Pesti Srácok

Zajlik a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény második fordulója a parlamentben

Zajlik a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény második fordulója a parlamentben

A tegnapi döntetlen után Varga Judit igazságügyminiszter expozéjával és Kocsis Máté fideszes frakcióvezető felszólalásával indult a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény második fordulója. Varga Judit rengeteg törvényi hellyel élőszóban lábjegyzetelt beszédében arról próbálta meggyőzni a parlament ellenzéki tagjait, hogy a parlamentnek is van felelőssége, míg Kocsis arra kérte az ellenzéket, hogy legyen önálló, és ne véleményformálóik összeesküvés-elméleteihez igazodjanak, mert ennyi erővel legközelebb velük fog leülni egyeztetni.

Varga Judit expozéjának kulcsmondata az volt, hogy előbb teremtsük meg az élet lehetőségét, utána vitatkozzunk! Jelezte, nem kicsi a tét, mert a veszélyhelyzet időtartalmának lejártakor a rendelkezések is hatályukat veszítik, hogy a rendelkezések érvényben maradjanak, ahhoz az országgyűlésnek felhatalmazást kell adnia ehhez, és ez az országgyűlés felelőssége. A törvényről szólva kifejtette, az kizárólag csak a járvány és a járvány következményeinek kezelését célozza, ehhez kér mozgásteret kormány. Másra nem használható a felhatalmazás, kizárólag csak a járvánnyal összefüggő területeken.

Ha nem ülésezik a parlament a járvány miatt, akkor is kell kormány – magyarázta, miért nem köthetik a veszélyhelyzetet időtartalmát a parlamenti ülésekhez, de megnyugtatta a képviselőket, az országgyűlés a vészhelyzetet bármikor visszavonhatja, de egyes döntéseket külön-külön is megsemmisíthet.

A diktatúra bevezetéséről delirálók kedvéért elmagyarázta, a törvény tartalmazza, hogy rendszeresen be kell számolniuk az országgyűlésnek a döntéseikről, ha pedig az nincs, akkor a frakcióvezetőknek. Az általános választások megtiltásáról szőtt legendák kapcsán a törvény szövegéből idézet a rászorulóknak, ami azt tartalmazza, hogy kizárólag csak az időközi választásokat és a népszavazásokat tereli jövőidőbe, a rendes és általános választások rendszere nem változik. A legfontosabb kifogás kapcsán, amit az önmaguk fontosságától elalélt liberális médiamunkások kezdtek terjeszteni, Varga Judit kifejtette, a világos határvonalat akarnak húzni a szólásszabadság tárgykörébe tartozó kritika és a rémhírterjesztés között.

PestiSracok facebook image

Legyen önálló az ellenzék! – kérte Kocsis Máté

Kocsis Máté a magatartászavarós Bangóné óbégatása közben arra kérte az ellenzéket, hogy legyen önálló, ne a liberális értelmiség összeesküvés-elméletei alapján végezzék a munkájukat, mert akkor ő sem a képviselőkkel fog tárgyalni és vitatkozni, hanem akkor leül Magyar Györggyel és a dizájnerrel, ha úgyis ők döntenek. A frakcióvezető arra is felhívta az ellenzék figyelmét, ha arra kényszerítik a kormányt, hogy 15 naponként hirdesse ki a rendkívüli állapotot, azzal éppen ők teszik súlytalanná és nevetségessé a parlamentet.

Kocsis nem mulasztotta el felsorolni néhányat azok az intézkedések közül, amik törvényt meg nem szavazó ellenzék miatt hatályukat veszítik holnapután. Megemlítette, hogy újra átjárhatóak lesznek a határok, az egészségügyi dolgozók elhagyhatják az országot (pl. Németország simán megvásárolhatja őket – a szerk.), az otthoni karantén intézménye egy bürokratikus teszetoszasággá válna.

A Fidesz frakcióvezetője arra is felhívta az ellenzék figyelmét, hogy nem a kormánynak van szüksége az ellenzék támogatására, hanem az országnak, mert ilyen helyzetben egységet kell mutatni, és ha minden párt összefogást mutat, annak az üzenete a választóknál és lecsapódik, vagyis az ellenzéki szavazóknak nem azért kell otthon maradnia, mert a fideszes azt akarja, hanem mert a saját maga által képviselő is ezt üzeni.

Jobbik

Varga-Damm Andrea azt mondta, hogy a javaslat beterjesztője nem az alaptörvény rendelkezéseit veszi figyelembe. Az ellenzék március 12. óta várja azt az országgyűlési határozati javaslatot, ami meghosszabbítja a veszélyhelyzetet - közölte. A kormány ehelyett benyújtott egy indítványt, ami teljesen új szabályokat vezet be és gyakorlatilag felülírja az alaptörvényt - jelentette ki. Kérdésként tette fel, hogy a javaslat miért indítványozza, hogy szünetelhessen a parlament. Az Alkotmánybíróságot a járvány alatt is össze lehet hívni, pedig a testület tagjainak átlagéletkora magasabb, mint a parlamenté - mutatott rá.

A törvényből a veszélyhelyzet meghosszabbítása is hiányzik - emelte ki. Az indítvány túlmegy a katasztrófavédelmi törvényen is, mert új szabályokat határoz meg - bírált a politikus. A javaslat alapján nem a parlament dönti el, hogy a veszélyhelyzet mikor szűnik meg, ugyanis annak megszüntetése a kormány kizárólagos jogköre lesz - közölte. Amennyiben a katonákat, rendőröket bent tartják a laktanyákban, akkor azzal kiteszik őket a járvány veszélyének - mondta.

Ha a hitelfizetési moratórium határideje december 31., akkor miért nem lehetett ebben a javaslatban is az év végét meghatározni dátumként? - kérdezte. Párttársa, Lukács László György Kocsis Máté szavaira reagálva közölte: a második hétpárti egyeztetésen az ellenzék megkérdezte, miért nincs időkorlát a javaslatban. A kormány mellett elment az idő kereke, ugyanis korábban kellett volna beterjeszteni ezt a jogszabályt - szögezte le. Akkor ahhoz csak egyszerű többség, illetve bizonyos pontjaihoz kétharmad kellett volna, nem pedig négyötöd - emelte ki. A veszélyhelyzetet meg kell hosszabbítani, a Jobbik és az ellenzék azonban azt kéri, hogy ne egy időkorlát nélküli rendeleti kormányzást vezessenek be - ismertette kérésüket.

(MTI)

Úgyis meg fognak születni ezek a kormányrendeletek, hétvégén meg nincs iskola – Tóth Bertalan hatalmasat alakított

Végre nem tavaly beszédet mondott, hanem azt fejtegette, hogy a vita semmi másról nem szól, mint az ellenzéki képviselők elleni uszításról. Szerinte most ők az új célpontja Haboni (!!!) Árpád (Tóth Bertalan itt jelen sorok szerzőjének poénját durrantotta el – a szerk.) tevékenységének. Ezt nem mondta tovább, de ezek szerint ők az új migránsok. Utána azt sérelmezte, hogy a kormány nem terjesztette a parlament elé a 15 napos rendkívüli állapot alatt hozott rendelkezéseket, pedig azt megszavazták volna.

Itt kissé követhetetlenné vált Tóth Bertalan, egyik tagmondatban a maszkot hiányolta a fideszesekről, a másikban a vírus kiplakátolhatlanságáról értekezett. Aztán megfejtette, nem rendkívüli állapot kell, hanem a döntéseket parlament elé kell vinni, ők megszavazzák az amúgy feles többséget igénylő rendelkezését hatályát, ami kb. annyira hasznos, mint vizet hordani a tengerbe. De Tóth Bertalan ennél többre nem hajlandó, mert az ellenzéki szavazók (véleményformálók – a szerk.) nem bíznak a kormányban.

Úgyis meg fognak születni ezek a kormányrendeletek, hétvégén meg nincs iskola – indokolta képzett jogászhoz méltón a szocialista frakcióvezető, miért nem érdemes hirtelenkedni a jogalkotással ezen a héten. Minden más csak uszítás, ami a kormány felelőssége – zárta a képviselő a felszólalását.

Utólagos jóváhagyás

A Demokratikus Koalíció nevében Arató Gergely kijelentette, ragaszkodnak az parlament utólagos jóváhagyási jogához, ami alapján a kormány rendeleteiről 15 napon belül vitázni és szavazni kelljen az országgyűlésnek. A törvényt puccskísérletnek nevezte, és felszólította a kormánypártokat, hogy ne beszéljenek arról, hogy előfordulhat, hogy nem ülésezik a parlament, mert ez előfordulhat.

Sok-sok vádpont felolvasása után Arató végül arra jutott, hogy csinálják azt, amit a DK mond, azt támogatni fogják.

LMP

Az LMP nevében Csárdi Antal kifogásolta, hogy az operatív törzs sajtótájékoztatóján liberális újságírókon gúnyolódtak, ami egy fura álom lehetett. Ezen kívül azzal lepte meg a képviselőtársait, hogy a vitatott törvény tulajdonképpen a Fidesz kétharmadáról szól. Több új gondolata nem volt, de legalább még egyszer felolvasta a délelőtti felszólalását, ami a közvetítés nézői számára bepillantást engedett a digitális oktatás ismétlő gyakorlataiba.

Párbeszéd

Kocsis-Cake Olivio a Párbeszéd nevében újságcikkekből olvasott fel részleteket a történelmi időkhöz méltó módon, néha pedig a bizalom hiányáról beszélt.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.