Pesti Srácok

Pápán polgármesteri rendelettel állították le a képviselők tiszteletdíjának kifizetését, minden pénzt a védekezésre fordítanak

null

A Belügyminisztérium még a múlt héten küldött levelet az önkormányzatoknak, amelyben a járvánnyal kapcsolatosan több ajánlást fogalmaztak meg. Ezek között szerepelt az is, hogy a képviselői tiszteletdíjakat – amennyiben van erre lehetőség –, a védekezésre lehet fordítani. Áldozó Tamás, Pápa fideszes polgármestere úgy döntött, hogy kiadja a rendeletet, így – bár a képviselők eddig is segítőkésznek bizonyultak – nem önkéntes felajánlás ez részükről. A dunántúli városban több egyedi védekezési módot is alkalmaznak: az intézmények költségvetése felülről nyitott, minden védőfelszerelést megvehetnek saját döntéseik szerint az intézményvezetők, az önkormányzat helyi varrodában varratja a maszkokat, amit az intézmények dolgozói mellett most már a 60 év feletti lakosok is megkapnak. Ezeket a képviselők viszik ki. Pápán több cég is összefogott, akik orvosi maszkokat vesznek; ehhez gyűjtést is szerveztek, amit lelkesen támogatnak a pápaiak. A polgármester szerint példaértékű az összefogás, amit tapasztalnak. Csak a jobbikos képviselő reakciói lógnak ki a sorból, aki a vállalkozók maszkok beszerzésére indított gyűjtését is kunyerálásnak nevezte, majd később kemény 2000 forinttal járult hozzá a civil összefogásban történő maszkvásárláshoz.

Fontos kiemelni: annak ellenére, hogy a szomszédos Győr-Moson-Sopron megye az egyik legfertőzöttebb, Veszprém megyében a mai napig országos szinten az egyik legalacsonyabb az ismert koronavírus-betegek száma. Az egész megyében összesen 10 a regisztrált koronavírusos. Ezen belül Pápát a betegség eddig teljesen elkerülte. Áldozó Tamás polgármester kérdésünkre elmondta, hogy 41-en voltak hatósági karanténban, amiből 14-et már fel is oldottak, így 27 elrendelt karantén maradt. Kiemelte, hogy az összes eset a három különböző minősítés közül a legenyhébb, 7.1.1.1. kategóriába tartozik, ami azt jelenti, hogy még csak nem is fertőzöttgyanús, hanem járt olyan helyen, vagy találkozhatott olyan emberrel, hogy esetleg elkaphatta. Egy pápai kötődésű beteg volt, ő is gyógyult. Az egyébként nem pápai születésű, de a városban élő férfi Tirolból érkezett haza – mivel tünetei voltak, nem is otthonába, hanem az ajkai járványkórházba. Ő felépült, tesztje azóta negatív lett, gyógyultan engedték haza. Pápán kiemelt figyelmet fordítanak a védekezésre és arra is, hogy igazságosan elosztva, mindenkinek jusson védőfelszerelés. Ezek elosztását az Egységesített Szociális Intézmény végzi – ők rendelkeznek ehhez ugyanis a szükséges információkkal.

– fogalmazott a polgármester. Süle Zsolt hivatalos Facebook-oldalán viszont már működő, evidens védelmi intézkedéseket javasol, illetve vet fel, valamint olyan kérdéseket tesz fel a polgármesternek – például, hogy hány maszkot vettek, és mennyit kaptak az intézmények –, amit nem a városvezetés hatásköre intézni. Azt is hiányolja, hogy a járvány idején nem tud személyesen kérdezni, interpellálni a testületi üléseken. Pikáns, hogy amikor ő gyűjt élelmiszert a mentőknek, az rendben van, de ha a vállalkozók fognak össze és adományoznak pénzt maszkokra, azt kunyerálásnak minősíti.

PestiSracok facebook image

– mesélte Áldozó Tamás, aki szerint jó lenne, ha legalább ebben a jelenlegi helyzetben félre tudná tenni mindenki a politikai érdekeit, és a széthúzás, a kritikák helyett az eredményre vezető együttműködés lehetőségét keresné.

A polgármester elmondta: folyamatos a védőfelszerelések beszerzése és biztosítása. Egy helyi varrodában 10 000 textil maszkot rendeltek – ezeket az Egyesített Szociális Intézmény kapja meg és osztja szét az intézményeknek –, és arról is döntés született, hogy első körben a 8000 idős, 60 év feletti pápai kap a maszkokból.

– fogalmazott Áldozó. A pápai önkormányzati intézmények kasszája, ahogy a városvezető fogalmazott, felülről nyitott ebben helyzetben. Nincs felső korlát, minden olyan eszközt megvehetnek, ami a járvány elleni védekezéshez szükséges. A pápai civil összefogás eredetileg valamivel több, mint 3 millió forintot szeretett volna összegyűjteni a 10 ezer darab orvosi maszkra. Olyan sokan adakoznak, hogy azóta annak több, mint kétszerese gyűlt össze, ezért újabb célokat tudtak kitűzni. (Az első adományozó egyébként a polgármester volt 150 ezer forinttal, amivel kvázi legalizálta is a gyűjtést, biztosította arról a pápaiakat, hogy egy hiteles, a városvezetés által támogatott gyűjtésről van szó. Ezt követően szaporodtak meg az adományok.) Áldozó Tamás szerint ez a fajta közös felelősségérzet az, amit megóvhatja a város lakosságát, ha mindenki azt nézi, ő maga mit tehet. A másik fontos dolog pedig a korlátozások felelősségtudó betartása. A polgármester, aki rendszeresen fut, azt mondja, véleménye szerint a pápaiak fegyelmezettek, üresek az utcák. Az emberek néhány kivétellel nem lázadoznak, hanem alkalmazkodtak a kialakult helyzethez, amelynek remélik, hogy mielőbb vége lesz, az viszont, hogy mikor lesz vége, alapvetően rajtunk múlik.

Vezető kép: Facebook/Áldozó Tamás oldala