Pesti Srácok

Elfogultságot jelentett a Czeglédy-ügyben a szegedi bírósági botrányról szóló cikksorozatunk főszereplője, Nóvé Ágnes

null

Csütörtökön írtuk meg, hogy több furcsaság is történt a szintén a Szegedi Törvényszéken tárgyalt Czeglédy-ügyben. Miután Czeglédy és védői támadni kezdték a kiszignált bírókat, kétszer is változtatás történt a tanács összetételében. Azután, hogy Nóvé Ágnes bekerült az ügyet tárgyaló bírói tanácsba, ráadásul két, korábban az ügyészséggel egyezséget kötött és bűnösséget beismerő vádlott is visszalépett. Cikkünk megjelenése előtt megkerestük a Szegedi Törvényszék immáron csak megbízott elnökét, és többek között megkérdeztük tőle azt is, hogyan tárgyalhatja Nóvé Ágnes Czeglédy ügyét, amikor mind a ketten a szegedi önkormányzat beszállítói, Czeglédy Botka ügyvédje, a bírónő pedig – amint azt a PestiSrácok kiderítette -– tulajdonosa annak az építőipari cégnek, amely több százmillió forint értékben kapott munkát a Szeged városától. A hvg.hu mai cikkéből derül ki, hogy Nóvé Ágnes állítólag éppen ezt megelőzően, saját maga ellen elfogultságot jelentett. Hogy milyen hivatkozással, az nem derül ki, ahogy az sem, hogy ha Czeglédy ügyében elfogult, akkor a Szeviép-ügyben miért nem érezte magát annak. Az a kérdés is joggal merül fel – miután tavaly szeptemberben került Nóvé Ágnes a Czeglédy-ügy bírói tanácsába –, hogy miért csak most, több, mint 3 hónap elteltével jelentett elfogultságot.

Megint indulhat a bíró-casting a Czeglédy Csaba és társai ellen folyó büntetőügyben – írja a hvg.hu, annak is az az újságírója, aki a büntetőügy kirobbanása óta támogatja írásaival a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt politikust. A legérdekesebb az, hogy Gergely Zsófia cikke szerint éppen Czeglédy és védője, a volt SZDSZ-es igazságügyi államtitkár, Hankó-Faragó Miklós kérték Nóvé kizárását, mert szerintük nem elfogulatlan, ami az egész büntetőeljárás tisztességes voltát megkérdőjelezi. De azt a választ kapták, hogy a beadványukat meg sem vizsgálták, mert dr. Nóvé Ágnes önmagáéval szemben jelentett be elfogultságot január 13-án. Egyszóval a továbbiakban nem vehet részt a büntetőügyben.

Czeglédy ügyében eddig mindig valami közbejött

Czeglédy büntetőpere nyár elején kezdődött, előkészítő ülésen. Azóta sem sikerült Czeglédy esetében érdemi részhez jutni, valami ugyanis mindig közbeszólt. Vagy Czeglédyéknek nem felelt meg egy kiszignált bíró, vagy az jelentett saját maga ellen elfogultságot. A Szegedi Törvényszék bíráinak jelentős része alapból kizárt, ugyanis a megelőző szakaszokban, az előzetes tárgyalásokban részt vettek.

PestiSracok facebook image

A Szegedi Törvényszéket január 14-én kerestük meg kérdéseinkkel:

De a mai napig semmilyen visszajelzést nem kaptunk.

A Szeviép-ügy bírái. Jobbra Nóvé Ágnes

A Szeviép-ügyben miért nem elfogult Nóvé Ágnes?

Megkeresésünkkel ezért most az Országos Bírósági Hivatal elnökéhez fordultunk, akinek a törvényszéknek írt kérdéseinket is megküldtük, és megkérdeztük, milyen okokra hivatkozva jelentett éppen most a Czeglédy-ügyben Nóvé Ágnes elfogultságot. Ha az önkormányzat általi összefonódás miatt, akkor azt a Szeviép-ügyben miért nem tette meg. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a hetek óta tartó, szakemberek szerint a rendszerváltás óta tapasztalt legnagyobb bírósági botrány ellenére maradhat-e a Czeglédy-ügy Szegeden.

Dr. Senyei György

Dr. Senyei György, az OBH elnöke épp a minap tájékoztatta portálunkat, hogy egy, a Szegedi Törvényszéktől független bírókból álló vizsgálóbizottságot állított fel, amely átfogó, tényfeltáró vizsgálatot folytatnak a törvényszéken. A vizsgálóbizottságnak március végéig kell jelentést tennie. Azt a Magyar Nemzet írta meg, hogy amennyiben a vizsgálat törvényi aggályokat vet fel, büntetőeljárás indulhat az érintett szegedi bírák ellen.

Az OBH elnöke egyébként tényfeltáró cikksorozatunk során a Szegedi Törvényszék elnöki posztjára kiírt pályázatot is felfüggesztette, az egyetlen pályázó ugyanis a jelenlegi elnök volt, akinek személyes felelőssége is felmerülhet a botrányban. A jelenleg folyamatban lévő vizsgálat lezárultáig pedig megnyugtatóan nem lehet döntést hozni a törvényszék elnöklése kérdésében.

Vezető kép: MTI/Délmagyarország

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.