Pesti Srácok

Karácsony szerint Niedermüller szavait félreértették – Összeült a Fővárosi Közgyűlés (PS-videóval frissítve!)

A Városháza folyosóján Niedermüller Péter kirekesztő és gyűlöletkeltő kijelentése volt a legnépszerűbb téma a ma ismét összeülő Fővárosi Közgyűlésen, ahol a képviselők 37 napirendi pontot tárgyalnak majd. A mai ülés azért tartogat ezen kívül is érdekes kérdéseket, hiszen a BKV 115 millió forintos büntetéséről is hallgat Budapest baloldali vezetése. A közgyűlés kezdetén a fideszes képviselők azt nehezményezték, hogy a fővárosi cégek élére mindenféle egyeztetés és bejelentés nélkül neveznek ki vezetőket. A PestiSrácok.hu a helyszínről tudósít.

Az ülés előtt a folyosón természetesen megpróbáltuk szóra bírni Karácsony Gergelyt DK-s képviselőtársa, Niedermüller Péter kijelentésével kapcsolatban, de a főpolgármester egyszerűen félreértésnek nevezte a szavait. Elkaptuk Niedermüllert is, de még nem áruljuk el, mit mondott, mert mindezekről később videót láthatnak.

Később, a megkezdett ülésen Hassay Zsófia fideszes és Bagdy Gábor KDNP-s képviselő értetlenségét fejezte ki a cégvezetők kinevezését illetően. Hassay egyenesen álságosnak nevezte Karácsony Gergelyék gyakorlatát. A közgyűlés az új szmsz beterjesztésének vitájával folytatta munkáját.

Hosszas vita alakult az új szmsz elfogadásával kapcsolatban, hiszen a fideszes városatyák a jogaik korlátozását látták a szabályzat változtatásában, míg Karácsony Gergely és stábja az ellenzéki jogok kiterjesztésével magyarázta az új szmsz bevezetését. Az ellenzékben ülő jobboldali képviselők számos módosító indítványt nyújtottak be, hangsúlyozva a hatékony közös munka fontosságát, ám a mintegy másfél órás vitát követően a "kompromisszumkész" baloldal az összeset leszavazta.

PestiSracok facebook image

A Lánchíd felújításának kérdése sem hozott nyugalmat a közgyűlési légkörbe, hiszen V. Naszályi Márta, I. kerületi polgármester pénzhiányra panaszkodott és a kormányt hibáztatta, Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere értetlenségét fejezte ki és kihangsúlyozta, hogy a városvezetés kemény munka, és nem értette, hogy a baloldali vezetés vajon viccel-e, amikor felteszi a kezét a kérdésnél. Hasonlóan fogalmazott Láng Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője is, aki szerint dolgozni kellene, megvan rá a lehetőség. Horváth Csaba zuglói szocialista polgármester képmutatással és cinizmussal vádolta a kormánypártok képviselőit.

Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.