Pesti Srácok

Deutsch Tamás: A magyar ellenzék politikusai nem Magyarországért, hanem a saját hazájuk ellen cselekednek

null

A Fidesz EP-képviselője csütörtök kora délután tartott sajtótájékoztatót, ahol a kedden hajnalban elfogadott uniós költségvetésről és arról beszélt, hogyan sikerült Orbán Viktornak sokkal több pénzt kiharcolnia Magyarország számára. Deutsch Tamás beszélt a hazai baloldali ellenzékről is: azt állította, hogy az ellenzék nem tanul a sorozatos vereségekből és csak a hazájuk ellen cselekednek saját, önös politikai céljaik miatt.

Deutsch Tamás az interjút azzal kezdte, hogy ismertette: az Európai Unió tagállamai megállapodtak, egy történelmi jelentőségű megállapodás született, ami hatalmas magyar győzelem, és ez egyben példátlanul súlyos vereség a magyar baloldali ellenzéknek.

– jelentette ki Deutsch Tamás, aki azzal folytatta, hogy a súlyos vereségből nem tanul az ellenzék. Állítása szerint ugyanazzal az elánnal és ugyanazokért a célokért küzdenek; a szándékuk, hogy a magyar emberek érdekeivel szemben a saját hatalmi politikai érdekeket képviseljék.

PestiSracok facebook image

– közölte. Úgy fogalmazott, hogy amióta a célegyenesben van az új uniós költségvetés tervezete, az ellenzék mindent egy lapra feltéve azért politizált, hogy elérje azt, hogy Magyarországnak a lehető legkevesebb uniós forrás járjon. Az ellenzékről Deutsch Tamás kijelentette, hogy a baloldal abból indul ki: minél rosszabb Magyarországnak, nekik annál jobb.

– fogalmazott. Az uniós költségvetésre visszatérve elmondta, hogy Orbán Viktor sikeres tárgyalásokat folytatott, aminek köszönhetően 3 milliárd euróval nagyobb keretösszeg jár Magyarországnak 2021 és 2027 között, mint az korábban várható volt. Ennek köszönhető, hogy míg eredetileg 17 milliárd euróról volt szó, az nemrég 18-ra növekedett, majd a sikeres tárgyalások miatt ez tovább emelkedett 21 milliárdra. Sikernek könyvelte el Deutsch Tamás azt is, hogy Angela Merkel német kancellár az Európai Unió soros elnökeként ígérte meg, hogy az év végéig lezárul a Magyarország és Lengyelország ellen zajló hetes cikkely szerinti eljárás.

– mondta Deutsch Tamás.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.