Pesti Srácok

Higgyen a számoknak! – Magyarországon kevesebben hunytak el eddig az idén, mint a világjárvány megjelenése előtti években

Higgyen a számoknak! – Magyarországon kevesebben hunytak el eddig az idén, mint a világjárvány megjelenése előtti években

Magyarországnak – számos mediterrán és nyugat-európai állammal szemben – meg sem kottyant a koronavírus: ezt igazodlja a statisztika is. A KSH adatait böngészve világosan látszik, hogy a járvány nem dobta meg hazánkban a halálozások számát, sőt, a KSH halálozási jelentéseiből kiderül, hogy az ötéves átlaghoz mérten ién eddig viszonylag kevesen hunytak el hazánkban. Még a legveszélyeztetettebb korosztály, a hatvanöt évnél idősebbek körében sem halt meg több embertársunk, mint a koronavírus megjelenése előtti években. Ezek a számok azt tükrözik, hogy nincs ok a pánikra, nyugodt szívvel fogadhatjuk a korlátozások fokozatos enyhítését.

Nem emelkedett hazánkban a mortalitás a koronavírus-járvány miatt. Magyarország védekezése sikeres, hiszen – ellentétben számos más országgal – itt féken tudták tartani a járvány terjedését. Az ellenzéki hisztéria pedig, miszerint nálunk kiemelkedően magas a halálozási arány, illetve az a pánikkeltő rémhír, miszerint valótlanok az operatív törzs által közölt adatok, az ízléstelen fake news kategóriájába tartoznak, hiszen a KSH jelentése szerint kevesebb embertársunkat veszítettük el eddig idén, mint a koronavírust megelőző évek során.

Az Index a témával foglalkozó cikke az említett tényt ezekkel a duplafenekű megjegyzésekkel látta el:

PestiSracok facebook image

És hozzátették:

Hazánkban eddig 430 ember halálát írták a világjárvány számlájára, ám esetükben sem biztos, hogy a vírus végzett velük, hiszen az áldozatok döntő többsége egyéb súlyos, krónikus betegségben is szenvedett. Két hónap alatt 430 magyar hunyt el koronavírussal a szervezetében a hivatalos tájékoztató oldal adatai szerint; ez az adat a heti átlagos 2500 halálozáshoz képest is rendkívül elenyésző. Még az idősebbek körében sem emelkedett a mortalitás.

Az operatív törzs által közölt adatok, a KSH jelentései mind azt tükrözik, hogy álhíreket terjeszt és pánikot kelt az, aki azt állítja, hogy több emberéletet követelt a vírus, mint amennyit a hivatalos kormányzati oldalon feltüntetnek.

Forrás: KSH; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.