Pesti Srácok

„Legyen bűncselekmény a petárdázás!” – Budai Gyula törvénymódosítást kezdeményez

„Legyen bűncselekmény a petárdázás!” – Budai Gyula törvénymódosítást kezdeményez

Be kell tiltani az egészet! – írta Facebook-oldalára Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő még szilveszter éjszaka a piromán rakétázások, tűzijátékozás kapcsán. A PestiSrácok.hu megkeresésére a kormánypárti politikus megerősítette: nála végleg betelt a pohár, soha annyi menekülő kutyát nem ütöttek el, mint idén, ezért februárban – kutyatulajdonosként, állatbarátként – törvénymódosítást kezdeményez a petárdázás bűncselekménnyé nyilvánítása érdekében, és bízik benne, hogy képviselőtársai segítségével gátat szabhatnak a szilveszteri robbantgatásoknak.

Idén tizennégy kéz- és arcsérüléshez riasztották a mentőket pirotechnikai eszközök miatt, derült ki az Országos Mentőszolgálat szerdai közleményéből. A valóságban ennél nyilván sokkal több ember sérült meg – ez a szám csak azt mutatja, ennyien hívtak mentőt. Sok helyen lakástüzeket okoztak a tűzijátékok, másutt tujasorok gyulladtak ki. Közben soha annyi kutyát nem ütöttek el vagy menekült el otthonából, mint idén – derült ki az újévi mérlegből. Pataki Gábor, az Újpesti Állatmentő Liga vezetője a köztévében azt is elmondta: több olyan bejelentést kaptak, hogy a kutyát bezárták a lakásba a tűzijátékok miatt, ám így is remeg, ezért be kellett nyugtatózni. Olyan esetről is beszámolt, mikor a kutyamentők autóját megdobálták petárdával, mikor sokkos állapotú kutyát szállítottak...

Az interneten is egymást érték a felháborodott bejegyzések a szilveszteri tűzijátékozás, petárdázás miatt. Az egyiket ezek közül Budai Gyula (Fidesz) országgyűlési képviselő tette ki az oldalára, amelyben azt írta,

PestiSracok facebook image
A képen Budai Gyula tacskója, Mafi (Forrás: Facebook)

A PestiSrácok.hu megkeresésére a kormánypárti politikus elmondta: kutyatulajdonosként, állatbarátként nála végleg betelt a pohár a mostani szilveszteri események miatt. (A Budai családnak egy tacskója és két golden retrievere van.) Ezért elhatározta, hogy februárban törvénymódosítást nyújt be a parlamentnek a pirotechnikai eszközök használatának akár teljes tiltására.

Kiemelte: a maga részéről a drákói szigor, a teljes tiltás híve, és megfontolandónak tartja, hogy ne csupán szabálysértésként, hanem bűncselekményként kezeljék a jövőben a tiltott pirotechnikai eszközök, a petárda használatát. „Legyen bűncselekmény a petárdázás!” – mondta a fideszes képviselő, aki az önkormányzatoknak ugyanakkor meghagyná azt a jogi lehetőséget, hogy – ha akarnak – helyben tűzijátékot tartsanak.

Ám a tervezet benyújtása előtt tárgyalni szeretne a kutyatenyésztő szervezetek képviselőivel, és velük egyeztetve szeretné a tervezet szövegét véglegesíteni. Így például azt is, hogy a bűncselekménnyé átminősítés csak a petárdákra, vagy valamennyi pirotechnikai eszközre kiterjedjen-e. Budai Gyula emlékeztetett: az agrárminisztérium parlamenti államtitkáraként 2014-ben – Simicskó Istvánnal együtt – már egyeztetett a kutyás civil szervezetek képviselőivel a készülő ebrendeletről, úgyhogy ismeri e szervezetek vezetőit, jó munkakapcsolat alakult ki közöttük.

A kormánypárti politikus azt szeretné, hogy a következő szilveszterkor már ne fordulhasson elő az, ami a mostaninál: több száz elszökött, több tucat elütött kutya – nem is szólva arról, hogy a pirotechnikai eszközök felelőtlen használata az emberek körében is számos súlyos sérülést okozott.

PETÁRDÁZNI MOST IS TILOS. Sokan nem tudják (vagy ha tudják, nem óhajtják betartani a szabályt), hogy a petárdázás mindig, még szilveszterkor is tilos. A petárdák birtoklóival, felhasználóival szemben a rendőrség a jelenlegi jogszabályok alapján szabálysértési eljárást kezdeményez, és 150 ezer forintig terjedő pénzbírságot szabhat ki rájuk. Amennyiben bűncselekménnyé minősítenék át a petárdázást, az feltehetőleg komolyabb visszatartó erőt jelentene a robbantgatóknak.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.