Pesti Srácok

Az ügyészség több évre börtönbe küldené a Jobbik tunéziaiakkal balhézó, újpesti politikusát

Az ügyészség több évre börtönbe küldené a Jobbik tunéziaiakkal balhézó, újpesti politikusát

Letöltendő börtönbüntetés kiszabását kérte a rasszista bűncselekménnyel vádolt, elsőfokon felfüggesztettre ítélt jobbikos újpesti képviselőre, Szabó Balázsra a Fővárosi Főügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyészség azért indítványozott jóval szigorúbb büntetést, mert a vád szerint társaival tunéziai fiatalokat megverő Szabóra túlságosan is enyhe ítéletet szabott ki az elsőfokú bíróság. Noha Szabó Balázsnak nem ez az egyetlen büntetőügye, mégsem hajlandó lemondani, de eddig Újpest momentumos polgármestere, Déri Tibor sem határolódott el tőle.

Ismert, Szabó Balázs jobbikos politikus és bűntársai a vád szerint pár éve sörösüveggel és kavicsokkal dobálták meg, majd megverték a szabadságukat Magyarországon töltő tunéziai fiatalokat, akiket először –több társukkal együtt – körbeálltak és rugdostak, majd szidalmazni kezdték a külföldieket azzal a felszólítással, hogy „takarodjanak az országból”. Mint megírtuk, Szabóék ellen eredetileg garázdaság miatt indult eljárás, ám az ügyész gyűlölet-bűncselekményre módosította a vádat, majd a II. és III. Kerületi Bíróság február 5-én két év, végrehajtásában öt évre felfüggesztett börtönre ítélte három rendbeli közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt a jobbikos képviselőt és vádlott-társait. A kerületi ügyészség képviselője végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás miatt fellebbezést jelentett be, de a védelem szintén fellebbezett. A Fővárosi Főügyészség portálunknak küldött szerdai válaszában hangsúlyozta, hogy

Azaz, a Fővárosi Főügyészség többéves letöltendő börtönbüntetést lát indokoltnak.

PestiSracok facebook image

Nem először került szembe a törvénnyel

Szabó Balázst 2008-ban egyszer már pénzbüntetésre ítélték, miután egy tüntetésen csoportosan elkövetett garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében bűnösnek találták. Szabó már mentesült a büntetés hatálya alól, ám a tunéziaiak megverése miatti eljárás 2018. év végi kezdetén ez még nem szerepelhetett az erkölcsi bizonyítványában, miután az eljáró bírónő ki is mondta, hogy büntetett előéletűnek minősült. Szabó és több társa ellen emellett még a Fidelitas aktivistáinak 2018. áprilisi megverése miatt is eljárás van folyamatban.

Déri Tibor újpesti polgármester Kerpel-Fronius Gáborral és Soproni Tamással a Fővárosi Közgyűlésen. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

A politikus Újpest 10. számú egyéni választókörzetének, egyben települési kompenzációs listás jelöltje volt a Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP, Jobbik, UPK Újpestiek Közössége szervezetek alkotta ellenzéki összefogásnak, majd az őszi önkormányzati választáson képviselővé is választották. Szabó jelenleg alelnöke a Közművelődési és Oktatási Bizottságnak, illetve tagként ül a Pénzügyi és Költségvetési, a Népjóléti és Lakásügyi, a Gazdasági és Tulajdonosi, valamint a Közbiztonsági Bizottságban is. Szabó korábban a Hír TV-nek azt nyilatkozta, hogy elgondolkodik a lemondásán, majd a televízió írásban tett megkeresésére már azt válaszolta, hogy „a képviselői mandátumával kapcsolatos döntést a jogorvoslati lehetőségek kimerítése után hozza meg”, azaz a jogerős ítéletig mindenképp az ellenzék sorait erősíti. Eddig egyébként sem párttársai, sem Újpest momentumos polgármestere nem ítélte el cselekedeteiért. Déri Tibor polgármester azt mondta a Hír TV-nek, hogy nem kívánja kommentálni az ügyet.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.