Pesti Srácok

Büszke vagyok a nemzetre! - mondta Petrás János a PS-nek, akit a Kárpátia az ápolók előtt tisztelgő daláról kérdeztünk (videó)

Csodálatos karanténdallal rukkolt elő a Kárpátia, amely Kis fehér virágok 2020 címmel jelent meg és máris tarol az egyik legismertebb videómegosztó portálon. A rockegyüttes frontembere, Petrás János a PestiSrácoknak elmondta: bízik abban, hogy ez a dal ráirányítja majd a figyelmet arra, milyen áldozatos munkát végeznek az egészségügyben dolgozó emberek. Kiemelte, nem csupán most a koronavírus miatti vészterhes időkben kellene megbecsülni munkájukat, hiszen ők folyamatos áldozatvállalással segítik embertársaikat. Hozzátette azt is: nemcsak az orvosok, ápolók, hanem a tűzoltók és rendvédelmisek munkája is több megbecsülést érdemelne a "békeidőben".

A most megjelent dal mégsem mondható új szerzeménynek, hiszen már egy évvel ezelőtt napvilágot látott, azonban most újragondolták és videóklip is készült hozzá. Petrás János portálunk kérdésére válaszolva elmondta: bár a koronavírus-járvány akkor még nem szedte áldozatait, de már akkor fontosnak tartották kifejezni hálájukat azért az önzetlen munkáért, amit az egészségügyben dolgozók végeznek.

-fejtette ki a Kárpátia frontembere, aki arról is beszélt, hogy "mindig akkor veszi észre az ember, milyen emberek veszik körül, amikor szükségben van".

PestiSracok facebook image
A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett zenész fontosnak tartja, hogy kifejezzük köszönetünket azoknak, akik emberfeletti módon próbálnak helytállni a járvány okozta vészhelyzetben is.

Véleménye szerint a mostani járványhelyzet rámutatott arra, hogy az eddig láthatatlan háttérmunkások valójában kulcsfontosságú szerepet töltenek be egy társadalom életében. Nekik, a hétköznapok hőseinek szerették volna megköszönni mindazt, amit értünk tesznek ezekben a vészterhes napokban, hónapokban. Petrás János kiemelte:

Megtudtuk: bár a Kárpátia zenekar a járvány miatt az összes koncertjét lemondta, de az énekes-dalszerző bízik abban, hogy ezeket legkésőbb ősszel be tudják majd pótolni. Azonban addig sem unatkoznak: a Kárpátia éppen a tatai páncélos dandár indulóját írja. Petrás János portálunknak kiemelte:

Az pedig, hogy most karanténban, otthon kell lenni, egyfajta ajándékként is értelmezhető: az eddigi rohanó életünkben most egy kis időre lehetőségünk adódik arra, hogy minőségi időt tölthessünk szeretteinkkel. Petrás János arra buzdít minden magyar embert, hogy tartsák be a "maradj otthon" hatósági kérést, amit tud, hogy nehéz vállalás a jó idő beköszöntével, de, mint mondja: nem legyőzhetetlen vállalás.

Ismert, hogy a PestiSrácok.hu az önfeláldozó, megfertőzödött ápolók támogatására indított gyűjtést, amelynek részleteit ITT találhatják meg.

Fotó: Kárpátia Zenekar

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.