Pesti Srácok

Jósok, tanácsadók és a féktelen hülyeségvonat, avagy így szidtok ti: íme az ellenzék válságkezelési programja

null

A múlt héten összeszedtük a balliberális média 10 legsúlyosabb agymenését a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, amit meg is szavaztattunk Olvasóinkkal. Ezúttal pedig gyurcsányi szintre léptünk az agysejtpusztítással, minthogy az ellenzéki politikusok gyöngyszemeit vettük sorra. Ennek során pedig arra jöttünk rá, hogy igazából semmi szükség nincs balliberális médiára, hiszen kenyéradó politikusaik bőven túlszárnyalják őket, mind a szórakoztatóság, mind pedig az agresszivitás vagy éppen az alpáriság terén.

Gyurcsányék megtanítanák Orbánt válságot kezelni és kormányozni

Gyurcsány Ferenc pártja, a DK kiválóan ért ahhoz, hogy tanácsokat adjon az ország vezetéséhez. Kár, hogy akkor nem voltak ennyire képben a kormányzással, mikor elnökük volt a kormányfő és megkapta a lehetőséget egy válság kezeléséhez. Nem sikerült neki. De ismerjük a mondást: aki nem tudja, tanítja. Vagy legalábbis beleokoskodik mások dolgába. Így tett a DK is a védekezés idején:

Vadai Ágnes, a DK mindenügyi szakértője szerint például Orbán

PestiSracok facebook image

Hogy a miniszterelnöknek van-e szüksége ilyen iránymutatásra, nem tudjuk, viszont Gyurcsánynak biztosan jól jött volna egy ilyen vehemens tanácsadó, aki részletesen elmagyarázza neki, hogy hogyan kell vezetni az országot. Fletó viszont láthatóan nem sokat fejlődött, ennek ellenére igyekszik hiteles válságkezelési tanácsokat adni, csak éppen nem sikerül neki. Április elején, a járvány tetőzésekor például az ellenzéki pártok finanszírozását féltette, miközben minden forrást a veszélyhelyzet leküzdésére csoportosított a kormány. Gyurcsány prioritásai ismét helyükön voltak:

Gyurcsány folyadékbevitelével arányosan érzi egyre kompetensebb miniszterelnöknek magát

Ujhelyi, a balliberális Nostradamus

Ujhelyi Istvánt igen különleges képességgel áldották meg: előre látja azt a jövőt, ami biztosan nem történik meg. Erről árulkodnak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos megnyilvánulásai is.

-vélekedett még márciusban Ujhelyi. Majd kiderült, pont azok az országok voltak a legsikeresebbek a védekezésben, amelyeket erős, nemzetállami kormányok vezetnek. A szocialisták politikusa azonban nem adta fel, és április végén egy apokalipszis-jövendöléssel tért vissza:

Hát nem lett nyilvánvaló, hazánk ugyanis a legsikeresebbek között van a koronavírus-járvány elleni küzdelemben. Ujhelyi víziója, az ország- és a kormány- teljes összeomlása tehát nem jött el, saját magát viszont sikeresen kinyírta az MSZP, a válsághelyzet alatt. Például az olyan "bölcs" megnyilvánulásoknak köszönhetően, mint Kunhalmi gondolatmenete, amely szerint diktátor, mert ha úgy nézzük a dolgot, ahogy ő elképzeli akkor autoriternek is tűnhet az, hogy van egy felelősségteljes kormánya az országnak:

De szokás szerint Bangóné sem gondolkozott, mielőtt megszólalt volna, a szocialisták rágcsálós politikusa megint megcsillogtatta diplomáciai képességeit kijelentve az Országgyűlésben, hogy

A kérdésre vélhetően korrekt választ adhatott volna egykori párttársa, Gyurcsány Ferenc, akinek "egészségügyi reformjait" még a mai napig sem heverte ki teljesen az ország.

Jobbik: a hülyeségvonaton nincs fék. És tényleg.

A Jobbik természetesen nem akart politikai ügyet csinálni a koronavírus-járványból, csak már akkor le akarták mondatni Kásler Miklóst, amikor Magyarországon még fertőzött is alig volt:

Kívánságuk pedig teljesült is, a világ élmezőnyéhez tartozik a magyar járványkezelés. Kis hiba a jobbikos számításokban, hogy ez nagyrészt éppen Káslernek köszönhető. Tényleg nincs fék azon a bizonyos hülyeségvonaton. Pedig egyébként volt, amitől jobban félt a Ballik, mint a korona: ez pedig Orbán koronája. Na nem a vírus, hanem az igazi. Jakab Péter kérdezte, hogy

De már márciusban is diktatúrát vélt érezni Jakab:

Vajon ilyesmi katonai diktatúrára gondolt Jakab? (kép forrása: twitter.com)

Legjobb emlékezetünk szerint éppen az ős-Jobbik masíroztatott félkatonai gárdaosztagot Budapest utcáin. Igencsak meglepő ez a vágyvezérelt rettegés a Jobbik részéről. Mindenesetre a Jobbik mindent megtesz, hogy elszakadjon a náci múlttól és balliberális gazdái lábához dörgölőzzön. Varga-Damm Andrea a különleges jogrend bevezetéséről szóló törvényjavaslat szavazását követően a javaslatot megszavazó egykori párttársairól, a Mi Hazánk képviselőiről mértéktartóan úgy nyilatkozott:

Azóta már jelenlegi párttársaival is hasonlóan elmérgesedett Varga-Damm viszonya. A Balliknál lassan elgondolkozhatnának, hogy a hiba talán mégis az ő készülékükben van.

A humor tényleg baloldali műfaj, Fegyőré az év poénja

Az embernek az az érzése az ellenzéki médiaszerepléseket elnézve, hogy igazából nem a koronavírust, hanem Orbánt és az ő újra és újra most már tényleg megszülető diktatúráját tartják az igazi fenyegetésnek. Fekete-Győrnek valószínűleg március óta már az óvodában is demokráciaféltés a jele, ennek pedig rendszeresen hangot is ad a közösségi médiában:

Fegyőrnek végülis igaza lett, valóban nem a "vírus végéig" (jelentsen ez bármit) tartotta meg felhatalmazását, hanem már tegnap leadta azt. Emiatt a remek jövendölés miatt pedig érdemes észben tartani a politikus élete poénját miszerint

A felmérések szerint viszont a kormányzóképesség helyett inkább az életképessége miatt kellene aggódniuk. A DK-nak ugyanis előbb utóbb biztos szüksége lesz egy ifjúsági szervezetre... Jelenleg azonban tündököl a Momentum és még magyar gyalázásra is futja tőlük:

Fegyőr úgy tűnik az önsorsrontó ember mintapéldája. Elfelejtette ugyanis, ha a kormány csak teljesítmény arányosan adna forrást mindenre, pártja és ő maga is súlyos százmilliókkal tartozna az államkasszának.

Fotó: MTI / Demokrata

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.