állományt. Jelenleg 9000 fő körüli a létszám. A MATASZ bekapcsolódik a tartalékosok toborzásába, az állományba került tartalékosokat pedig civil szervezetként segíti, a felkészültségük szinten tartását, lövészeti és sportversenyeket, közösségi programokat, folyamatos kapcsolattartást, tájékoztatást és érdekvédelmet kínál nekik. Tömören: a néhány hetes kiképzésük után bent tartja a rendszerben a civil életüket élő önkéntes tartalékosokat. A MATASZ-nak ugyanakkor nemcsak a tartalékosok lehetnek tagjai, hanem bárki, aki részt venne a tevékenységében. Ebbe az említetteken túl beletartozik a Honvéd Kadét Program is, amelyben iskolákban tartott elméleti és gyakorlati foglalkozásokhoz biztosít tanerőt. Civil szervezetről van ugyan szó, de gyakran korábbi katonák végzik ezeket a feladatokat. A szervezet tevékenysége vagy akár a honvédelem iránt érdeklődők a MATASZ honlapján találhatnak több információt.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.