Pesti Srácok

Hadházy megrendelésre hajtja végre "légi felderítéseit"

null

Hadházy Ákos, az ellenzék "vörös bárója" az elmúlt években látványos akciókkal próbálta magára irányítani a figyelmet, miközben politikai értelemben teljesen súlytalanná vált. A közéleti süllyesztő meredek lejtőjén megállíthatatlanul száguldó képviselő annak ellenére sem tudott látványos kormánybuktatást generálni, hogy Szél Bernadettel párban megostromolták az MTVA-t, vagy éppen ordenáré feliratú táblákkal feltűnősködött a parlamentben. Hadházy pályafutásának emlékezetes pillanataként értékelhető az is, hogy bebizonyította, igenis "lehet más a politika", bár ennek egykori párttársa, Sallai R. Benedek nyilván nem örült annyira. Mindezek mellett kampányolt a nagyon jogállami, nagyon független Európai Ügyészségért is, a korrupcióellenesség önkéntes Rambója azonban úgy tűnik, végleg felhagyott a klasszikus értelemben vett politizálással és valami egészen újba vágott bele. A független országgyűlési képviselő ugyanis légi felderítéseket végez.

A magyar Manfred von Richthofen - vagyis Hadházy Ákos - légi felderítőnek állt, fő profilja természetesen politikai ellenfelei, illetve az általa hozzájuk közel állónak minősített személyek megfigyelése lehet. Mindez persze nem számít újdonságnak, hiszen a független országgyűlési képviselő előszeretettel kémked az Orbán- és Mészáros-család tulajdonát képező földterületek felett repkedve és készít fotót azokról. Arról azonban vajmi keveset lehet tudni, hogy honnan merített "ihletet" és kezdett önkéntesen légi felderítőként is tevékenykedni, ki finanszírozza a repülőgépes fotózásokat és van-e engedélye arra, hogy mindezt megtegye.A 168 Óra és a Magyar Hang egybehangzóan arról ír, hogy legutóbbi akciójára - a bicskei Mészáros-birtok felderítésére - utóbbi lap kérte fel Hadházyt, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a független országgyűlési képviselőt egy hírportál bízta meg azzal, hogy légi felderítést végezzen egy magánbirtok felett.

-írta egy korábbi cikkében a Magyar Hang. "Repülős Laci" pedig eleget is tett a felkérésnek, majd büszkén tette közzé az általa készített felvételeket. Az ominózus eset óta ugyan eltelt már néhány hét, eddig azonban egyetlen jogvédő szervezet sem emelte fel hangját az ellen, hogy Hadházy engedély nélkül fotózgatja más emberek tulajdonát képező földterületet, illetve az azokon található épületeket, tárgyakat a levegőből. Persze nyilván csak a a véletlennek köszönhető, hogy most elmaradt a sivalkodás a balliberális média részéről is, holott két évvel ezelőtt gigantikus botrány kerekedett abból, amikor egy drón repült el Vona Gábor kertje felett. Spoiler veszély, az Alfahír ezt "elképesztő" jelzővel illette akkoriban, míg a Magyar Narancs kémkedésnek minősítette az esetet. Hadházy tevékenysége azonban jól láthatóan nem érte el az ingerküszöbüket, sőt, az sem volt számukra kérdés, hogy a képviselő ezt megteheti-e. A magyar jogszabályok szerint egyébként nem lehet(ne) engedély nélkül valaki telke felett repkedni és fotózgatni az ott látottakat, bár az is igaz, hogy a hazai bírói gyakorlat "a közérdeklődésre számot tartó esetekben" indított perek többségében felmentető ítéletet hozott. Kérdésként persze felmerülhet az is, vajon lehetséges-e következmények nélkül akárkiről, bármiről, bárhol felvételeket készíteni egy online portál megkeresésére vagy ezt csak Hadházy Ákosnak szabad? A PestiSrácok.hu arra is kíváncsi volt, a repülés költségeit vajon ki finanszírozta, erre vonatkozóan a képviselő azt mondta, hogy saját zsebből fizeti azokat. Izgalmas lett volna tudni, hogy vajon más entitások felkérésére is végez-e ilyen jellegű felderítést, erre azonban nem kaptunk választ tőle. Azt viszont elárulta, hogy engedélyekkel felvértezve repkedett a Mészáros-birtok felett, egyúttal azt is közölte, minden kérdésünkre választ ad, ha elhívjuk a Polbeat című műsorunkba. A felvételig azonban néhány célpont felderítésére mi is megkérnénk a légi fotózásban jártas országgyűlési képviselőt: a Soros- birtok, a Szemlőhegyen található Apró-villa, valamint a Ryongsong rezidencia (Kim Dzsong Un elnöki palotája, csakhogy hadtudományi érdeklődését is kiélhesse) látképére ugyanis igencsak kíváncsiak lennénk.

PestiSracok facebook image

Fotó:Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.