Pesti Srácok

Bántalmazott gyermekeket segítő egyesület tagja a gyermekpornográfia miatt elítélt Kaleta Gábor ügyvédje (Frissítve!)

null

Ahogyan arról szerdán beszámoltunk, egy év, végrehajtásában két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte nem jogerősen gyermekpornográfia miatt Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövetet a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB). A vád szerint Kaleta számítógépén, telefonján és egy merevlemezén rengeteg olyan felvétel volt, amelyeken 14 év alatti gyermeket lehetett látni meztelenül, valamint olyan fotót is találtak, amelyen szexuális erőszak volt látható. A korábbi diplomatát az a Mester Csaba védi, aki tagja a Fehér Liliom Egyesület nevű, kizsákmányolt gyerekeket segítő szolgálatnak. Próbáltuk elérni az ügyvédet, hogy megkérdezzük, szerinte mennyire összeegyeztethető a két tevékenység, ám többszöri próbálkozásunk után már feljelentéssel fenyegette portálunkat. Figyelemre méltó, hogy cikkünk megjelenése után nem sokkal az egyesület honlapja sem üzemelt már, holott pár órával ezelőtt még elérhető volt az oldal.

BOKOR GÁBOR – JUHÁRI ANDREA – PestiSrácok.hu

– írja magáról a Fehér Liliom Egyesület. A nemes célt szolgáló csoportosulás tagjai között valóban megtalálhatóak a fent már említett szakmát gyakorló személyek. A honlapjukon fel is sorolják a munkatársakat, akik között találtunk egy érdekes személyt, Mester Csabát, akit sokan sztárügyvédnek neveznek, hiszen sok hazai celebritás jogi ügyeit ő intézi. De Mester védte Kaleta Gábort is, a volt perui nagykövetet, akinek 19 ezer pedofil képet találtak a számítógépén, telefonján és tabletjén, és akit nem jogerősen egy év, végrehajtásában két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. A bírósági tárgyaláson ráadásul a pedofilbotrányba keveredett volt nagykövet védője olyanokat mondott, hogy védence "bűnbe esett", így próbálta jó fényben feltüntetni Kaletát: Mester Csaba elmondta, hogy a volt diplomata 30 kilót fogyott, annyira felőrölték a történtek. Arról is beszélt, hogy a férfi "mintaértékű jogász életet élt, diplomáciai karriert futott be, és a hazáját szolgálta".

– közölte az ügyvéd, aki biztos harcosan áll ki a kizsákmányolt gyermekek mellett (is).

Portálunk szeretett volna teret adni az üggyel kapcsolatban minden álláspontnak: Mester Csabát sikerült ugyan elérnünk, de nem akart nyilatkozni sem a Kaleta-ítéletről, sem arról, hogy szerinte morálisan összeegyeztethető-e ez a két tevékenység, hiszen miközben kiáll a kizsákmányolt gyermekek mellett, a kizsákmányolókért küzd a bíróságon. Az ügyvéd meglehetősen ingerülten fogadta kérdéseinket, folyamatosan lecsapta a telefont, majd közölte: ha újra hívjuk, feljelent minket zaklatásért. Ennél is érdekesebb, hogy – nyilvánvalóan nem függetlenül cikkünktől – a Fehér Liliom Egyesület oldala jelenleg "fejlesztés alatt áll", holott délelőtt még semmi probléma nem volt a honlappal. A közösségi oldalakon olvasható hozzászólások is jól tükrözik, hogy az egyesület oldala pár órája még elérhető volt. Néhány bejegyzés tanúsága szerint nemrég még reagáltak is egy hozzájuk érkező kérdésre, ám jelenleg – feltehetően a sajtóbotrány hatására – honlapjuk nem üzemel és telefonon sem érhetők utol. Kérdéseinket elküldtük nekik írásban; amennyiben választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.