Pesti Srácok

Akár hűtlen kezelés is lehet a vád Pikó András ellen, aki egy külföldi cég kezébe adta a józsefvárosi közétkeztetést

Akár hűtlen kezelés is lehet a vád Pikó András ellen, aki egy külföldi cég kezébe adta a józsefvárosi közétkeztetést

Ahogy már közismert, Pikó András VIII. kerületi polgármester a járványhelyzettel visszaélve önhatalmúlag döntött arról, hogy a közétkeztetésben a régi helyett új szolgáltatót választ, emiatt pedig a Fidesz-KDNP józsefvárosi frakciója a Közbeszerzési Hatósághoz fordult. Pikó ezt a daliás lépést egyik napról a másikra hozta, miközben természetesen fittyet hányt a szabályokra és a törvényekre is. A magát függetlennek tituláló polgármester nem felmondta, hanem érvénytelenítette a régi szolgáltató, a Klassz Menza Kft. szerződését, és a PestiSrácok.hu információi szerint helyette azonnali hatállyal az Eurest nevű külföldi céggel kötött szerződést, akik eddig munkahelyi étkeztetéssel foglalkoztak, nem közétkeztetéssel. A Klassz Menza Kft. ügyvezetője, Demeter László portálunknak úgy nyilatkozott: nem hagyja annyiban Pikó önhatalmú döntését, hiszen jogi érvelését hamisnak és félrevezetőnek tartják, ezért jogi úton kívánnak érvényt szerezni igazuknak, sőt, még az is elképzelhető, hogy feljelentést tesznek hűtlen kezelés gyanúja miatt.

A VIII. kerületi közétkeztetés évi egymilliárd forintos üzlet, így valóban különlegesen érdekes, hogy a már eddig is rengeteg kárt okozó, magát függetlenként körbetáncoltató Pikó miért tette meg ezt a megdöbbentő lépést és golyózta ki az érvényes szerződéssel rendelkező magyar céget egy külföldi kedvéért. Az Eurest cég ugyanis külföldi háttérrel rendelkezik, eddig pedig fő profiljuk a munkahelyi étkeztetés volt, azonban most előléptek Pikó segítségével, és a közétkeztetésért felelnek majd a kerületben, ha minden így marad. A Klassz Menza Kft. azonban egészen másképp látja a szituációt, hiszen Demeter László ügyvezető szerint a közbeszerzési eljárás értelmében érvényes szerződésük van az önkormányzattal, amit a polgármester nem mondhat fel önhatalmúlag. A szerződés egyoldalú felmondása, az új szolgáltató versenyeztetés nélküli megbízása törvényellenes Demeter szerint, aki megdöbbent Pikó András gátlástalan lépésén. Demeter leszögezte, hogy éppen ezért a társaság Budapest Főváros Kormányhivatalához és a Közbeszerzési Hatósághoz fordult, de ennyivel sem érik be, hiszen keresetet is benyújtanak a Fővárosi Törvényszéken.

Pikó mindent megtesz a törvények betartásáért – ja, mégsem

A PestiSrácok.hu úgy tudja, hogy a Klassz Menza Kft. azt is latolgatja, hogy büntető feljelentést tesz Pikó András ellen hűtlen kezelés miatt, így minden lehetséges eszközzel igyekszik megakadályozni a józsefvárosi polgármester törvénytelen lépését. Pikó eddig fél év alatt veretes dicsőséglistát tudott felmutatni, hiszen a kerületet ismét elárasztották a hajléktalanok és a drogosok, a gettósodás gőzerővel zajlik, a polgármester pedig sokszor kerül hazugság gyanújába is. A Klassz Menza Kft. vezetője egyben hozzátette azt is, hogy sajnálatosnak tartják Pikó döntését, miszerint egy külföldi cég szerzi majd be az ételt a józsefvárosi gyermekeknek, időseknek és rászorulóknak. A független baloldali diadalmenet pedig úgy látszik, hogy folytatódik, amikor csak úgy önhatalmúlag kiveszi az érvényes szerződéssel rendelkező Klassz Menza kezéből a kerületi közétkeztetést és egy külföldi cégnek adja oda a jólelkű Pikó András. Kíváncsian várjuk a fejleményeket és Pikó újabb mentegetőzését, valamint szokásos sárkenését.

PestiSracok facebook image

Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.