Pesti Srácok

A munka hősei: kecskeméti önkormányzati képviselőt igazolt le újpesti köztisztviselőnek Déri, aki történetesen az alpolgármester volt barátnője

A munka hősei: kecskeméti önkormányzati képviselőt igazolt le újpesti köztisztviselőnek Déri, aki történetesen az alpolgármester volt barátnője

Újabb szomorú bizonyíték került elő arról, hogy az októberben a szivárványkoalíció kezére került Újpest immár menthetetlenül a haverok nettó kifizetőhelyévé vált: az önkormányzatnál köztisztviselőként segíti Déri Tibor polgármester munkáját Bodrozsán Alexandra, aki amúgy az őszi választáson Kecskeméten, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület nevű momentumos fedőszervezet jelöltjeként szerzett mandátumot Petőfivárosban. A hölgy Újpesten a Déri által a kampányban sokat hangoztatott, de csak az egyenlőbbeknek biztosított ájrópai bérezésben részesül, négyszázezer forintos kezdő bérrel debütált a polgármesteri kabinetben. Megnyugtató ugyanakkor, hogy a titkos tanácsosnak nem kell immár ingáznia Budapest és Kecskemét között, ugyanis az önkormányzat nemrég egy hetvenegy négyzetméteres, második emeleti lakást utalt ki neki soron kívül a IV. kerületi István úton, néhány száz méterre a hivataltól. A történetbe csak a háttérmegállapodások ádáz hívei láthatják bele, hogy Bodrozsán Alexandra Déri Tiborhoz hasonlóan a Momentum tagja, a hölgy ezen kívül az LMP-s alpolgármester, Kanász-Nagy Máté volt barátnője.

Minden bizonnyal az átláthatóság, sőt, Á.T.L.Á.T.H.A.T.Ó.S.Á.G. nemes ügyét segíti, hogy Bodrozsán Alexandra Kecskeméten önkormányzati képviselőként, Újpesten pedig köztisztviselői státusú titkos tanácsosként segíti a Momentumot, a számos etikai kérdést felvető történetről a keol.hu írt. A portál felidézte, hogy az ügyben egy magánszemély közérdekű adatigényléssel fordult az újpesti önkormányzathoz, amelyben a Bodrozsán Alexandrával kötött bérleti szerződést, az ingatlanra lefolytatott licitálás adatait, az Önkormányzat Szociális Főosztálya által kiállított, a bérlői lehetőséget jóváhagyó engedélyét, illetve a lakás felújítására költött közpénz összegét kérte ki, a február elején elküldött megkeresésére azonban még mindig nem kapott választ. Bodrozsán Alexandra vélhetőleg Kecskeméten sem ingyen látja el képviselői feladatait, legalábbis semmi ilyenre nem utalt a hivatalos adatlapján, amelyen büszkén hirdeti, hogy a megyeszékhelyen ő a Momentum elnöke. Az sem világos, hogy a hölgy milyen érdemi munkát végez Kecskeméten, ha a jelek szerint immár életvitelszerűen Újpesten él és dolgozik.

Újpest új vezetése a más helyeken is regnáló szivárványkoalíciókhoz képest is rendkívül színes, a momentumos Déri Tibor vezette, ellenzéki többségű testület – a fideszesek tiltakozása mellett – szemrebbenés nélkül bevédte a rasszista bűncselekmény miatt a napokban két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt jobbikos képviselőt, Szabó Balázst, akinek persze esze ágában sincs távozni a közéletből, noha hasonló bűncselekményért már elítélték, egy másik miatt pedig már újra megvádolták. A DK-s országgyűlési képviselő, a 2018-as parlamenti választások idején elkövetett, választás rendje elleni bűntett miatt vizsgálat alatt álló, a mentelmi jogától megfosztott Varju László által személyesen kézivezérelt Dérinél biztos, jól fizető állást kaphatnak azok, akiket Gyurcsányék pozíciókhoz akarnak juttatni. Így kerülhetett a polgármester mellé a magát a politikai életből egyedülálló módon katapultáló Gréczy Zsolt, fia, Gréczy Márton, aki Bodrozsán Alexandrához hasonlóan ugyancsak titkos tanácsokkal segíti Dérit. Szintén sokaknál kiverte a biztosítékot, amikor a Varju László Déri Tibor vezette önkormányzat egy kamu pályázat lezavarása után az egészségügyi végzettséggel, tapasztalatokkal nem rendelkező Ungár Klárát bízta meg a kerületi rendelőintézet vezetésével. A volt SZDSZ-es olyan egyedülálló innovációval segíti Újpest beígért, egészségügyi fellegvárrá válását, mint az, hogy hosszú évek sikeres működése után megszüntették az online bejelentkezés lehetőségét a vizsgálatokra, így azt csak telefonon lehet megtenni, mint húsz évvel ezelőtt. És még épp csak letelt a türelmi időre szánt száz nap...

Bodrozsán Alexandra és Kanász-Nagy Máté Déri Tibor tavalyi kampányában. Fotó: Facebook
PestiSracok facebook image

Fotók: Facebook

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

Gyerekkora óta Kaliforniában él, mégis Magyarország a hazája: Szani János, aki az egyetem alatt is megőrizte az értékrendjét – The Fair Right (videó)

Ps TV 2023 december 30.
Szani János neve Magyarországon még kevésbé közismert, a fiatal amerikai republikánusok körében azonban egyre népszerűbbé válik. János négyéves korától kezdve Kaliforniában nevelkedett, ott tanult, ott szerzett barátokat, mégis Magyarországot tekinti hazájának. János története többek között azért is inspiráló, mert fiatalon, egy idegen országban nemcsak a helyét sikerült megtalálnia, de az otthonról hozott értékrendjét is sikerült megőriznie. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!