Pesti Srácok

Rendőrségi vizsgálat indult a Pesti úti idősotthon ügyében, de Karácsonyék miatt a BRFK-t ki kellett zárni az eljárásból

null

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vizsgálódik a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyben eredetileg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendelt el vizsgálatot, ám Karácsony Gergely főpolgármester és helyettese, Gy. Németh Erzsébet személye miatt a BRFK-t végül kizárták az eljárásból.

A történtek előzménye, hogy a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő Pesti úti idősotthonban súlyos koronavírus-fertőzöttséget állapítottak meg és rengeteg idős embert kellett kórházba szállítani, akik közül többen már sajnos meg is haltak. Annyi biztosan tudható, hogy az országos tisztifőorvos szerint, legalább egy hétig nem volt orvos az intézményben. Müller Cecília az Operatív Törzs keddi sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy hétfőn a Pesti úti otthon 274 lakóját és 41 dolgozóját tesztelték, illetve azokat az ápolókat is megvizsgálják majd, akik nem voltak műszakban. A következő mintavételnél az ápoltak közül 58 ember mintája bizonyult pozitívnak, a dolgozóké közül pedig négynek. Karácsony Gergely a napokban dokumentumokat hozott nyilvánosságra a Facebookon, ám az origo.hu keddi beszámolójából kiderül, hogy azok nem sok mindent bizonyítanak.

– emelte ki a portál, hozzátéve, hogy Karácsony Gergelyék azt is állítják, hogy intézményükben az ellátottak ápolása, a szolgáltatóval kötött szerződésnek megfelelően az orvosi felügyelet mindvégig biztosított volt, azt azonban nem írják, ez azt jelenti-e, hogy mindvégig személyesen volt-e jelen főállású orvos végig ebben az időszakban, vagy telefonos konzultáció keretein belül.

PestiSracok facebook image
Rendőrségi határozat.

– tette fel a kérdést az origo.hu, hangsúlyozva, hogy az sem világos, ha volt főállású orvos, aki személyesen is jelen volt a Pesti úti idősotthonban a járvány idején, akkor miért kellett április 13-án új orvost szerződtetnie az intézménynek, és miért írta azt a Fővárosi Önkormányzat Sajtóosztálya, hogy az otthon háziorvosa feladatát távmunkában látta el?

Rendőrségi határozat.

Az ügyben a feljelentéseiről ismert Tényi István fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK), amely információink szerint foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt feljelentés-kiegészítést rendelt el. Ugyanakkor a portálunk birtokába került rendőrségi határozat szerint Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány indítványozta a BRFK kizárását, aminek a bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes helyt adott. A kizárás oka, hogy az elfogultság látszatát is el kell kerülniük, tekintettel arra, hogy Terdik Tamás rendőr dandártábornok beosztásából adódóan napi munkakapcsolatban van „az ügyben érintett” (mivel a Pesti úti idősotthon a Fővárosi Önkormányzat kezelésében van - PS) Karácsony Gergellyel és a területért felelős főpolgármester-helyettes asszonnyal, Gy. Németh Erzsébettel. Megkeresésünkre a Fővárosi Főügyészség még annyit közölt, hogy az eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytatja.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.