Pesti Srácok

Kormányinfó: Tizenegy nap múlva kezdődhet az új járványvédelmi üzemmód (Visszanézhető videó!)

Május 4-től várható az új járványügyi szabályozás, amely már a gazdaság újraindítására összpontosít majd – derült ki a mai Kormányinfón. A védekezés hangsúlya az időseken és a nagyvárosokon marad, miközben gazdaságösztönző, munkahelyteremtő intézkedések jönnek majd. Ilyennek nevezte Gulyás Gergely a gödi történetet is, ahol a balliberális propagandasajtó állításaival ellentétben nem elvonnak bevételt az önkormányzattól, hanem más önkormányzatokkal is megosztják a kiemelt jelentőségű beruházásból származó adóbevételt. A miniszter emellett beszélt az egészségügyi felkészülésről, az érettségikről, a Főpolgármesteri Hivatal hazudozásáról és az uniós járványvédelmi szervek teljes csődjéről.

A miniszter beszámolt róla, hogy a kormány időben felismerte a járványveszélyt, és megfelelő időben hozott szigorú, súlyos döntéseket, beszerezte a szükséges felszereléseket. Utóbbiak jelentős része már megérkezett, a többi szállítmány a szerződések értelmében folyamatban van, és tart a felszerelések – elsősorban a lélegeztetőgépek – tesztelése, üzembe állítása. A progresszív kórusnak gúnyosan odaszúrta azt is, hogy a magyar országgyűlés minden ellenkező híresztelés dacára működik, az ellenzék is elmondhatja az észrevételeit, kritikáit, azokkal az országokkal ellentétben, ahol bezárták a parlamentet.

Gulyás Gergely megerősítette, hogy január 3-ig érvényben marad a kijárási korlátozás – amely így a május 1-jei hosszú hétvégére is érvényes –, mivel ezután várható a járvány tetőzése. Ez a legkorábbi dátum, de nehéz megmondani a tetőzés pontos kezdetét és az időtartamát is; a miniszter szavai szerint akár hetekig is tarthat. A nyolcezer lélegeztetőgép és a kórházi ágyak felének felszabadítása is azért szükséges, mert noha mindenki, így a kormány is a jobb forgatókönyvben reménykedik, a legrosszabbra kell felkészülni. A más államokban elkezdett enyhítéseket a magyar kormány még korainak tartja, de figyeljük a járványgörbén előttünk járó országokat, hogy felhasználhassuk a tapasztalataikat.

PestiSracok facebook image

– szögezte le a miniszter, aki arról beszélt, hogy a magyarországi kórházi ágyak kihasználtsága éves szinten kétharmados, miközben sokan egyfajta rehabilitációs lehetőségként élnek ezekkel. Épp ezért szükségesnek mondta mind az egészségügyi finanszírozás, mind a kapacitások átgondolását ágyszám és rehabilitációs férőhelyek tekintetében egyaránt.

– tette hozzá. A járvány visszahúzódásáról szólva elmondta, hogy az kisebb fellendülésekkel, csúcsokkal történik majd, ráadásul ősszel nagy eséllyel jöhet a második hulláma.

– jelentette ki a miniszter, világossá téve, hogy a kormány el akarja kerülni a nyájimmunitáshoz szükséges 60-70 százalékos átfertőzöttséget. Ezzel kapcsolatban azt is elmondta: Magyarországon jóval kisebb az átfertőzöttség mértéke, mint Nyugat-Európában és Észak-Amerikában. Az egészségügyi dolgozók fertőzöttsége az európai átlaghoz hasonlóan 10 százalék körüli nálunk is.

Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Álhírekkel támadnak a kormány gyűlölői

Május 3. utánra új szabályrendszert ígért Gulyás, amelyben továbbra is biztosítani kell a járvány által leginkább veszélyeztetett idősek és a nagyvárosok védelmét, de fokozatosan újra kell indítani a gazdasági életet. A gazdaság újraindításában a munkahelyek megőrzését és a megszűntek helyett újak létrehozását hangsúlyozta Gulyás Gergely. A segélyosztásra vonatkozó felvetésre ismét azt reagálta, hogy az csak a legvégső megoldás, mert ez a szemlélet gazdasági kudarchoz vezetett mindig, így jobb, ha a kormány inkább a munkabér egy részét vállalja át.

Külön szólt a balliberális sajtó által agyonragozott gödi Samsung-gyár ügyéről, ahol tömeges munkahelyteremtés a cél, anélkül, hogy csökkentenék az önkormányzati bevételeket. Elmagyarázta, hogy nem elvettek pénzt Gödtől, hiszen ez a beruházás alighanem meg sem valósult volna, ha ez továbbra is önkormányzati hatáskörben marad. A település részesedni fog az iparűzési adóból, ugyanakkor a megyei közgyűlés más településeknek is lehetővé teheti ugyanezt. A miniszter szerint törvényben is érdemes rögzíteni ezt a megoldást, hiszen a kormány nem pénzt vesz el az önkormányzatoktól, hanem ha egy településen a kormány biztosítja egy nagyberuházás feltételeit, akkor helyes, hogy abból a megye más települései is részesülhessenek.

– tette egyértelművé a baloldali propaganda által félremagyarázott helyzetet.

Nem akarnak szűnni a magyar kormány elleni lejáratási kísérletek, a nyugati média fősodrában is simán érvényesülnek az álhírek. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: nincsenek olyan illúziói, hogy ezek megszűnnének azután, hogy az Európai Bizottság a magyar kormánnyal szemben nem kifejezetten barátságos alelnöke, Věra Jourová sem talált kivetnivalót a magyar járványügyi törvényben, amely lehetővé teszi a rendeleti kormányzást a járvány idejére. Gulyás azt mondta: ezen bírálatok valódi oka a magyar kormánnyal szembeni gyűlölet.

Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Az érintettekkel egyeztetve rendezik meg az érettségiket

Sokakat foglalkoztat az érettségi, amelyet a legújabb bejelentés szerint valóban megtartanak.

– ezt mondta el elöljáróban a Miniszterelnökség vezetője, mielőtt kifejtette, hogy csak írásbeli érettségit tartanak, és minden feltétel adott lesz a fertőzés terjedésének megakadályozására, beleértve az egy teremben tartózkodók csökkentett létszámát. Hozzátette, hogy Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár felhatalmazást kapott, hogy tárgyaljon minden érintettel, és akár az érettségi pár hetes halasztása is szóba jöhet, ha erre van igény.

Ócska hazudozás helyett őszintébb lett volna a konzekvenciák levonása

A PestiSrácok megkérdezte a minisztert a Gál J. Zoltán főpolgármesteri tanácsadó számítógépén megírt, a fővárosi vezetés által Skultéti Józsefnek tulajdonított levélről, felelősségkerülésről és az intézményfenntartói mulasztások elkenéséről.

– mondta erre Gulyás Gergely, hozzátéve: igen kicsi az esély arra, hogy valóban Gál J. Zoltán lássa el a titkárnői feladatokat Karácsony mellett, ahogy azt állítják, ráadásul informatikai érvek is cáfolják a fővárosi vezetés hazugságát.

– világította meg az ügyet egy további szempontból.

Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Arról is érdeklődtünk, mit tehet a kormány, ha Budapest vezetése nem képes megfelelni a rá eső járványügyi kihívásnak. A miniszter azt válaszolta: méltatlan lenne, ha a védekezés időszakában a főváros és a kormány olyan politikai küzdelmeket vívna, amilyet Gál J. Zoltán is csinált.

– mondta Gulyás. A Szabó Tímea külhoni magyarok elleni kirohanását firtató kérdésünkre elárulta a miniszter, hogy a maszkok körülbelül 2 százaléka ment külhonba és más országokba. A Párbeszéd frakcióvezetőjének műsorát úgy jellemezte:

A momentumos Donáth Anna minőségi újságírásra pénzt kuncsorgó ötlete kapcsán érdeklődtünk, milyen, a járvány elleni védekezésnél fontosabb és sürgősebb ügyekre számít még az ellenzéktől. Gulyás annyit tett hozzá, hogy önmagában is megérne egy vitát, objektív, színvonalas újságíráshoz vezetnek-e a külföldi támogatások vagy sem, mert ő több ellenpéldát ismer, mint jó példát.

Az uniós járványvédelem inkább árt, mint segít

A miniszter élesen bírálta az Európai Unió „nagyon drága, elvileg szakemberekből álló”, járvány elleni védekezésért felelős egységeit. Idézetekkel támasztotta alá, mennyire hibásan értékelték a helyzetet a járvány európai megjelenésekor, ami azt eredményezte, hogy az EU késve reagált a válsághelyzetre. Gulyás kijelentette, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központot majd fel kell oszlatni vagy teljesen újra kell gondolni, mert rengeteg pénzből működik, és nemhogy nem segíti, de inkább akadályozza a védekezést.

Kérdésre válaszolva beszélt a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtéséről is. Azt mondta, ez nemzeti ügy, nem pártpolitikai, ráadásul interneten is alá lehet írni, ezért a kormány nevében mindenkit erre biztat.

Az élő közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető! A visszanézhető változatot a Videa segítségével adjuk közre.

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, frissítse az oldalt!

PESTISRÁCOK.HU

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.