Pesti Srácok

Karácsony: "Javaslom, hogy tüntessenek a naplemente ellen is!"

Karácsony: "Javaslom, hogy tüntessenek a naplemente ellen is!"

Nem kívánják kommentálni pártszövetségesei Niedermüller Péter rasszista megnyilvánulását; ugyan Bősz Anett és Ungár Péter szerencsétlen megfogalmazásként értelmezte az elhangzottakat, Karácsony Gergely még ennyire sem érezte kifogásolhatónak. Bár portálunk kérdésére még csak hebegett-habogott, addig a Magyar Nemzetnek már összeszedettebben válaszolt: „javaslom, hogy tüntessenek a naplemente ellen is, az is zavaró tényező”. Hozzátette: Niedermüller véleménye jobban érdekli, mint mondjuk Bayer Zsolté. Itt csak halkan emlékeztetnénk arra főpolgármester urat, hogy a kampány alatt folyamatosan azt hangoztatta, hogy ő minden budapesti polgármestere akar lenni. Úgy tűnik, azért akadnak kivételek. Mint mondjuk azok, akik felháborodtak a DK-s politikus szavain.

Budapest főpolgármesterét nem igazán érintette meg az a közfelháborodás, amely Niedermüller Péter keresztény- és fehérellenes, kirekesztő megjegyzése miatt alakult ki. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése utáni sajtótájékoztatóján a Magyar Nemzet azt kérdezte Karácsony Gergelytől, elhatárolódik-e Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester mondataitól. Karácsony némi flegmasággal erre azt felelte, ő is fehér, keresztény, heteroszexuális férfi, mégsem érzi magát megbántva, persze, „ha valaki nagyon félre akarja érteni” Niedermüller mondatait, „akkor úgy könnyebb lesz”.

Bár a főpolgármestert nem érintette kellemetlenül, hogy a magyarok jó részét diszkriminatív módon minősítette a DK alelnöke, a közfelháborodás óriási, így tüntetést is szerveznek azért, hogy Niedermüller távozzék a közéletből. A csütörtöki tüntetést hivatalosan az erzsébetvárosi Fidesz szervezi a KDNP-vel és a Fidelitasszal közösen, ahol Bayer Zsolt, Hollik István, Illés Boglárka és Bajkai István is felszólal majd, de ott lesz Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője is.

PestiSracok facebook image

Ez az ügy éket verhet az ellenzéki pártok közé

Deák Dániel politológus portálunknak a történtekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: már a 2015-ös bevándorlási válság kitörésekor látható volt, hogy a bevándorláspárti politikusoknak a célja valójában az európai keresztény kultúra eltörlése.

– mondta. Hozzátette:

A társadalomnak óriási a felelőssége, követelni kell Niedermüller lemondását

A politológus szerint hatalmas felelőssége van ebben az ügyben a társadalomnak, amelynek az ilyen kijelentések hallatára ellenállást kell mutatnia és követelnie kell az adott politikus lemondását:

Deák Dániel szerint fontos továbbá azt is látni, hogy ugyan általában a sokszínűség előnyeivel érvelnek a nyilvánosságban a bevándorlás mellett a balliberális politikusok, azonban a főként muzulmán bevándorlók hatására éppen a sokat hangoztatott liberális értékek sérülnek a nyugat-európai országokban: megnövekedtek az antiszemita támadások, gyakoriak lettek a homoszexuálisok elleni erőszakosok cselekmények, a szexuális erőszakok és a vallási ellentétek is újra megjelentek Európában.

– fogalmazott a XXI. Század Intézet főmunkatársa.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.